Századok – 1980
Beszámoló - Hozzászólások (Összeállította: Székely Anna) 122/I
122 BESZÁMOLÓ akkor az időben minden előzményükkel is azonos folyamatok horizontális és vertikális összefüggéseinek értelmezése nélkül tehát nem juthatunk közel a társadalom, múltunk és jelenünk megértéséhez, jövőnk tudatosabb alakításához. A történelem nélkül nem érthetjük és nem alakíthatjuk a jelent. így válik „pragmatikusan" gyakorlatias hasznúvá a történetkutatás, vagy szebb kifejezéssel itt kapcsolódik össze az elvont történetkutatás az alkalmazott tudományok értelmében vett hasznossággal. Mindezt igényelhetjük és várhatjuk a történet tudománytól, sőt ezt elsősorban a történettudomány nyújthatja. Rendkívül nagy tehát a történész lehetősége és ugyanakkor felelőssége is a jelennel szemben. Szakmánk lehetőségeit természetesen csak akkor meríthetjük ki, felelősségünknek csak akkor tehetünk eleget, ha tudományunkat és annak oktatási lehetőségeit megvédjük, hogy átformálhassuk, de át kell formálnunk, hogy megvédhessük. * Glatz Ferenc, a MTA Történettudományi íntezetenek osztályvezetője korrererátumában a történeti értékek átrendezésének mechanizmusával foglalkozott. Kitért azokra, mindenekelőtt a természettudományok művelőitől származó „vádakra", melyek szerint a történetírás tudományos voltát cáfolja az, hogy története bizonyos szempontból a folytonos átértékelések története. A polgári történetírás felfogását ismertetve az átértékelésekről elmondotta, hogy három alapmozzanatot már ez a történetírás is leírt: az új ismeretek, az új módszerek és részben az új történetírói áramlatok (pozitivizmus, szellemtörténet) miatti tudományon belüli tényezők. A marxizmust, fejlődésének korábbi szakaszán, az átértékelés természetesn csak mint a polgári tudományosság eredményeinek átértékelése foglalkoztatta. Amikor azonban az SZKP XX. kongresszusa után a marxisták felülvizsgálták saját korábbi ideológiai tevékenységüket, világossá vált: a marxizmuson belül is érvényesül egyfajta „átértékelés". A marxista történésznek mint saját szaktudományon belüli problematikát is kezelnie kell azt. Ez a végiggondolás azért is vált szükségessé, mert szakítani kellett a személyi kultusz naprakész politikai elképzeléseket igazoltatni kívánó ideológiai gyakorlatával, s szakítani kellett az „átértékelés" adminisztratív eszközökkel kísért módszerével. A mai történetírásnak, a történetírói értékítélet-alkotás folyamatát vizsgálva kell a kérdéshez közelíteni. Ennek során láthatóvá válik, hogy a) a polgári történetírás által leírt tényezők a történetírói koncepcióalkotás során nem egymástól függetlenül, hanem szoros egységben érvényesülnek. Utalt arra a fellendülésre, amely pl. a magyar őstörténet kutatásában az 1950-es években lezajlott. Az a politikai tény, hogy a Szovjetunió területén folyó őstörténeti kutatásokban a magyarok is most már részt vettek, új ténycsoportok megismeréséhez vezetett. A tényanyag feldolgozása az eddigieknél sürgetőbbé tette az összehasonlító módszer alkalmazását. A magyar őstörténetről alkotott képük „átértékelésében" tehát szoros összefüggés mutatható ki - és ez az összefüggés általánosítható — ismeret, módszer, szemléleti elemek között, b) Vizsgálat tárgyává kell tenni: az átértékelések elindítója mennyire kötődik a történetíró jelenkorához? Ez a jelen-tényező oly erős is lehet, hogy háttérbe szoríthatja az ismereteket, módszereket, azok elhallgatásához is vezethet. Itt a referátum kitért a korábbi történetírásunk gyakorlatának kritikájára, c) A történetszemlélet fogalmát is tágabban kell értelmezni a
