Századok – 1980

Beszámoló - Berend T. Iván: A történettudomány társadalmi hasznossága 110/I

112 BESZÁMOLÓ A szórakoztatás pedig nem lebecsülhető társadalmi haszon. Ebben is egyetérthetünk M. Bloch nézetével: „. .. a történelem, még ha minden egyébre alkalmatlan volna is, még mindig érvként hozhatná fel maga mellett azt, hogy szórakoztató.. . Az ismeret vágyát a hozzá való kedv előzi meg. .. E vonzerő egyébként egyáltalán nem vész el, ha rendszeres vizsgálathoz fogunk, és az ahhoz szükséges, szigorú szabályokhoz alkalmazkodunk. Sőt ellenkezőleg, ahogy minden valódi történész tanúsíthatja, még élőbbé és teljesebbé válik... Óvakodjunk tudományunkat ettől a költőiségtől megfosztani. S főként ne jusson eszünkbe, mint egyeseknél az feltűnt nekem, hogy szégyenkezzünk miatta. Nagy ostobaság volna azt hinni, hogy a történész, ha ilyen mértékben hatni tud érzelmeinkre, kevésbé képes értelmünknek is kielégítően megfelelni. . ." (M. Btoch: A történelem védelmében Bp. 1974. 48 -49.) Az erkölcsi és szellemi hasznosság köréből értelemszerűen nem rekeszthető természetesen ki a történetírás és tanulmányozás legősibb, a szó legszorosabb értelmében klasszikus — Cicero óta hangsúlyozott — funkciója: a történelem hordozta erkölcsi értékek, nagy emberi, társadalmi teljesítmények, katasztrófák és sikerek megőrzése, akár krónikák szintjén történő rögzítése, hogy erkölcsi példaként, az életet szolgáló tanulságként álljon rendelkezésre az ezredéveken egymást követő újabb és újabb nemzedékek számára. Ha a krónikás leírást nem is tartjuk a szó igazi értelmében tudományos teljesítménynek, jelentősége és értéke nem vonható kétségbe. És ez nyilvánvalóan igaz a történetírást nemzeti tudományként kezelő felfogásra is. A nacionalizmus és romantika elementáris eszmeáramlataiból a 19. században újjászülető történetírás és -oktatás — módszereinek tökéletesedése, tudományos apparátusának gazdagodása ellenére — nem vált minden tekintetben és a lényeget tekintve tudományosabb tudománnyá, mint klasszikus előzményei. Sőt, az ebből születő historizmus, a tudományosabb apparátus ellenére is több önkényességet szült, a történelmet példatárként kezelő módszer szélesebb körűvé és veszedelmesebbé, a hasznosság igénye gyanúsabbá vált, mint bármikor. Mégis a történetkutatás és -oktatás fontos új értékei is kifejlődhettek. A már említett módszertani fejlődés mellett létrejött és változatlanul értékek hordozója maradt a nemzeti múlt őrzése és tudat erősítése, ami a történelem legújabb fordulói, az önálló nemzeti lét tömegesen friss kivívása, de egyidejűleg a nemzeti szuverenitás burkolt vagy nyílt, a napjainkban is ugyancsak tömegesen előforduló kihívása idején sem válhatott idejétmúlt, felesleges funkcióvá. A történetkutatás és -oktatás változatlan társadalmi hasznosságát ismerhetjük fel és el a nemzeti múlt megismertetésében. Bármennyire is összekapcsolódik ez a funkció immár mintegy két évszázados előzményeivel, ugyanaz ma mégsem lehet már ugyanaz. A romantika után más eszmeáramlatok formálják. A nemzeti múlt, a hősi példák historizáló feltárása helyett a valóságos nemzeti önmegismerés szolgálatában kell hogy álljon. Ehhez viszont elengedhetetlen a sajátos nemzeti út szembesítése a regionális hasonlóságok szélesebben érvényesülő különös vonásaival és az emberi társadalom egyetemes, általános törvényszerűségeivel. A sajátos és általános, a nemzeti és egyetemes együttes szemlélete töltheti meg új tartalommal diszciplínánk e régi funkcióját. A történelem úgyszólván örök érvényű hasznossága — amiről érdemeinél rövidebben szóltam — ezzel már elvezetett a hasznosság legmaibb értelméhez.