Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
968 DIÓSZEGI ISTVÁN tradícióihoz. A Monarchia „kimeríthetetlen erőforrásairól”, a második axiómáról kijelentette, hogy a Monarchia erőforrásai az utóbbi két évtizedben alaposan megcsappantak, és ennek következtében nincs abban a helyzetben, hogy hosszabb háborút viseljen. „Anglia, mint a Monarchia leghűségesebb szövetségese, és mint legyőzhetetlen hatalom” a főherceg véleménye szerint ugyancsak ellenkezik a történelmi tapasztalatokkal, és a jelen viszonyok között tarthatatlan. Végezetül határozottan elutasította azt az állítást, hogy „Oroszország agyaglábon álló óriás” lenne, és leszögezte, hogy a cári hatalom a kontinens legjelentősebb katonai hatalmassága, amellyel egyetlen európai állam, sőt államkoalíció sem mérkőzhet meg a siker esélyével. Egy lehetséges program negatív kritikája volt a főherceg fejtegetése, nem pedig az adott helyzetre alkalmazandó konkrét állásfoglalás. Eszmefuttatásából mégis világosan kitetszett, hogy a küszöbön álló nehézségek ellenére a három császár szövetségének változatlan fenntartását óhajtja, és bízik abban, hogy Oroszország a háború után visszatér majd ehhez az európai békét és nyugalmat biztosító csoportosuláshoz. Ezt a szövetséget tartotta a Monarchia szempontjából is egyedül célravezetőnek, olyannyira, hogy egy hónappal később éppen a szövetség birtokában tett javaslatot a régi ellenféllel, Olaszországgal való leszámolásra.30 Hogy a napirendre kerülő kérdésekben hogyan képzelte el az osztrák-orosz kooperációt, nem derül ki világosan az emlékiratból, de az alapelvekből arra lehet következtetni, hogy nem volt idegen tőle a 18. század végi tradíciókhoz való visszakanyarodás.31 30 Die militärische Lage der Monarchie. Dezember 1876. Országos Levéltár, Budapest. P. 301. 9. csomó. No 72. 31 Aphoristische Betrachtungen, i. h. 3 2 Denkschrift zur Lösung der Orientfrage. Kriegsarchiv Wien. Militärkanzlei Seiner Majestät. Separatfascikeln 70. No 59. A főherceghez közel álló Beck tábornok nem látszott osztani az osztrák-orosz együttműködés szükségességének gondolatát. 1876 decemberében ő is emlékiratot készített a keleti kérdés megoldásáról. Ebben meglehetősen szuverén módon tárgyalta a balkáni politika szükségleteit, és elkerült mindenféle alá- és mellérendelést. Az emlékirat azért érdemel különös figyelmet, mert olyan személyiség tollából származott, aki mint a katonai kancellária vezetője, naponta érintkezett az uralkodóval, és feltehetően Ferenc Józsefnek nagyon is tetsző nézeteket fejtegetett. Nyilván nem a tábornok saját gondolata, hanem a vezető körök álláspontja volt az a bevezetőben kifejtett nézet, miszerint a Monarchia keleti politikája a hercegovinál felkelés megindulása óta arra irányult, hogy a balkáni tartományok önállósulását, illetve Szerbiához való csatlakozását megakadályozza. Ez a törekvés Andrássy diplomáciai tevékenységében is erősen érződött. Az sem volt új mozzanat a beadványban, hogy a tábornok Bosznia-Hercegovina, valamint a Szandzsák megszerzésének szükségességét hangoztatta, és hogy az okkupáció mellett felsorakoztatta a mindenki által vallott katonai és politikai érveket. Új szempont volt viszont a kívánatos osztrák magatartás körvonalazása arra az esetre, ha az orosz-török háború folyományaként a balkáni török uralom összeomlik, és a keleti kérdés megoldása egészében véve napirendre kerül. Beck nagyarányú osztrák területfoglalást indítványozott. A már említett szerzemények mellett Ó-Szerbiát, Macedónia egy részét és Albániát kívánta annektálni, oly módon, hogy a Monarchia új határai egészen az Égei-tenger partjáig terjedjenek.32 A
