Századok – 1979
Folyóiratszemle - Holzapfel Kurt: Robespierre és Poroszország 933/V
FOLYÓIRATS ZEMLE 933 A franklini társadalomfelfogás belső összefüggéseit mélyen megértő, az egyes elemek hierarchikus egymásra épülését életszerűen megelevenítő Dippel az általa elemzett filozófiai rendszert Hume-éval azonos színvonalú munkának minősíti. Nagy teljesítménynek nevezi, hogy a morálfilozófiái tanítások és a társadalmi-történeti világ empirikus értelmezésének összekapcsolásával Franklin fiatal skót, kortársait - Smith, Ferguson stb. - megelőzve olyan, az egykorú amerikai politikai-szociálisökonómiai valóságot tükröző szintézist alkotott, mely különböző ideálok helyett a tapasztalatokat veszi figyelembe, s központi figurájává a polgári társadalom szuverén tagját, a dolgos, erényes, jólétre törő, racionálisan gondolkodó és cselekvő embert állította. Historische Zeitschrift 1975. Juni Bä. 220. 568-618. I. R. G. KURT HOLZAPFEL: ROBESPIERRE ÉS POROSZORSZÁG Napjaink történelmi köztudatában erősen él az az egykorú antijakobinus hangulatból származó elképzelés, amely Franciaországot tette felelőssé a nemzetközi bonyodalmakért, s amely a köztársaság, valamint az Anglia által vezetett első koalíció közötti békekötés legfőbb akadályát Robespierre személyében és a jakobinus diktatúrában keresi. Holzapfel tanulmánya azt bizonyítja, hogy a Közjóléti Bizottmány által proklamált, majd megvalósított elvek valójában éppen azzal a gironde-ista gyakorlattal jelentettek gyökeres szakítást, amely titkos tárgyalásaival és nyíltan hirdetett forradalmi propagandájával az ellenforradalmi frontot erősítette. Robespierre forradalmi, s egyben reálpolitikai programja az 1791. évi alkotmány VI. cikkelyéből kiindulva lemondott a területi hódításról. Szembehelyezkedve a szélsőbaloldali ellenzék legtürelmetlenebb képviselőihez tartozó Anarcharsis Cloots követeléseivel, mindenekelőtt a más népek akaratának respektálását s a mindenfajta erőszakos elképzelésekről való lemondást szorgalmazta. Az agresszív külpolitikától való elfordulás az expanzív jellegű forradalmi háború célkitűzéseivel szakító 1793-as alkotmányban is megnyilatkozott. Robespierre döntését elsősorban az a felismerés befolyásolta, hogy a Poroszországnak a koalícióból történő visszalépését elősegíteni hivatott dantoni próbálkozások csak akkor érhetik el céljukat, ha a belpolitikai helyzet konszolidálásával Franciaország visszaszerzi tekintélyét, és megfelelő hátteret biztosít külpolitikai lépéseihez. Ennek megfelelően állította elképzeléseinek középpontjába a forradalom és a köztársaság offenzív megvédésének követelményét, s azt a háború kiszélesedésének megelőzésével és a semleges országokhoz fűződő kapcsolatok javításával kívánta összekapcsolni. A belső ellenzék felszámolásával párhuzamosan vált Robespierre egyre inkább tárgyalóképes féllé a porosz udvar számára, ami programjának realitását igazolja. A porosz belpolitikai életben jelentős befolyással rendelkező békepárt a későbbi reformer, v. Hardenberg vezetésével különösen a fleurus-i csata után követelte határozottan a Rajna mentén figyelő szolgálatot teljesítő mintegy 20 ezer porosz katona hazarendelését, illetve a lengyel bonyodalmakban történő felhasználását. A tárgyalások megkezdésének gondolatát a külügyminiszter Gr. v. Hertzberg is támogatta. A békepárt fellépésének súlyát jelezte annak az ún. Möllendorff-tervnek a kidolgozása, amely kilátásba helyezte a francia köztársaság elismerését, amennyiben az hajlandó lemondani Rajnán túli igényeiről. S bár a jakobinus diktatúra bukását követően a háborús párt rövid időre növelte befolyását, mivel a belső rend felbomlásához kötött reményei nem váltak valóra, a megindult folyamatot már nem tudta megállítani. 1794. október 30-án az uralkodó úgy döntött, hogy nem vesz részt a következő hadjáratban, ami egy közeli különbéke megkötését vetítette előre. Holzapfel szerint a baseli béke megszületése korántsem értelmezhető gyengeségből fakadó, a német fejlődés számára végzetes lépésként. Úgy véli, hogy Franciaország és Poroszország megegyezése nem csupán a forradalmi francia nemzet külpolitikai sikerét jelentette, hanem egyben a nemzetközi viszonyok normalizálódásának érdekeit is szolgálta, s az a robespierre-i külpolitikai koncepció elvi és gyakorlati helyességét bizonyítja. Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1978! 10. sz. 876-888 I. E. G.
