Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
A 100%. IDEOLÓGIA, KULTÚRA, IRODALOM 89 Sarló és Kalapács Évkönyv 1926. Kiadja a „Magyar Nyelvű Forradalmi írók és Művészek Szövetsége”. Wien. 1926. Komoly érdem és komoly haszon a párt szempontjából, hogy ez a szervezkedés, ez az évkönyv létrejött. Megállapíthatjuk ennek az évkönyv szerkesztőinek érdemeként azt is, hogy úgyszólván spontánul jött létre, az írók ama helyes, forradalmi ösztönéből, hogy az eddigi, teljesen anarchisztikus állapot komoly károkat okozhat. De ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy az évkönyv magán hordja ennek a spontán keletkezésnek bélyegét is. Az újabb magyar irodalom belső állapotából következett, hogy csak a legfiatalabb írók tömörültek csoportokba. Az idősebb írók többékevésbé laza összefüggésekben állottak egyes irodalmi csoportokkal (Nyugat, Huszadik Század, szociáldemokrata irodalom) vagy teljesen izolálva voltak. Az első csoporton belül csoport-differenciálódások, folyóiratok, irodalmi csoportok, csoportharcok keletkeztek: az ellenforradalmi részek leváltak, mindjobban jobbra tolódtak, míg az eleinte csak ösztönösen kommunisták értékes része mindinkább tudatos kommunistává fejlődött. A részben emigrációs, részben hazai illegális kommunista irodalom anarchiájában tehát egyedül ezek a csoportok reprezentáltak némi szervezettséget és összetartást, és így természetes, hogy az évkönyv spontán keletkezése nemcsak e folyóiratok közvetlen történelmi utódjává tette az évkönyvet, hanem az egész ideológiájára is rányomta a maga bélyegét. Ha ezt a szempontot most kiemeljük, azért tesszük, mert az évkönyv egyes hibái ebből a forrásból származnak és a továbbfejlődés, a várható eredményes működés érdekében kötelességünk rámutatni ezekre a hibákra. Már felületes olvasáskor is feltűnik, hogy az évkönyv elméleti írói a magyar irodalom történelmi beállítását Kassáknál és a Mánál kezdik. (Kivétel Tordai elvtárs cikke, mely, ha vázlatosan is, de legalább képet igyekszik adni a magyar polgári osztály fejlődésének és felbomlásának egész folyamatáról). A hiba itt, véleményünk szerint onnan ered, hogy a beállítás túlságosan és egyoldalúan irodalmi. Kassák természetesen nemcsak irodalmi „forradalmat” jelentett. Amennyiben azonban jelentősége túlnő a puszta irodalmon, annyiban csak folytatása mindazoknak a kísérleteknek, amelyekben a magyar kapitalista fejlődés folyamán létre jövő polgári intelligencia kritizálni próbálja a magyar uralkodó osztályok társadalmát és főleg irodalmát, kultúráját. Ezt a fejlődést pedig nemcsak Adyig kellene visszafelé követni, hanem rá kellene mutatni, hogy sokkal régibb annál; legalábbis Bródy Sándorig és a „Hét” kezdetéig kellene visszamenni, ha nem még tovább. Nem jelent döntő különbséget az sem, hogy a „Hét”-től a „Nyugat”-ig minden irodalmi irány, mely a „nyugati”, „modern” szellemet igyekezett „irodalmi forradalom” útján behozni, végül: lepaktált a nagybirtok, a gentry Magyar országával. Ha Fenyő Miksa — ezt a nevet csak azért emeljük ki, mert a perszonálunió rendkívül jellemző — mint a Gyosz titkára kompromisszumot köt az Omgeval és társaival, hogyne nőne a „Nyugatiban a Tisza Istvánok, Beöthy Zsoltok, Herczeg Ferencek „kultúrájának” a megbecsülése? Az irodalom csak reflexe a burzsoázia általános politikájának: a nagybirtokkal kötött kompromisszumának. De - tudjuk — végül Kassák sem tett egyebet, mint elődei. Kassák specifikuma csak az, hogy ő a forradalmi és forradalom utáni idők deklasszált rétegeinek hangulatát fejezi ki. így mint kiindulási pont kétségkívül nagy jelentőségű volt a forradalmár írók egész sora számára, de
