Századok – 1979
Folyóiratszemle - Dippel Horst: Benjamin Franklin polgári társadalomelmélete 931/V
932 FOLYÖIRATS ZEMLE kereskedelmének kortársi megítélésére, és hozzájárult mindenfajta monopolizációs kísérlet felfedéséhez. Franklin munkafelfogása nemcsak individualista társadalomfelfogásának kialakulásához járult hozzá, de sokban befolyásolta a szegénység problematikájának megítélésében is. Véleményét alapvetően befolyásolta az, hogy a kérdés Észak-Amerikában minőségileg más dimenzióban jelentkezett, mint Angliában, hogy azt a munkanélküliség ismeretlensége következtében nem gazda sági-társadalmi, hanem morális jelenségként közelítette meg. Az említett szociális körülményekre vezethető vissza, hogy Franklin a szegényekkel szinte egyáltalán nem szimpatizál, s az állami gondozás minden formáját elveti. A szociális törvényhozás értelmének tagadása ugyanakkor a negatív angliai tapasztalatok lecsapódását is jelenti. A kortárs angol gazdaságfilozófusokkal szemben a szegénységet az erénnyel összefüggésben értelmezi. Ebből a leegyszerűsítő nézőpontból következett az, hogy míg Hegel és követői a társadalom általános meggazdagodásától egy percig sem várta a szegénység megszüntetését, addig Franklint ez az illúzió erősen jellemezte. A szegénység ellentétpárjaként, a munka komplexumához szervesen illeszkedő, az erény kísérőjeként előforduló jelenségként ábrázolta a tulajdont. A kérdés megítélésében az indíttatást ismét csak Locke-tól kapta, s így a tulajdont a társadalmi viszonyoktól függetlenül létrejött képződménynek tekintette. Felfogását tovább fejlesztve, a későbbiekben - feltehetően Hobbes és Blackstone hatására — a tulajdon „kettős természetének” tételét fogalmazta meg. Ennek értelmében különbséget tett szükségszerű, természetes és az állam védelme alatt álló, valamint felesleges, mesterséges, s ezzel az állami beavatkozás számára nyitott tulajdon között. A franklini tulajdonfelfogás teljes megértése érdekében Dippel újabb komponenst, a képviselőség fogalmát vonja be az elemzésbe. Kiemeli, hogy míg a whigek a mandátum megszerzését személyhez és tulajdonhoz kötötték, addig a pennsylvaniai radikálisok Franklint követve a politikai hatalmat és a tulajdont teljesen elválasztják egymástól, s 1776-ban megalkotják az amerikai forradalom legradikálisabb alkotmányát. Franklin társadalomelméletében a tulajdon elválaszthatatlan kísérőjeként jelent meg az erény, s e kettő kapcsolata képezte annak egyik alapösszefüggését. A két elem viszonyának természetét a korszakhoz képest meglepő világossággal ismeri fel: nem egyszerűen csak az erényt tekinti a polgári tulajdonra alapozott társadalomban a jólét feltételének, hanem megfordítva a kapcsolódás irányát, a polgári értelemben vett erényes életvitel egyik garanciáját éppen az anyagi jólétben jelöli meg. A tulajdon és az erény kölcsönhatásának erős hang súlyozása képezi Franklin szociális elméletének tulajdonképpeni magját. Erényfelfogása kialakításában sokat merített az amerikai puritán gondolkodó Cotton Mather-től, valamint az angol Shaftesbury tői. Ugyanakkor az angol gazdaságfilozófusok — elsősorban Smith hatására - elméletének szociológiai megalapozottságot biztosítottak. A fenti elemzések alapján Dippel megállapítja, hogy Franklin polgári társadalomelméletét a morális mozzanatok erősen átszövik, s teljesen idegen tőle a későbbi időszakokra jellemző, a kizárólag anyagi megfontolásokra építő elgondolás. A tanulmány hátralevő részében a szerző az erényfelfogással közvetlen kapcsolatban álló három további komponens - a vallás, az emberi gondolkodás és a racionális cselekvés összefüggése, valamint a képzés és a nevelés problematikája - szerepét és a franklini társadalomképbe történő beépülését vizsgálja. Megtudjuk, hogy az amerikai filozófus, hasonlóan Shaftesburyhez, teljesen figyelmen kívül hagyta a teológia és a morál korábbi összefonódását, és következetesen elutasította a büntetés teológikus-transzcendens jellegű keresztény koncepcióját. Elpolgáriasult vallásképe az új-angliai puritánok által befolyásolt szekularizált kálvinizmusban öltött testet. A teológia helyére a racionális gondolkodást állította, a szuverén ember nélkülözhetetlen jellemvonásának nevezve azt. Franklin egész életében nagy figyelmet szentelt a képzés és a nevelés kérdésének, mivel Hume-hoz és német kortársához, Basedowhoz hasonlóan meggyőződéssel vallotta, hogy a polgári erény megszületése és kiteljesedése e két komponens függvénye. Kerülve az azokat a munka antitéziseként bemutató idealizáló megközelítéseket, a gazdasági és a társadalmi összefüggések primátusából indul ki, s a hasznosság kritériumait állítja középpontba. Közvetlen fellépésének köszönhető, hogy Pennsylvaniában a főiskolákban a klasszikus képzés helyett a modern, gyakorlati elvekre alapozott oktatást vezették be.
