Századok – 1979
Folyóiratszemle - Haas Hans–Stuhlpfarrer Karl: Österreich und seine Slowenen (Ism.: Tilkovszky Loránt) 922/V
922 TÖRTÉNETI IRODALOM Horthyt is kínosan érintette, aki „felelősségre is vonta” Ostenburgot, nem a gyilkosság ténye, hanem annak „ügyetlen” végrehajtása, illetve kitudódása miatt. A szerzők a rendőrségi nyomozati anyagra támaszkodva áttekinthetően rekonstruálják a gyilkosság részleteit, érzékeltetve, hogy a belügyminisztériumi nyomozóapparátus figyelemre méltó gyorsasággal tisztázta az ügyet, miután azonban kiderült, hogy a gyanúsítottak katonai személyek - mint ilyen esetben illetéktelen a nyomozati anyagot átadta a katonai ügyészségnek. A rendőrségi vizsgálat által szolgáltatott tényekről tudomást venni nem akaró katonai ügyész álnyomozása, illetve az e körüli politikai huzavonák szükségtelenül részletező és ismétlésekbe bocsátkozó leírása sajnos megtöri azonban a könyv lendületét s az — a megelőző részektől eltérően - unalmassá válik. A gyilkosság 1925-ben került újra az érdeklődés középpontjába, miután Fényes László újságíró cikksorozatban, majd Beniczky Ödön -- a gyilkosság idején belügyminiszter - a katonai ügyészségen (a hivatali titoktartás alól történt felmentése után) tett és a sajtóban is megjelent tanúvallomásával világossá vált a széles politikai közvélemény előtt is, hogy előre megtervezett politikai gyilkosságról van szó, melynek kezdeményezője az akkor fővezér, Horthy Miklós volt. A rendőrségi nyomozás eredményei már elegendő bizonyítékot szolgáltattak a tett elkövetésében részel* különítményes tisztek őrizetbe vételére, a katonai ügyészség azonban szándékosan vezette vakvágányra a nyomozást, amiben — mint azt a szerzők megfogalmazzák - egy Horthy és Ostenburg közötti, az ügy eltussolását célzó megállapodás is szerepet játszott. Ezek után már szinte „természetesnek tűnik”, hogy a gyilkosok helyett a leleplezek kerültek bíróság elé, majd ezt követően — a gyilkosság után tíz évvel - végleg megszüntették ez ügyben a vizsgálatot, a tetteseket felmentő határozat kimondásával. Az egész ügy záróakkordját az az 1946. évi népbírósági tárgyalás jelenti, ahol a gyilkosságban résztvevő egyik volt különítményest — a Szálasi-puccs után miniszterré avanzsált Kovarc Emilt - mint háborús bűnöst halálra ítélték. A szerzők részletező gondossággal kísérik végig a gyilkosságot követő, ahhoz kapcsolódó események szinte minden mozzanatát, anélkül azonban, hogy azt a Horthy-korszak első tíz évének történeti hátterébe kellőképpen beépítenék; ezáltal mintegy tipikussá emelik a fennálló hatalom által inspirált politikai gyilkosságnak és következményeinek „természetrajzát”. Emellett az olvasónak az a benyomása, hogy egy három ívnyi érdekes történelmi tanulmány anyagát duzzasztották fel több, mint háromszorosára, ami nem használt a mondanivaló egészének. Gyarmati György HANNS HAAS-KARL STUHLPFARRER ÖSTERREICH UND SEINE SLOWENEN. (Verlag Locker und Wögenstein, Wien, 1977. 141 1.) AUSZTRIA ÉS SZLOVÉNJAI A két fiatal szerző - a salzburgi egyetem történeti intézetének, illetve a bécsi egyetem kortörténeti intézetének asszisztense - könyvének ausztriai aktualitását a számottevő erőfeszítések ellenére nyugvópontra még mindig nem jutott nemzetiségi kérdés kezelésében fel-felerősödő és a legutóbbi években is aggályt keltőén megmutatkozó német soviniszta tendenciák leküzdésének szükségessége adja meg, amire indokoltan hívják fel az Ausztria demokratikus fejlődéséért felelősséget érző minden politikai és társadalmi tényező figyelmét. Az ország leginkább számottevő nemzetisége, az Alsó-Karintia területén őshonos szlovén lakosság vonatkozásában kísérik nyomon a németesítő törekvések történetét, attól kezdve, hogy a „nemzeti ébredés” felbolygatja e Habsburg-koronatartomány német többségi és szlovén kisebbségi népességének a 19. sz. közepéig zavartalan együttélését. Tizenhárom évtizedet átfogó nagyívű áttekintésük nemzetközileg is felkelti a nemzetiségi problematikát tanulmányozók általános érdeklődését; a téma szlovéniai összefüggései folytán viszont bizonyára különös figyelemre számíthat Jugoszláviában. A magyar olvasó számára azért nagyon tanulságos könyv, mert az ausztriai nemzetiségpolitikai felfogás és gyakorlat történetének meg
