Századok – 1979
Történeti irodalom - Die Obere Wart. (Ism.: Vörös Károly) 907/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 909 nemzetségeiről. Horváth Ferenc rövid cikke Felsőőrnek a magyar megyeszervezetben elfoglalt helyét mutatja be; függelékében a község 1882. évi szervezési szab ályren delet ét közli. Felsőőr 1848 utáni történetét Gerald Schlag csupán rövid áttekintése ismerteti, túlnyomó részében az 1918 utáni évek történetével (1914-ig ebből csupán 1848-at, a német nyelvű Oberwarter Sonntagszeitung működését, a tűzoltóegylet alakítását s a szombathelyi vasútvonal építését említve meg), egészen a Harmadik Birodalom összeomlásáig. A cikkből bár vázlatos, de igen jellegzetes képet kaphatunk az Anschluss utáni náci berendezkedésről és annak mechanizmusáról egy kicsiny községben, mely ráadásul nemzetiségi összetétele miatt is a hitleristáknak különösen gyanús volt: nem is ok nélkül, hiszen az 1938 után a régióban kibontakozó csendes, elsősorban a nagytömegű letartóztatottnak a Vörös Segély keretében történő támogatásában megnyilvánuló ellenállási mozgalom 1942 októberében 28 halálra ítélt és ki is végzett tagja között két felsőőri is volt. A község tulajdonképpeni történetének bemutatása Ernst Kapai cikkével zárul, mely az 1945-1975. évek községpolitikájának valóban sokoldalú gazdag eredményeit sorolja fel adatszerűén, a címszavak abc-rendjében. Ezt egészíti ki 4 rövid beszámoló a felsőőri nem egyházi iskolák különböző típusainak már a burgenlandi korszakra vonatkozó fejlődéséről (Kari Leirer, Michael Geister, Adolf Fischer, Otto Hannig és Evelyn Messner tollából - majd Peter Csoknyai sikerült összeállítása, mely 3 nagy táblázaton részint az 1697-1868. évek 10 metszetében a 4 község népességszámát, vallási és anyanyelvi megoszlását, házainak és iskoláskorú gyermekeinek számát adja meg, részint az 1869-1971 közti 10 népszámlálás ugyanilyen típusú (nemek, vallás és „Umgangssprache” szerinti) adatait; végül az 1900-1971 időközből 5 metszetben a lakosságnak a foglalkozási főcsoportok, Ш. a jövedelemforrások szerinti megoszlását mutatja ki. A tanulmányok ezután következő csoportja a tágabban vett népi (ez esetben gyakorlatilag magyar) művelődés egyes területeivel foglalkozik. Imre Samu a Felső őrség magyar dialektusát ismerteti a nyelvészet teljes szakmai apparátusával, Susan Gál pedig (a téma természeténél fogva szociológiai módszereket is alkalmazva, az efféle kérdések tárgyalásánál kivált dicsérendő teljes objektivitással) a magyar nyelvhasználatnak az új generációk belépésével egyre erőteljesebb csökkenését és a csökkenés gondosan kiválasztott példákon, számszerűen is elemzett mechanizmusát vizsgálja. Károly Gaál az őrségi magyarok népi kultúráját bemutató tanulmánya társadalomtörténetileg is megalapozott gondos elemzéssel vizsgálja az itteni magyarság lakáskultúráját, népszokásait (az év ünnepeihez kötötteket és a születés, házasság, halál körül csoportosított életmódbelieket), majd a viseletét és a díszítőművészet megnyilvánulásait, elsősorban a kerámiában, a tojásdíszítésben és a fejfákon. Ernst Tölly a Felső Őrség magyar népdalkultúráját ismerteti (ideértve a több évszázados egyházi énekkultúrát is), és elsősorban azokat az akciókat, melyek e népdalkincs gondozására a második világháború után megindultak és valóban gazdag, szalagon rögzített, az Osztrák Tudományos Akadémia hangarchívumában elhelyezett eredménnyel zárultak. Ehhez csatlakozik még Olaf Bockhornnak a Felső őrség paraszti ház- és udvartípusának az utolsó 200-250 évre visszanyúló alakulását tárgyaló, az épületet (és külön a tornácos háztípust) szinte legapróbb építészeti elemeiig szétbontva elemző tanulmánya. A tanulmányok utolsó nagy csoportja a terület egyháztörténetét tárgyalja (miután ennek mintegy bevezetéseként Hannsjörg Ubl a felsőőri régi római katolikus plébániatemplom építészettörténeti kutatásának eredményeit ismerteti: az 1975-ben megkezdett kutatások részint az épület középkori voltát, részint azt bizonyították, hogy a templom egy Árpád-kori, 12. század közepi, s ekkor feltehetően még egy nagyobb településbe illeszkedő kunyhó nyomai fölé, a 12. század második felében épült). Ezt követve Sill Ferenc és Ladislaus Triber tanulmánya a katolikus egyház 1526 utáni történetét ismerteti a Felső őrségben, de kitekintéssel egész Vas megyére is — ennek során kitérve általában a politikatörténeti háttérre s a vallásos élet egészének helyzetére éppúgy, mint az iskolatörténetre és a plébánia egyházi és világi személyzetének történetére is. Ehhez csatlakozik Julius Dirnbeck nem kevésbé tanulságos cikke, mely a felsőőri plébánián a 19. században kibontakozó és a prédikáció magyar, ill. német nyelve körüli, kezdődő nemzetiségi ellentét menetét tárgyalja. Josef Bertha az alsóőri róm. kát. plébánia, Gyenge Imre a felsőőri református egyházközség történetét ismerteti: utóbbi témának különös jelentőséget ad, hogy a református egyház sokáig mint a felsőőri nemesi társadalom egyháza, és érdekeinek képviseletét is vállaló társadalmi szervezete is szerepelt. (Gyenge Imre és Gyenge Edit egy külön cikkben a mindennapi életre vonatkozó érdekes adatokat is közölnek a református egyházközség 1813-1891. évi feljegyzéseiből.) Gustav Reingrabner és Béla Teleky az őriszigeti evangélikus egyház történetét mondják el, mely itt (éppúgy, mint a reformátusoké 11*
