Századok – 1979
Történeti irodalom - Tarnóc Márton: Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában (Ism. Nagy László) 904/V
TÖRTÉNETI IRODALOM 905 serpenyőbe kétségtelenül bekerül a mintegy huszonöt háborús esztendő, a nagyobb méretű belső forradalmi megmozdulások jegyében eltelt négy év, a több mint húsz alkalommal előforduló pestisjárvány, a gazdasági viszonyok általános romlása, a jobbágyság szabadköltözésének megakadályozására hozott törvények sora, a nemesség városellenes törekvései, a refeudalizálódás folyamata, a hitviták fegyverrel való intézése, a sűrűn fellobbanó máglyatüzek a boszorkányoknak kikiáltott szerencsétlenek alatt, és utoljára - de korántsem utolsósorban - a központi hatalom súlyának és tekintélyének a lehanyatlása a királyi Magyarországon. A mérleg másik serpenyőjébe kerül viszont az, hogy ezen idő alatt a félmillió lakosnál alig többet számláló Erdély olyan európai súlyú politikai és katonai tényezővé vált, amelyre barátnak és ellenségnek egyaránt figyelni kellett; az, hogy a refeudalizálódás ellenére tízezrével születtek hajdú- és egyéb katonakiváltságok; az, hogy a linzi békekötésben a Habsburguralkodó kénytelen volt kötelezni magát a magyarországi parasztok „hitvallásukban nem akadályoztatására” is; az hogy a területi széttagoltság keretei között Erdélyben egy erősen centralizált államhatalom épült ki, amely bent letörte a rendi ellenállást, de kifelé a Habsburgokkal szemben a magyar rendi jogok védelmezőjeként lépett fel; az, hogy még a magyarországinál is elmaradottabb gazdasági körülmények között élő kicsiny fejedelemségben fölöttébb modern törvények születtek; és az, hogy az európai vallásháborúk korában Erdélyben vallási tolerancia uralkodott a protestánsok és a katolikusok között. E történelmi korszak nagyobbik felét Habsburg-ellenes fegyveres küzdelmek szőtték át. A török hódító törekvések ,szélcsendjében” ezekben a háborúkban összpontosultak a két országrész fo erőfonásai és erőkifejtései. Ezek keretében tört felszínre az elnyomottak elégedetlensége és helyzetük javítására irányuló törekvése, a protestáns voltuk miatt fenyegetettek védekezése és a rendi jogok megőrzését célzó erőfeszítések. A harc a Habsburg-hatalom ellen folyt, de a fő veszélyt a pillanatnyilag szövetségesként viselkedő török hatalom képviselte ebben az időben is, amely ellen csakis a török megállításában érdekelt Habsburg-udvartól lehetett hathatós segítséget remélni! Az érdekellentétek és érdek-egybeesések kuszáltsága fölöttébb bonyolulttá tette - és teszi még ma is — az eligazodást e korszak történetében. Vajon miként tükröződött e korszak bonyolultsága és ellentmondásossága Erdély művelődésében: abban a folyamatban, amelynek során az egykorú erdélyi társadalom újabb meg újabb ismereteket szerzett, anyagi és szellemi értékeket hozott létre? Tarnóc Márton könyve három részben kíván átfogó képet adni e fél évszázad erdélyi művelődéséről: 1. Bethlen Gábor és a két Rákóczi György művelődéspolitikája. 2. Az anyanyelvűségi program az irodalomban és a tudományban. 3. Az irodalom fejlődése. A rövid bevezető után a szerző a gyulafehérvári fejedelmi palotába kalauzol bennünket, ahol egy „középmagas, hosszúkás arcú, karvaly orrú, vastag ajkú, dús fekete hajú, szakállú férfi” fogadja az olvasót: Bethlen Gábor, Erdély legnagyobb fejedelme. Miután a szerző röviden megismertet minket e kimagasló történelmi személyiség életművével, tovább kalauzol a palota termeiben. Megmutatja a falakat borító pompás kárpitokat és egyéb berendezéseket, az udvari emberek ruházatát, ékszereit és díszes fegyvereit, szól Bethlen Gábor iparpártoló tevékenységéről, zenekedveléséről és a könyvek iránti érdeklődéséről. A nagy fejedelem művelődéspolitikájáról megállapítja, hogy annak merész nagyvonalúságát, ,/észletekig átgondolt alaposságát, szociális tartalmának humánus, az alsóbb néposztályok egészséges feltörekvő erőit támogató vonásait és a megvalósítás során szükségszerűen felmerülő nehézségeket leginkább az iskolaügy problémáin érzékelhetjük”. A szerző arra törekszik, hogy reális képet adjon Bethlen művelődéspolitikájáról. Ezért fölhívja a figyelmet arra is, hogy az minden tudatos Nyugathoz kapcsolódás ellenére sajátosan közép-európai maradt. A „bibliás őrtálló” „öreg” Rákóczi György személyéről elmondja, hogy ő — Bethlennel ellentétben - „életfelfogásában alapvetően konzervatív, de nem kevésbé céltudatos volt, mint nagy elődje.” Udvartartása noha kevésbé csillogó volt, de jelentőségében nem maradt el a Bethlené mögött. Külön szól az „öreg” György nagy könyvszeretetéről és arról a fáradhatatlan tevékenységéről, amit a fejedelem feleségével, Lorántffy Zsuzsannával együtt a hazai közoktatás fejlesztése érdekében kifejtett. Ezért ők „olyan anyagi áldozatokat hoztak, mint senki más ebben a korban” - állapítja meg a szerző, kimondatlanul is szembeszállva azzal a meglehetősen elterjedt ábrázolásmóddal, amely a fejedelmi párban szinte a fukarságot igyekezett megtestesíteni. A nagy erőfeszítések ellenére Bethlen és a Rákócziak nem tudtak létrehozni és meggyökereztetni olyan magas színvonalú oktatási intézményt, „mely az egyetemek funkcióját európai szinten elláthatta volna”.
