Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Márkus László: A legújabbkori magyar sajtótörténetírás módszertanáról; különös tekintettel az 1919–1944 közötti magyar sajtó történetére 884/V
A LEGUJABBKORI SAJTÓTÖRTÉNET MÓDSZERTANÁRÓL 897 második világháború éveiben, sajátos stílus, nyelvezet és szerkesztési gyakorlat alakult ki: a sajtó és közönség között a kommunikációnak egy különös formája — ennek „kódolt” mechanizmusa értékes történeti forrás a társadalmi tudat történetének vizsgálatához. E szövegek világnézeti és szakmai megítéléséhez és felhasználásához nélkülözhetetlen a szövegek történeti, műfaji és nyelvi elemzése. Egy pillanatig sem hanyagolható el a korabeli sajtó minden egyes mondatánál, hogy a nyílt vagy burkolt cenzúra, illetve az ügyészség állandóan jelen van. És nemcsak a szövegek kinyomtatása után, hanem elkészítésük stádiumában. Jelen van az újságíró agyában, tollában, mint a szabad gondolat talán legveszedelmesebb, de adott viszonyok között nélkülözhetetlen kísérője, az öncenzúra. Amennyire borotvaélen táncolt az ellenforradalmi rendszerben a baloldali sajtó minden, akár legkisebb megnyilatkozása, csaknem annyira éles és látó szemet — igen szakavatott forráskritikai módszert — követel annak felismerése, hogyan őrizték a nagy sötétségben az egyetemes és magyar haladás ügyét képviselő újságírók a szabad gondolatot. A kutatás kvantifikációs módszertani szempontjairól A röviden vázolt tematikai főcsoportok megközelítésében a tört énét írásunk legújabb eredményeire támaszkodó, lényegre törő, szelekciót alkalmazó kvalitatív módszer mellett a vizsgálandó lap(ok) kvantitatív — esetleg tartalomelemző — módszerrel történő kutatása is alkalmazható, illetve megkísérelhető. E módszer alkalmazása a sajtótörténeti kutatás területén igen alapos előkészületet igényel, elsősorban a nemzetközi tapasztalatok lehetnek iránytadók. Egy újság kvantitatív tartalmi elemzésének kezdeti módszererére példa Paul Stoklossa vizsgálata 1910-ből,18 amikor 13 berlini és 17 vidéki újságot vett alapul, és tartalmukat tizenöt kijelölt szempont alapján meghatározta soraik száma szerint. Megvizsgálta továbbá a hirdetések mennyiségi viszonyát a lapok összteijedelméhez. E meglehetősen „szűkén” szabott célmeghatározás is lehetőséget adott számára bizonyos következtetések levonására, ami sajtó történeti szempontból nem jelentéktelen adalékul szolgált a sajtó üzleti vállalkozás jellegének növekvő tendenciájú meghatározásához. A kvantitatív módszerek sajtótudományi alkalmazásának különösen az elmúlt évtizedben megnőtt a jelentősége, nem egy esetben „önállósulási” tendenciákat is mutatott. Sajtótörténeti kutatásunk módszertanának kidolgozásakor hangsúlyozni kívánom, hogy a kvantifikáció az egyes tematikai főcsoportokon belül alkalmazandó, tehát nem önálló és nem kizárólagos módszer. A kvantitatív eljárást — véleményem szerint — a fentiekben kijelölt kutatási főirányokon belüli célmeghatározások alapján lehet alkalmazni. Az egyes kutatási főcsoportok kereteiben ezek a célmeghatározások különböző jellegűek, és kutatási lehetőségeink által körülhatároltak. A lap mint kommunikációs intézmény, kvantitatíve vizsgálható a szerkesztőség összetétele, létszáma, ennek alakulása belső és külső munkatársak viszonya, azok szociális és politikai hovatartozása, életkori, felekezeti megoszlása szempontjából. 19Paul Stoklossa: Der Inhalt der Zeitung. Zeitschrift für die gesamte Staatswissenschaft, 66. Tübingen, 1910.555-565.
