Századok – 1979
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Társadalmi és nemzeti kérdés az utolsó erdélyi rendi országgyűlésen 851/V
ÁL UTOLSÓ ERDÉLYI RENDI ORSZÁGGYŰLÉSRŐL 877 hogy az adott erőviszonyok, az évtizedes és évszázados tapasztalatokon nyugvó politikai tájékozódási készség mellett bármiféle tervezet vagy elképzelés rövid idő alatt döntő fordulatot idézhetett volna elő. Ez teszi — a maga tragikumában - igazzá azt, ahogy Ion Voinescu I. az 1860-as évekből 1848 bonyolult kérdéseit -jókora leegyszerűsítéssel — látta: ,Akkor néhány fiatal, akik magukba szívták a szocializmus eszméit, minden pozitív eszme nélkül az ország politikai helyzetéről, rosszul magyarázva Lamartine kiált ványát, pártot kezdtek alakítani, hogy ledöntsék Bibescu herceget a trónról és a Porta teljes fennhatósága elismerésének az álarca alatt köztársasági kormányzatot akartak, meg akartak szabadulni az orosz protektorátustól, és nagy dunai dákoromán köztársaságra vágytak, amely egyesítette volna az összes, más államokban élő románokat, nem gondolták meg, hogy ez az ugyan önmagában dicséretes terv nem valósítható meg csupán az ő akaratukból és erejükből; mivel azok a nagy államok, amelyeknek alattvalói között románok is élnek, minden erejükből ellenszegülnének egy ilyen szándéknak, ami ellenkezik az ő politikájukkal, és a románoktól lakott területen vannak köztük más nemzetiségű elemek is, mint magyarok, szászok és szerbek: így a románok azon álmának a megvalósulása, hogy ezek a nemzetiségek alávetnék magukat a románok szupermáciájának, és ez számukra csak egyszerű uralomváltozás lenne, másrészt a nemzeti büszkeség, hogy alávessék magukat egy olyan népnek, amely egyes helyeken eddig nekik engedelmeskedett, végül a vallás, csak kegyetlen, valamennyiük számára teljes és haszontalan romlást hozó polgárháborút okozott volna.”1 29 Miután sok vonatkozásban így ítélték meg a magyarok is a helyzetet, Wesselényi Miklós, amikor valamennyi veszélyt feltornyosulva látta, felvetette Erdély megosztásának lehetőségét. Június 18-án levelet kezdett diktálni Klauzálnak a magyar pusztákon való lótenyésztés helyzetéről, de hirtelen felvillanhatott a kibontakozás sajátos lehetősége, ami a puszták korábbi betelepítési terveihez is kapcsolódott: ,A disponibilis pusztákat — nézetem szerint — sem eladni, sem most impopulálni nem kell. Nekünk magyarokul azoknak ti. kik most tótok, oláhok s rácok között laknak, leend még arra szükségök. — Én ugyanis azt hiszem, hogy valamint Horvátország és Slavonia el van már ránk nézve veszve, s azon képzet, hogy az meghódítás által, vagy bármi úton is visszaszereztessék s Magyarhonnal egy hont alakítson, merő chimera: úgy hiszem azt is, hogy az egy contiguitásban lakó tótok hasonlóan tömegül együtt létező oláhok el fognak tőlünk szakadni, amazok a hegyeiken túl lévő szláv rokonaikkal, emezek pedig a velők határos oláhországi s moldvai testvéreikkel külön s önálló hont s országot fognak alakítani. Ezen catastropha következtében csak úgy fogunk mi magyarokul nagyrészint bele nem olvadni amazokba, s csak úgy alakíthatunk részünkről is egy — habár nem nagy, de értelmi súly s helyes institutiók által éppen nem súlytalan igazi Magyarhont, ha minden ki magyarul beszélvén magát magyarnak akarja vallani, összevonul, összetömegesül, s magát territorialiter is kikerekítvén, többé nem más ajkúak közt, hanem egyfolytában lakva képezend egy ВагЦ. A kérdés bonyolultságát jól érzékeltetheti A. Tr. Lauriannak, Balcescuék megbízottjának az állásfoglalása, ill. annak változásai. Ö ugyanis mielőtt júniusban Pestre ment volna, feltehetően még kora tavasszal cikket írt az unió mellett, amelyet ВагЦ május közepén közölt, {Dragomir: Studii 163.) amikor a szerző már német nyelvű verses röpiratot adott ki a negyedik nemzet érdekében. B.A.R. Ms. 1061.45. Voinescu L: Notice istorice asupra Romániei de la 1821 -1866. B.A.R. Ms. 3828. 56-57. 9*
