Századok – 1979
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Társadalmi és nemzeti kérdés az utolsó erdélyi rendi országgyűlésen 851/V
872 MISKOLCZY AMBRUS A kortársak nagyon is tisztában voltak, hogy a jobbágyfelszabadítás milyen fordulatot hozott Erdély népeinek életébe. Mégis kevés az elismerő hang, az is inkább a román sajtóból. A kor legnagyobb tekintélynek örvendő román lapja; a brassói Gazeta de Transilvania Wesselényi beszédére emlékeztető ihletett szavakkal adta hírül a nagy eseményt: „Papok, menjetek és zengjétek Isten dicsőségét. Dicsérjétek és áldjátok a Megváltót, kinek keresztje és halála csak most vált a románok és más népeknek a javára, akik eddig hiába várták a megváltást”.1 04 A román polgári fejlődés útját kezdte viszont építeni ВагЦ, amikor arra szólította fel az értelmiségieket, hogy a jó gazdálkodásra biztassák a parasztságot, a család és a nemzet érdekében.105 A magyar sajtó szinte kevesebbet foglalkozott a jobbágyfelszabadítás problémáival, annál többet viszont a paraszti megmozdulásokkal, az általános politikai helyzettel. A jobbágyfelszabadító törvény néhány részletéről csak a radikális Ellenőr nyilatkozott rosszallólag, amikor szóvá tette, hogy a törvény a volt nemesség birtokában hagyta a kisebb királyi haszonvéteket, mint a halászat és vadászat jogát, a kocsmárlás jogát.106 De jellemző, hogy Kőváry László a radikális lap szerkesztője, még tíz év múlva sem talált jó szót a törvényről, „mert oly birtokosság kezéből, mely úrbért soha se akart, a jobbágy nem mint engedélyt, hanem mint kényszerűséget fogadta. A nép nem köszönte meg, mert nem rögtön jött. . ,”107 Ennek a megítélésnek pozitív funkciója volt akkor, amikor a nemesség nagylelkűségének mítoszával kellett konfrontálni, hogy a nemességet engedményekre szorítsák. De mint minden politikai harc hevében született ítélet, ez is a szubjektív szándékokat veszi alapul, és figyelmen kívül hagyja azt a konkrét lehetőséget, hogy esetleg csak ősszel törlik el a jobbágyságot. Figyelmen kívül hagyja a földbirtoklásra jellemző zűrzavart, ami rögtön feltűnt azoknak a történészeknek is, akik a Királyhágón inneni viszonyok ismeretében próbáltak egy-egy pillantást vetni az erdélyi helyzetre.10 8 Aligha kell bizonyítani, mennyire nem a törvény a hibás azért a bizonytalanságért, ami a jobbágytelek fogalom kialakulatlanságának a következménye volt. 104Gazeta 1848. jún. 3/15. 45. 1 ° 5Uo., jún. 7/19. 46. 1 06 Trócsányi: Wesselényi. 539—540. 1 0 7Kőváry: Erdély története. 62-63. 109Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Bp. 1948. 345-346.» Barta István: A kormány parasztpolitikája 1849-ben. Századok 1956. 1-2. 25. 1O9Foaie pentru minte 1848. júl. 26/aug. 8. 30. Ami pedig a felszabaduló parasztság magatartását illeti, az újabb kutatás felhívta a figyelmet arra, hogy a kép sokkal színesebb, mint azt Kőváry nyomán vélni lehet. Kétségtelen, hogy az elégedetlenség volt az uralkodó hangulat. A földesurak attól tartottak, hogy a parasztság nemcsak erdőkre és a legelőkre, de az allodiális földekre is igényt tart. Volt, ahol a parasztok a balázsfalvi esküjükre hivatkozva nem is engedték kihirdetni a jobbágyfelszabadítást hírül adó guberniumi körlevelet.109 De sokhelyt a földesúr és volt jobbágyai együtt ünnepelték a szabadság napját. A legsúlyosabb problémát a munkaerő válság jelentette. A volt jobbágyok sem pénz, sem igen magas terményrész ellenében nem akartak munkát vállalni. Attól féltek, hogy ezen a címen ismét a jobbágyság terhét veszik magukra, s ha a földterület hovatartozása vitatott volt, attól féltek, hogy munkájukkal elismerik a földesúr tulajdonjogát. A földesurak ugyanis az adótabellákra hivatkozva próbálták a paraszti használatban levő földeket megnyirbálni,
