Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
78 LACKÓ MIKLÓS fűzték a csoporthoz. A kész cikket L. Gy. alaposan átnézte és mielőtt jóváhagyta volna, kihúzatta Vajdával az olyan részeket, melyekben Kassák életregényét egy lumpenproletár természetrajzának nevezte.9 Ez az információ bizonyítja a szerzők azonosításának nehézségeit, de egyúttal biztatást is nyújt, hogy az elemzés nem reménytelen, s a teljesen pontos felismerés küszöbéig vezethet még olyan bonyolult esetben is, mint a fent említett: amikor Lukács másra bízta a cikk megfogalmazását. 9 Vajda Sándor visszaemlékezése. * Vegyük először az Uj Március c. folyóiratot. Ennek 1925 1929 közötti évfolyamaiban — a Lukács által jegyzetteken vagy elismerteken kívül — öt névtelen, de teljesen biztosan Lukács Györgynek tulajdonítható írást találunk. Lukács volt a szerzője ж Akadémiai jubileumok c. cikknek. {Uj Március, 1925. nov. 286- 288. 1.) Ebben a nem túl jelentős írásban Lukács keze nyomára utal az a nagyvonalú szemlélet, mely a magyar Akadémiát elhelyezi az európai kulturális fejlődés egészében, s egybeveti más országok akadémiáival. Igazi lukácsi gondolat — ezekben az években cikkek cs állásfoglalások egész sora (Jókai; Kassák Lajos stb.) utal erre — a polgári kompromisszum kiemelése, többek között ilyen, az akkori marxisták között egyedülállónak tekinthető, színvonalas formában: „az akadémia kompromisszum a feltörekvő polgárság tudományátalakító energiái és az udvari nemesség ideológiai szükségletei között”. Lukácsra vall az olyan bonyolult és árnyalt gondolat, hogy „a 18. század polgárságának legnagyobb kollektív alkotása (a francia enciklopédia) nem az akadémiákkal kapcsolatban, sőt ellenükre jön létre”, hogy Rousseau, Lessing nem véletlenül álltak távol az akadémiáktól, s hogy miután a burzsoázia megszűnt forradalmi osztály lenni, „maga is örömmel csatlakozott az akadémia osztálykompromisszumból alakult, konzervatív hagyományaihoz” Franciaországban is. (287.1.) Lukácsra vall a finom különbségtevés az európai akadémiák és a később alakult magyar akadémia között (utóbbi szerinte, konzervativizmusa ellenére, azoknak a nemesi és polgári rétegeknek a jegyeit viselte magán, amelyek Magyarországon mégiscsak a polgári átalakulás élén álltak); az a gondolat, hogy a magyar reformmozgalom „ — akarva-nem akarva — úgy a jobbágyfelszabadítás, mint a nemzeti felszabadulás, a nemzeti kultúra kifejlesztése irányában volt kénytelen haladni”; végül 1848 korlátainak, de mindenekelőtt az 1867-es kompromisszum kultúrára gyakorolt negatív hatásának a kiemelése — ez az utóbbi gondolat ezeknek az éveknek szinte mindegyik, a magyar fejlődésről szóló Lukácsírásában központi helyet foglal el. (Ld. Jókai, Két kísértet kézfogása egy sír felett stb.) Lukács szerzőségét támasztja alá a Magyar Tudományos Akadémia 1867 utáni belső történetének alapos ismerete, s végül a magyar polgári ellenzék 1919 utáni behódolásának a leírása (288.1.) Ugyanezt támasztják alá a cikk stiláris jegyei is: a jellegzetesen németes mondatképzések (pl. a mint-ek — als — igen gyakori használata), amelyek persze néhol a folyóirat más szerzőinél is megtalálhatók, de nem ily gyakran és főleg nem a Lukácsra jellemző egyéb jegyek között. Ez utóbbiak közül a legfontosabb: Lukács cikkeiben sohasem csupán egy egyszerű, logikus gondolatmenettel találkozunk, ő az írás közben feltoluló sokágú mellékgondolatokat is jelezni igyekszik. Innen az e cikkben is megtalál
