Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
74 LACKÓ MIKLÓS is ilyen Tart pourr l’art-os mércével méri. Kassák eszerint „már megtette az utat a »klasszikusságig«. Már eljutott oda, amit fejlődése elején a » Nyugat «-nak legfőbb bűnéül rótt fel, hogy művészetét tiszta művészetnek, művészetnek a művészetért fogja fel. Míg eleinte - mint tipikus irodalmi »forradalmár«, az esztétikában látta a bűnök bűnét, a fejlődés legfőbb kerékkötőjét — ma éppen úgy esztétikát csinál, »tiszta«, tendenciamentes művészetet hirdet, mint akár Alexander Bernát vagy Ignotus. Ha ma — nagyon fanyalogva — méltányolja a forradalmi proletariátus egyes művészi alkotásait (lásd Potemkin-bírálatát a Szocializmus-ban), azt a tiszta művészet nevében teszi, minden »tendencia«, tehát minden forradalmi tartalom, minden forradalmi kifejezési eszköz szigorú elítélésével dicséri, de csak úgy, mint ahogy húsz évvel ezelőtt egy-egy »progresszív« egyetemi tanár vagy beérkezett költő elismerte, hogy Ady Endre sem nem egészen bolond, sem nem egészen tehetségtelen” — írta Lukács, elemi tárgyilagosságot is nélkülöző cikkében.98 Kassák történeti helyét az jelöli ki, hogy a „polgári züllés” későbbi fázisában lépett fel, mint a Nyugat irodalmi forradalmárai, ezért magához tudta vonzani a nyugatosok „révbeérkezettségét” idegenkedve néző fiatal forradalmi intelligencia egy részét — a kompromisszumos idomulás útját egy későbbi szakaszban tette meg. Lukácsnak az irodalmi ábrázolásról, visszatükrözésről éppen alakuló szemléletébe ekkor sem fért bele egy olyan, a progressziónak elkötelezett művészet lehetősége, amely — éppen hogy elkötelezettségét igazán teljesíthesse — erőteljesen hangsúlyozza a művészet öntörvényűségét is, vagy az a kassáki gondolat, hogy a műalkotás: új realitás is. A Kassák-vita, s általában Lukácsnak a modern művészetről kifejtett húszas évekbeli nézetei arra is rávilágítanak, hogy későbbi szerepe az úgynevezett expresszionizmus-vitában nem előzmények nélküli, s az előzmények között ott van a magyar avantgardizmus ellen folytatott harca is. Hogy ezek a húszas évek már mi mindent előlegeztek, s hogy a Kassák-vita a 30-as évek irodalmi vitáinak mintegy gyakorló terepe volt - jól felmérhetjük, ha a Kassákot bíráló Lukács-gondolatokat egybevetjük a 30-as évekbeliekkel: a Kassák önéletrajzáról szóló, Lukács által inspirált kritika fő szempontjait például 1936-ban az Elbeszélés vagy leírás c., a nagy realizmus megalapozását célzó tanulmányban láthatjuk viszont 99 98(Lukács György): Kassák Lajos. 676. "A tanulmány e vonatkozásait Id. Lukács György: Művészet és társadalom. Válogatott esztétikaitanulmányok. Bp. 1968. 174 — 177. 1 00Ld. erről Kassák Lajos vezércikkeit a Munka 1928. szept. és okt. számában. Ez a viszonylag korai időszak a későbbieknél nyíltabban derít fényt a Lukács—Kassák vita eszmei hátterére. Túl az éles politikai ellentéteken, de persze nem függetlenül azoktól, a művészet társadalmi helyének és szerepének két eltérő felfogása ütközött itt meg egymással. Lukács úgy látta, hogy Kassák nem teljesíti a művész társadalmi hivatását, amelyet ő a művész és főleg a műalkotás — marxista értelemben vett — ideológiai szerepével azonosított. Kassák szerint viszont — aki ráadásul elsősorban nem ideológus, hanem alkotó művész volt — ebben a felfogásban, bármily szélesen értelmezi is az a műalkotás vonatkozásában az ideológia fogalmát, a politikai ideológia elnyeli a műalkotást.1 00 Ez nem jelenti azt, hogy a művész elutasíthatja a kor társadalmi küzdelmeiben való részvételt — hangsúlyozta Kassák. Ellenkezőleg, a művésznek kötelessége az aktív állásfoglalás. ,Д művészet — írta 1929-ben — az ember kifejeződése . . . Művészetünkben
