Századok – 1979
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: A rendi reformmozgalom Erdélyben 1790–1811 749/V
A RENDI REFORMMOZGALOM ERDÉLYBEN 761 körében. Erdélyben a fő szervező Ioan Para naszódi vikárius. A román egyházi vezetők közül Ignatie Darabont váradi unitus püspök támogatja, Bob fogarasi és Adamovici ortodox püspök félrehúzódik. Bécsben Méhesi József a mozgalom lelke, mellette Áron Pop és Ion Kozma neve említendő. A mozgalom első nyilvános fellépése Para, Halmágyi János fogarasi vikárius és Kiril Popa szebeni esperes 1790. júliusi felségfolyamodványa, amelyben a románoknak is képviseletet kérnek az országgyűlésen. Pob nem támogatja a kérvényt, a Gubernium pedig nem hajlandó felterjeszteni. Para erre maga vinné Bécsbe; nem kap rá engedélyt. Az energikus naszódi vikárius erre további kérvényekkel tartja pergő tűz alatt a kormányszerveket: a szerb nemzeti konresszushoz hasonló román nemzeti kongresszust sürget, Petru Maiorral együtt petíciót szerkeszt a 2 román határőrezred tisztjei számára, amely a románság egyenjogúságát, negyedik natióként való bevételét követeli. Adamovici arra végül is hajlandó, hogy az unitus püspök országgyűlési részvételére hivatkozva, ő is helyet kérjen magának a diétán. Elutasító választ kap. A több eredőjű mozgás végül a Supplex Libellus Valachorumban summázódik. Ezt a memorandumot David Prodan méltán nevezi „az erdélyi románok kétségtelenül legfontosabb politikai irományának a 18. század folyamán”. Kollektív mű: szerkesztésének központjai Darabont püspök köre és Bécs, szerzősége elsősorban Méhesié, aki valószínűleg a végleges szöveget is fogalmazta, történeti dokumentációja közvetve Samuil Micu- Klein-től való. A további közreműködők körét a történeti irodalom szűkebben-bővebben vonja meg, az egyedüli Ioan Piuariu-Molnártól egy olyan körig, amelyben $incai, Petru Maior, Ladislau Pap, Darabont, Para és meg nem nevezett további személyek is szerepelnek. A kérvény 1791 márciusában készül el. Történeti érvelése a dákoromán kontinuitáselmélet szerinti: a románok Traianus óta megszakítás nélkül élnek Erdélyben, a magyar honfoglaláskor önszántukból választották fejedelmükké Tuhutumot, attól kezdve külön, egyenrangú natióként éltek Erdélyben, a 3 nemzet 1437-i uniója nem érintette az ő jogaikat. Csak az Approbatae Constitutiones-be csúsztak be olyan kifejezések (a románok toleráltságáról), amelyek sérelmesek rájuk nézve. A Supplex Libellus Valachorum szerzői szerint a román natio és vallás nem tolerált, hanem bevett, sőt ők vették be a többi natiókat és vallásokat, beleértve a németek 17. századi bevételét is. A történeti érvelés gyengeségei nyilvánvalóak, bár nem meglepőek: a polgári nacionalizmus ébredésekor általános a realitásoktól messze távozó múltteremtés. Az az érve azonban teljesen helytálló a Supplex Libellusnak, hogy a románság a legszámosabb nép Erdélyben. Szerzőinek követelése negyedik nemzetként való bevételük, a román papságnak, nemességnek és közrendűeknek a 3 natio megfelelő rétegeivel azonos jogok biztosítása, vegyes vagy tisztán román névhasználat románok-lakta vagy román többségű törvény ható Ságoknál és helységeknél. A Supplex Libellus Valachorum nem kívánja szétfeszíteni a rendiség kereteit; köztük akar helyet biztosítani a románságnak. A román nacionalizmus, amelynek hordozói egyházi személyek, az egyházzal szoros kapcsolatban álló világi, értelmiségiek és kormány ha tó sági hivatalnokok, 1791-ben politikai követeléseiben még nem polgári jellegű. A memorandum szerkesztői távol állnak attól, hogy a polgári egyenjogúság jegyében törjék szét a 3 natio rendszerét — arra azonban nem számíthattak reálisan, hogy ebben a rendszerben mint külön politikai entitásnak biztosítsanak nemzetüknek helyet. A Supplex Libellus-szal majdnem egy időben keletkezett az unitus papság külön felségfolyamodványa. Alapkövetelése azonos volt amazéval: ne csak az unitus vallást
