Századok – 1979
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: A rendi reformmozgalom Erdélyben 1790–1811 749/V
758 TRŐCSÁNYI ZSOLT rálta). A birtokos nemesség érdekeinek biztosítására azonban alaposan szabályozta a költözés feltételeit (adósságok kiegyenlítése, az adó kifizetése, a költözési szándék előzetes bejelentése a földesúrnak s annak írásos engedélye, a költözni vágyó jobbágy állítson maga helyett megfelelő új személyt a telekre, büntetés az engedély nélkül költöző jobbágyok befogadóira). Mindez nem tette lehetetlenné a szabad költözködést, de jócskán megnehezítette. Az urbér tervének kidolgozását a rendek (ahogy más tárgykörökben is hosszabb lélegzetű munkák elvégzését) egy ún. systhematica deputatióra bízták. A rendek jogait illető további törvényjavaslatok közül említjük meg még az erdőügyit, amely bizonyos hasznos erdővédelmi intézkedések mellett kimondja az érdek kizárólagos földesúri tulajdonjogát és azt a másikat, amely többek között a II. József-kori rendőrigazgatóság megszüntetéséről intézkedett. Érthetően (hisz az óriási tör vény alkotásra a rendeknek valójában 4 1/2 hónapjuk volt) kevés volt a rendi alkotmánytervezet mondanivalója Erdély gazdasági élete, a nyejv, tudomány és oktatás kérdéseiről. A gazdaság egész problematikáját rendszeres bizottság elé utalta. II. Lipótnak az anyanyelvű oktatás szükségességét és a magyar nyelv magyarországi elsőségét elismerő 1790. november 2-i rendeletére hivatkozva kimondotta, hogy a magyar nyelv Erdélyben is első és ún. nationalis nyelvként kezelendő a többi Erdélyben szokásos nyelv közt, oktatására megfelelő gondot kell fordítani. A hivatalos nyelv pedig az országon belül a magyar legyen; csak az udvari expeditiók s az Erdélyen kívülre való levelezés nyelve legyen latin. A diéta az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság tervének megerősítését követelte a királytól, az országgyűlésen be nem fejezett oktatás- és tudománypolitikai ügyeket, továbbá a könyvcenzúra ügyét pedig rendszeres bizottság elé utalta. Annál bővebben foglalkoztak a rendek az adó ügyével. Újra kimondották az „onus non inhaeret fundo” elvet. Visszaállították a 18. század elején adó alá vetett nemesi, Ш. szabadrendű rétegek (egyházi nemesek, armalisták, székely lófők és gyalogok) adómentességét, velük együtt a nemes mezővárosok, a 2 Oláhfalu és Zetelaka hasonló mentességét is. Deklarálták jogukat az adó évenkénti meghatározására, kivetésére és behajtására. Törvényben mondották ki az országos szükségekre rendelt Fundus Provincialis és a törvényhatóságok anyagi szükségleteit fedező Fundus Domesticus elválasz tását a hadiadótól. Hasonló arányokban (14tc.-ben) fejtették ki a rendek a katonaságra vonatkozó koncepciójukat is. Visszaállították volna az ország generálisának Apor István halála (1704) óta betöltetlen tisztét, ezzel is hangsúlyozandó Erdélynek legalábbis bizonyos hadügyi önállóságát; újra törvénybe kívánták iktatni a hagyományos hadfelkelési kötelezettséget. Egyben viszont eltörölték volna a határőrséget, az intézmény léte összes vagyonjogi következményeivel együtt. A zsoldoskatonaság kérdéskörét (száma, diszlokációja és a hadkiegészítés módja) rendszeres bizottság elé utalták, csak azt szögezték le máris, hogy béke idqén ne lehessen Erdélyben felesleges külső katonaságot tartani. Törvényt hoztak arról, hogy az erdélyi ezredek tisztjeit erdélyiekből kelljen kiállítani, s hogy (a Diploma Leopoldinum rendelkezésével ellentétben) Erdély főhadiparancsnoka is lehessen hazabeli. Törvényjavaslatban foglalkoznak a katonai érdemeket szerzett erdélyiek nemességgel, birtok adománnyal vagy előléptetéssel való jutalmazásáról, az elöregedett és rokkant katonák kincstári szolgálatban való felhasználásáról. Felújították azt
