Századok – 1979
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: A rendi reformmozgalom Erdélyben 1790–1811 749/V
756 TRÓCSÁNYI ZSOLT 1-én indul meg az érdemi vita. Az unió feltételeiként a következőket határozzák a rendek: 1. a Habsburg-uralkodók mint magyar királyok bírják Erdélyt, Magyarország tagjaként. 2. A Diploma Leopoldinum megtartandó, Erdély az unió révén nem kerül vissza a vajdák korabeli állapotába, törvényei, szabadságai megmaradnak. 3. A király magyarországi koronáztatásakor erősítse meg a Diploma Leopoldinumot s általában Erdély törvényeit, Erdély beleveendő a királyi hitformába. A gubernátornak joga legyen megjelenni a magyar országgyűlésen. 4. Erdély továbbra is tarthat országgyűléseket; ezeken azonban a nemesi alapszabadságok nem lehetnek vita tárgyai (ahogy Magyarországon se). 5. Az Udvari Kancellária maradjon egyesítve, de az erdélyi alkancellár tisztére a rendek tegyenek jelölést. A Diploma Leopoldinum alapján felállított kormányhatóságok maradjanak meg; a Gubernium maradjon a legfelső bírói fórum (ebben a kérdésben ti. a Diploma Leopoldinum és a József-kori igazgatási rend véletlenül összecsengett). 6. A magyarországi és erdélyi nemesek a másik területen kölcsönösen élhessenek nemesi szabadságaikkal. 7. A Magyarország és Erdély közti vámvonal maradjon eltörölve. Nem volt tehát szó valami szoros unióról; Erdélynek a magyar királyi hitformába bevételén és a gubernator magyar országgyűlési helyén tül nem volt ez más, mint II. József egységesítő törekvéseinek fenntartása. A feliratba foglalt követelésekkel az ifjabb Gyulay Sámuel indult futárként Bécsbe. Ott azonban csak Ferenc főherceg fogadta, s Firenzébe továbbította a rendi feliratot apjának. II. Lipót 1791. május 7-i döntése pedig nem fogadta el sem a két kancellária együtt-tartását, hisz a szétválasztás már megtörtént, sem a Gubernium forum superrevisoriumi rangját. A magyarországi-erdélyi vámterület szétválasztása a központi kormányzatnak sem volt szándékában. Egyebekben pedig arra hivatkozott a leirat, hogy a magyarországi rendek koncepciója más az egyesülésről, mint az erdélyieké, a királynak tehát előbb újra a magyarországiakkal kell tanácskoznia az ügyről. Az unió kérdése ezzel került le a napirendről. Az országgyűlésnek 1791. április eleje körül óhatatlanul teljes energiával bele kellett kezdenie a királyi előterjesztések tárgyalásába. Április 1. és 15. közt a gyűlés nem kevesebb, mint 7 bizottságot küld ki az adórendszerre vonatkozó tervezetek egyeztetésére, a jobbágyügyben, az armalisták és egyházi nemesek adózásának megszüntetése, a határőrség eltörlése és nemzeti hadsereg felállítása, a törvénykezés reformja, a kincstári jövedelmek és a kereskedelem fejlesztésének ügyében. A bizottságokban az országgyűlés legjelesebb tagjai vesznek részt: Tűri László mint ítélőmester hivatalból tagja minden bizottságnak, Wesselényi, Tholdalagi László, a szászok közül Friedrich Rosenfeld, Heidendorf, Michael Fronius több bizottságban is szerepel, az egyházi bizottságnak maga Bánffy György az elnöke. Olyan arányú törvényalkotó munka veszi kezdetét, amilyenre nincs példa Erdély korábbi történetében, de a későbbiekben sem. A 162 törvényjavaslatból logikusan felépített törvénykönyv kerekedne ki, Erdély későfeudális, rendi alkotmánya. Az I —V. javasolt te. Erdély közjogi helyzetét általában szabályozza, s az uralkodó jogait. Ezek sorából kiemelendő a II. te., amely az 1791. márciusi unió-tervnél még élesebben határozza meg Erdély helyét a Habsburg-birodalomban: a Habsburg-uralkodók Erdélyt mint a magyar korona tagját, a magyar királyság jogán, Magyarországgal együtt mint önálló, szabad királyságot bírják, az ország kormányzatilag nem kapcsolható össze a Habsburg-birodalom más országával, népével vagy területével. A te. az 1765-i nagyfejedelmségi diplomának ezzel ellentétes részeit érvényteleneknek deklarálja.
