Századok – 1979
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: A rendi reformmozgalom Erdélyben 1790–1811 749/V
752 TRÓCSÁNYI ZSOLT akadályozására, egyben pedig úgy rendelkezett, hogy az unitus és ortodox püspökök „a néptől minden rossz befolyást... tartsanak távol”. Adamovici ortodox püspök papságához intézett körlevelében ilyen értelemben intézkedett. Bánffy György május közepén a bányafőfelügyelőség révén hirdette ki az Érchegységben, hogy a jobbágyok szabad költözését nem vonják vissza. A kettősen defenzív csata jóval az erdélyi országgyűlés megnyitása előtt véget ért. Az országgyűlés megnyitását ti. a központi kormányzat a divide et impera-elv jegyében időzítette 1790 decemberére. A magyar országgyűlés támadó kedve ekkor már kifulladóban volt, annak tehát nem adhatott már újabb harci kedvet az erdélyiek porondra lépése, az erdélyi rendeket pedig inkább mérsékletre kellett hogy intse a magyar rendek lankadása. Erdélyben magában is kialakulóban volt az unió ellenzéke. A szász universitas 1790. november 30 — december 2-i ülése határozottan állást foglalt az unió ellen, s egyben azt is követelte: az országgyűlésen curiánként (tehát natiónként) történjék a szavazás, s ha a 3 natio nem jut egyetértésre, a király döntsön. Az universitas az egyesített Magyar—Erdélyi Udvari Kancelláriát is szét kívánta választani. Mindezen túl pedig a Habsburg-birodalom külpolitikai helyzete 1790 vége felé jelentősen megszilárdult. A reichenbachi megállapodás (1790. július 27.) révén a Habsburg-birodalom háború nélkül visszakapta Belgiumot. December 3-án egy osztrák hadtest ellenállás nélkül vonulhatott be Brüsszelbe, ahonnan a forradalom vezetői elmenekültek. Reichenbachban ugyan a Habsburg-birodalomnak le kellett mondania a Török Birodalom területén tett hódításairól, ígéretet kellett tennie a balkáni statusquo fenntartására, de hát ez Belgium fejében eléggé szerény áldozat volt. 2. Az 1790/9 1-i országgyűlés. A Supplex Libellus Valachorum Ilyen feltételek közt nyílt meg 1790 decemberében az erdélyi országgyűlés. A rendek majd 30 év után újra megkapták a jogot arra, hogy mint rendek szóljanak bele az ország ügyeibe - s tulajdonképpen soha korábban nem álltak előttük ilyen lehetőségek. Sem a fejedelmi korban, sem a Habsburg-korszak addig lefolyt évszázadában. Hogy tudtak élni a hirtelen rájuk szakadt szabadsággal? A központi kormányzat mindenesetre igyekezett tenni arról, hogy ezt a szabadságot ő töltse ki tartalommal. A rendek törvényhatósági és országgyűlések tartását igényelték? Ám tessék, de akkor a diéta első helyen dolgozza ki a megye- és országgyűlések rendtartását. Utána pedig — szól a gyűlés királyi propositiója - tessék a jobbágykérdéssel foglalkozni: alkossanak urbért a rendek, töröljék el maguk az örökös jobbágyságot, iktassák maguk törvénybe a jobbágy személyes szabadságát, szerzett javairól való rendelkezése jogát, egyáltalán hozzanak intézkedéseket a jobbágyok helyzetének javítására. Itt a majd félszázados buktató: ha a rendek határozottabban lépnek fel a kormányzat politikája ellen, az a jobbágykérdés megoldatlanságait tolja előtérbe kijózanításukra. [Egy Erdélyből indult magyar politikusnak, az ifjabb Wesselényi Miklósnak kell jönnie ahhoz, hogy (1832/3-ban) a jobbágykérdésben az akkor már a liberalizmus felé haladó magyarországi ellenzék kivegye a kezdeményezést a kormányzat kezéből.] S ezek után ám alkossanak új adórendszert a rendek - folytatja a királyi előterjesztés —, mentesítsék az adózás alól az armalistákat és egyházi nemeseket — de úgy, hogy
