Századok – 1979
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: A rendi reformmozgalom Erdélyben 1790–1811 749/V
A RENDI REFORMMOZGALOM ERDÉLYBEN 751 főbbek tanácskozásain. Az universitas első ülésszaka 1790. május 25. és június 12. közt folyik le. A kialakuló álláspont taktikusnak tűnik. A fiscus által bekebelezett javakat [fogarasi uradalom, 7 bírák jószága (a hét vezető szász szék bíráinak jobb ágy falvai)] vissza kell venni; hűséggel kell lenni a Habsburg-házhoz, de nem szabad rontani a kapcsolatot a nemességgel, s fenn kell tartani a 3 nemzet unióját. Valójában határozottan konzervatív álláspont ez; a szász politika itt ragad benn egy olyan kiváltságvédő konzervativizmusban, amelyből azután 1867-ig csak egyes képviselői tudnak kitörni. Bonyolultabb a helyzet a magyar és székely natio esetében. A restitutio időszaká ban egyszerre merül fel a nagyobb távlatú megoldás igénye és a közvetlen önvédelem szüksége. Az előbbi a Magyarországgal való unió lenne — a közös jogvédelemre, hiszen Magyarország és Erdély közjoga, Erdély immár két és félszázada különállása ellenére, érdemben változatlanul azonos. De (ez az új elem) a már részben (a nyelv tekintetében) polgárian értelmezett közös nemzetiség védelmére és fejlesztésére is. A magyar és székely rendek követeket küldenek az 1790-91-i magyarországi országgyűlésre is, Magyarország és Erdély uniójának módjáról tárgyalni. A magyarországi országgyűlés feliratot is intéz a királyhoz az unió ügyében. A legfelsőbb kormánykörökben azonban ekkor már a Kaunitz által hangoztatott „divide et impera ”-elv uralkodik, s hibának tartanák a magyarországi rendek erejét még az erdélyiekével is megtoldani. így II. Lipót 1790. június 12-én megígéri az erdélyi rendeknek a külön országgyűlést, s miután ennek következtében a Budára feljött erdélyi követek nagyrésze hazatér, szeptember 20-án már biztonságosan válaszolhat a magyarországi rendek feliratára: ebben a kérdésben mindenekelőtt az erdélyi rendeket kell megkérdezni. A még Budán lévő erdélyi követek erre október 3-án újabb kérvényt adnak be az alsótáblán az unió érdekében, mire a személynök jelzi: a központi kormányzat rosszallja jelenlétüket a magyarországi gyűlésen. A magyarországi rendek a II. Lipót koronázása előtti napon, november 14-én újra sürgetik az unió elvi kimondását. II. Lipótot azonban enélkül koronázzák meg. Az uniópártiak elvesztették az első csatát. Ugyanekkor pedig a rendek birtokos nemes részének Erdélyben egy sajátos védelmi harcra is be kell rendezkednie — egy olyan csatára, amelyben mindkét fél defenzívában van. A jobbágynépben azok a hírek keltenek nyugtalanságot, amelyek szerint a rendek a korábbi helyzetébe akaiják visszakényszeríteni a jobbágyságot. Jobbágyok, bányászjobbágyok itt is, ott is azzal fenyegetőznek: ha így lesz, a Horia-felkelésnél rosszabb idők jönnek. Jelentősen hozzájárul a légkör feszültségéhez a „Parasztok dekrétuma” néven ismeretes, Magyarországról útjára indult kiáltvány. Az Érchegységben Müller főbányafelügyelő adjunktusát, Emanuel Vilit gyanúsítják az iromány lefordításával; az örökös tartományokbeli bányatisztekről egyébként is az hírlik, hogy biztatják a népet: zendülés esetén ők is velük tartanak, élükre német tábornok áll. A bányatisztek és a vármegyei magisztrátus (s rajtuk át a nemesség) évtizedes ellentéteinek ismeretében nehéz eldönteni, hogy adtak-e alapot a bányatisztek e híresztelésekre, vagy csak a nemesség félelme és felizzó „német”-gyűlölete képzeletszüleményéről volt-e szó? A „Parasztok dekrétuma” egyébként nemcsak az Érchegységben teijedt el, hanem a Mezőségen is. Válaszul a magyar megyék nemessége és a székely székek általános fegyverkezésbe kezdtek, helyenként határozott Habsburg-ellenes éllel. A kormányzat higgadtan, de energikusan tett lépéseket a nyugtalanság lecsillapítására — hogy ezzel egyben elejét vegye az erdélyi nemességnek a magyarországihoz hasonló felfegyverkezésének is. A Gubernium 1790. március elején intézkedéseket tett a parasztnép lefegyverzésének, ellenőrzésére és fegyvervásárlásuk meg-
