Századok – 1979
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: A rendi reformmozgalom Erdélyben 1790–1811 749/V
TANULMÁNYOK Trócsdnyi Zsolt: A RENDI REFORMMOZGALOM ERDÉLYBEN (1790-1811) E tanulmányunk a 18—19. századi Erdély történetének egy, jelentőségéhez képest aránytalanul kevéssé ismert szakaszáról kíván képet adni olvasóinak. Tárgyunk ismeretéhez szükséges annak a sokarcú ellenzékiségnek a felvázolása, mely már II. József évtizedének első éveitől kialakulóban van Erdélyben. A társadalmi tagolódás aspektusából szemlélve a képet: a birtokos nemességet vérig sérti az, hogy a császár 1784 után lefogja a megtorlásra emelkedő kezeket, s megelégszik a felkelés három vezetőjének kivégeztetésével. (Azt a nemesség már nem tartja számon, hogy hányán pusztultak el igen hamar a kényszermunkára ítéltek közül.) A szabad költözést szintén eléggé általánosan sérelmezik, a jozefinizmus többi jobbágy politikai intézkedései se találnak széles körű helyeslésre (részben kivihetetlenségük miatt sem). S ott a közteherviselés fenyegető réme, a megkezdett földméréssel. A polgárságnak nincsenek natióhoz tartozásától elkülönülő sérelmei; a szabad parasztoknak úgyszintén. A jobbágynép viszont nincs kielégítve, hisz urbért nem kapott. A rendi natiók szerint véve a dolgot: ezek külön jogai megszűnnek. A legsúlyosabban a szászokat érinti ez: csak nekik van rendszeresen működő nationalis önkormányzatuk, nationalis vagyonuk. A szászságnak tudomásul kell vennie a románcok concivilitasát. A polgári értelemben vett nemzetekben gondolkozva: a magyarságot sérti a német hivatalos nyelv bevezetése (annál is inkább, mert hivatalnokoskodó elemei inkább tudnak latinul, mint németül), a románság számára pozitív lépések gyakorlati eredménye nem kielégítő. S végül felekezeti aspektusból: a katolikus egyház sértve érzi magát a türelmi rendelet által, az aposztázia-tilalom eltörlése, a szerzetesrendek feloszlatása, a püspökök egyházi jogkörének korlátozása és közjogi funkciójának megszüntetése miatt. A protestánsok egyenjogúságát viszont a türelmi rendelet sem állítja vissza teljesen, az iskolapolitikától pedig saját iskoláik önállóságát és szellemét féltik, s igen határozottan fel is lépnek a Norma Regia ellen (elsősorban a reformátusok), egyházon belüli iskolareformokkal is hangsúlyozva egyrészt készségüket a modernizálásra, másrészt önállóságukat. Az ortodoxok pedig maradnak toleráltak, rájuk nem vonatkozik az aposztázia-rendelet feloldása sem. így érthető, hogy a jozefinizmussal szemben Erdélyben is kialakul egyfajta ellenzékiség, amelyben konzervativizmus és új igények elválaszthatatlanul keverednek. Az ellenzékiségnek már az évtized első felében vannak nyilvános jelentkezései (szászok — 1783 —, a reformátusok fellépése az iskolaügyben), komolyabb kikristályosodása azonban az 1787-i rendi memorandumok. Az eredmény a várható: a császár Pálffy magyar-erdélyi kancellár útján leinteti a memorandumok szerzőit. Az ellenzékiség azonban csak nő Erdélyben, különösen mikor a 1*
