Századok – 1979

Krónika - Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat sajtótörténeti pályázatáról (Sipos Péter) 742/IV

KRÓNIKA Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat sajtótörténeti pályázatáról A Magyar Történelmi Társulat kezdeményezésére 1976. júniusában sajtótörténeti pályázat meghirdetésére került sor. A kiírásban részt vett még a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi és Történettudományi Intézetei, a Hadtörténelmi Intézet és a Párttörténeti Intézet. A pályázat célul tűzte ki a társadalmi tudatformálás fontos területe, a sajtó története feldol­gozásának előmozdítását. A pályázók tárgyul választhatták egy politikai, irodalmi vagy más kulturális napilap, hetilap, folyóirat összegző vagy a sajtóorgánum egyik időszakára szorítkozó történetét, történeti, társadalmi, ideológiai folyamatok tükröződésének ábrázolását egy város, megye vagy más regionális egység sajtójában; egy sajtóval kapcsolatos intézmény, vállalat (kiadó, szerkesztőség, nyom­da, hivatal) történetét, jelentős újságíró személyiség vagy személyiségek biográfiáját. Beküldhető volt kiadatlan egyéni vagy kollektív monográfia, tanulmány, vagy tanulmány-gyűjtemény legalább 100 legfeljebb 500 gépelt oldal terjedelemben. A pályázati kiírás megjelent a napi sajtóban, valamint az érdekelt intézmények tudományos folyóirataiban. A Társulat Titkárságának megbízásából Márkus László készített útmutatót, amelyet a pályázni szándékozók rendelkezésére bocsátottunk. Az útmutatót Erényi Tibor és Vásárhelyi Miklós lekto­rálták. A pályázatra az 1978. március 31-i határidőig 27 pályamű érkezett. A pályaművek megoszlása korszakok szerint: / 1867-1918-ig 9 1918-1919-ig 2 1919-1944-ig 9 1945. 4 Több korszakot átfogó 3 A pályaműveket a résztvevők jeligével küldték be, nevüket és lakcímüket külön borítékban mellékelték. A munkákat 1-1 lektor bírálta el. Lektorálásra Mucsi Ferenc, Szabó Ágnes, Lackó Miklós, Szabó Dániel, Petri Edit, Gábor Sándorné, Gyarmati György, T. Varga György, Kanyar József, Jakab Sámuel, Farkas Gábor, Stier Miklós és Rakó József kaptak megbízatást. Feladatukat vala­mennyien lelkiismeretesen teljesítették, ami megfelelő alapot nyújtott a bíráló bizottság munkája számára. 1978. június 6-án tartotta első ülését Vass Henrik elnökletével a bíráló bizottság, amelynek tagjai Incze Miklós, Márkus László, Liptai Ervin, Király András, Esti Béla, Vásárhelyi Miklós, Sipos Péter (titkár) voltak. A lektorok által további értékelésre javasolt pályaműveket 2-2 bíráló bizottsági tag nézte át és tett írásbeli javaslatot a díjazásra. A bizottság 1978. október 6-án hozta meg döntését, ezután került sor a díjazásban, illetve jutalmazásban részesültek nevét tartalmazó borítékok felnyitására. I. díjat (15 000 Ft-ot) kapott Buzinkay Géza: „4 magyar nyelvű közművelődési sajtó az 1860-as évek közepétől az 1890-es évekig.” (205 oldal) c. munkája. Indoklás: A szerző a sajtótörténet eddig feltáratlan területén alkotott sok új anyagot és gondolatot tartalmazó munkát. Helyeselhető az általa alkotott új terminus technikus, a közművelődési

Next

/
Thumbnails
Contents