Századok – 1979
Folyóiratszemle - Lutz H.: Königgrätztől a kettős szövetségig. Az európai döntések szempontjai 735/IV
736 FOLYÓIRATSZEMLE polgári és a feudális uralkodó osztályok közötti együttműködés megindulása jellemezte, addig Ausztria -Magyarországon a nemzeti egyenlőségi törekvések fellendülése és az osztályellentétek fokozottabb kiéleződése vált meghatározó tendenciává. A címben jelzett időszakot a szerző három részben tekinti át. Szerinte Königgrátztől a francia-német háború kitöréséig terjedő első szakasz külpolitikai mozgásrendszerét elsősorban Bécs Párizs felé való közeledése befolyásolta. Ez jelentős mértékben járult hozzá többek között a dél-német területek és Berlin közeledéséhez. Az 1871 őszéig tartó második szakasz idejére a Német Birodalom megalakulása következtében az európai konstellációk alapvetően megváltoztak. A Hofburg levonta az események tanulságait és nagyjelentőségű — a szakirodalomban Lutz szerint alábecsült — lépésre, a francia orientáció feladására s a porosz kapcsolatok megjavítására szánta el magát. A kettős szövetség megkötésével lezáruló harmadik periódusban a Monarchia külpolitikai aktivitásának súlypontja végleg Keletre tevődött át, ami központi kérdéssé emelte Ausztria-Magyarország és Németország viszonyát Oroszországhoz. A szerző legfontosabb feladatként azt tűzi ki maga elé, hogy tisztázza az 1866-os és az 1870/7 1-es korszakhatárnak a történeti köztudatban szerinte nem elég világosan meghatározott lényegét, amihez kiindulópontként az európai politikát meghatározó tényezőket kezeli. Ferenc József és a vezető politikai körök Königgrätzet követően korántsem mondtak le közép-európai terveikről. Elképzeléseik továbbélését jelezte többek között Beust külügyminiszteri kinevezése is. A korábbi szász miniszterelnök megjelenése Lutz szerint egy új, liberális program bevezetését szimbolizálta az európai államrendszer kontinuitásának és a monarchikus elv továbbéltetett keretei között. Kiemeli, hogy Beust — hasonlóan Bismarckhoz - a vormárzi kabinetpolitika patriarchális tradícióit és az új idők liberális, alkotmányos követelményeit egyeztető politikus volt. Alapjaiban különböztek azonban a két német államférfi tevékenységét, módszereikben az új és a régi elemek keveredését meghatározó társadalomtörténeti feltételek. Míg ugyanis Bismarck a német nacionalista liberális polgárságra és erős katonaságra támaszkodhatott, addig az államgépezet — 1848 hatására fokozódó - bürokratikus-militarista átalakításában az Osztrák-Magyar Monarchia két jelentős kérdésben eleve hátrányos helyzetből indult: a hadsereg modernizálásához szükséges gazdasági-ipari fejlődés üteme elmaradt vetélytársaitól, a tömeghadsereg kiépítését pedig a birodalom nemzeti homogenitásának hiánya hátráltatta. Közismert tény Dél-Németország meghatározó szerepe a német egység megvalósulásában. A reálpolitikusként gondolkodó Beust tudatában volt annak, hogy mekkora összetartó erőt jelentett az Északnémet Szövetséget és Dél-Németországot tömörítő, Ausztriát pedig kizáró Zollverein, s ezért az egyetlen lehetségesnek tűnő területen - ti. a Poroszországéval összevetve lényegesen liberálisabb alkotmányviszonyok kiépítésével - törekedett a dél-német közvélemény megnyerésére. A balkáni kérdésben támogatta a franciáknak azt a törekvését, hogy Törökországot a nagyhatalmak szolidáris együttműködésének területévé változtassák. Kölcsönösen aktív lépések történtek ugyanakkor a francia szövetség megszilárdítása érdekében. A porosz-francia háború kitörése a Monarchiát kifejezetten kedvezőtlen körülmények között találta. Beust mozgásszabadságának szűk keretei mindössze egy Olaszország, Oroszország, Anglia és Ausztria-Magyarország összefogásával megalakuló semleges liga tervének támogatását tették lehetővé, amelynek a békeszerződés pontjainak megfogalmazása, az európai egyensúly fenntartása lett volna feladata. Utolsó próbálkozást tett ugyanakkor Bajorország és Württemberg Poroszországhoz való csatlakozásának megakadályozására és egy dél-német királyság megalakítására. A szerző szerint a tervek megvalósításához az európai politikai légkör nem volt egyértelműen kedvezőtlen. I. Sándor és az olasz uralkodó egyaránt nyugtalanul figyelte Németország túlzott megerősödését, és szívesen látta volna az ausztriai befolyás újbóli növekedését. Ennek alapján nem minősíti eleve értelmetlennek azokat a föderációs elgondolásokat, melyekben a dél-német királyság képezett volna összekötő láncszemet a porosz vezetésű Északnémet Szövetség és Ausztria-Magyarország között. A porosz seregek győzelme azonban minden ilyen irányú próbálkozásnak elejét vette. Miután Bismarck garantálta a monarchia integritását, Beust maga is elfogadta a Berlinhez való közeledés gondolatát, hogy ezzel is útját állja az össznémet irredentizmus érvényesülésének. Lutz kihangsú lyozza, hogy a birodalmi külpolitikai koncepcióban már Andrássy kinevezése előtt lényeges változások jelei mutatkoztak. Már ekkor megindult az oroszellenes német-osztrák együttműködés feltételeinek megteremtéséhez, a kettős szövetség megalakulásához vezető folyamat. S bár Anglia passzív magatartása miatt Bécs kénytelen volt időlegesen elfogadni a forradalmak ellen irányuló szolidaritás jegyében életrehívott három császár szövetségének bismarcki tervét, a közép-európai oroszellenes
