Századok – 1979
Folyóiratszemle - Litvak B. G.: Csernisevszkij és az orosz forráskutatás 734/IV
734 FOLYÓIRATSZEMLE egyetlen megélhetési és jövedelemforrásukat látták benne. E nagy társadalmi különbség következtében az értelmiség integrálódása mindaddig nem történhetett meg, amíg a nemesség nagyobb része a kedvezőtlenné váló politikai helyzet hatására vissza nem vonult, vagy külföldre nem távozott. A szerveződő új társadalmi réteg felemelkedését az 1830-as felkelés bukása sem állította meg, sőt életformájának, tevékenységi körének kikristályosodása éppen ebben az időszakban következett be. Míg tagjainak száma 1830-ban kb. 7500-ra becsülhető, az 1860-as évek elejére az aktív lakosság 0,73%-át kitevő 12 000-re emelkedett. Az 1830-63 közötti szakaszt a szerző a lengyel értelmiség előtörténetének, a formálódás periódusának nevezi. Vizsgálja a forrásául szolgáló szakmai csoportok (állami igazgatásban részt vevő hivatalnokok, mezőgazdasági szakemberek, iparban és kereskedelemben dolgozó alkalmazottak, tanárok, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, írók, festők, színészek stb.) képzettségi szintjét és származási összetételét. Megállapítja, hogy a hivatás gyakorlását egyedül az orvosok esetében kötötték felsőfokú végzettséghez, míg a tanároknak és az íróknak 40, a műszakiaknak 38, az állami alkalmazottaknak pedig 10%-a rendelkezett diplomával. Kiemeli, hogy az értelmiségiek elsősorban polgári és elszegényedett nemesi körökből kerültek ki, s hogy a két elem aránya a foglalkozási ágazatok szerint alakult. A szerző mindenekelőtt arra keres választ, hogy mely tényezők segítették elő a kis létszámú heterogén csoport egységes társadalmi réteggé alakulását, s járultak hozzá tekintélyének, társadalmi súlyának megalapozásához. Meghatározó szerepet tulajdonít ebből a szempontból a politikai viszonyok alakulásának. A 60-as évek elejétől az életkörülményeit megnehezítő, szakmájának gyakorlását akadályozó, vagy egyenesen megtiltó cári intézkedések (pl. a tudományos társaságok betiltása) hatására az értelmiség aktivitása fokozódik. Tiltakozásának egyik formája a jobbágyfelszabadítás, a nemesi adózás bevezetése és az egyenlő polgári jogok megadása mellett agitáló titkos előadások szervezése volt. Soraikból került ki ugyanakkor az 1861-ben a cárhoz küldött varsói delegáció többsége, majd a felkelések aktív bázisának jelentős része is. Annak ellenére, hogy gazdasági súlya nem növekedett, s továbbra sem volt jelentékeny, fokozatosan a nemzet lelkiismeretének s a különböző osztályok szócsövének szerepét töltötte be. Politikai kiszolgáltatottságának fokozódása, érdekeinek egybeesése abba az irányba hatott, hogy a jelzett nagyfokú különbségek ellenére a lengyel értelmiség végül is egy koherens, minden más társadalmi alakulattól elkülönülő szociológiai képződménnyé alakult. Czepulis-Rastenis tanulmánya alapos szakirodalom-ismeretre épül. A szerző forráshasználatának sokrétűségét a vasúti tisztviselőkről, orvosokról átnézett mintegy 900 személyi lap mellett a feldolgozott statisztikák, nekrológok, memoárok és életrajzok nagy száma jelzi. A tényanyag szakszerű kezelésével együtt mindez egy hasznos tanulmányt eredményezett. Acta Poloniae Historica 1976. XXXIII. 69-91. I. E. Cs. Cs. B. G. LITVAK: CSERNISEVSZKIJ ÉS AZ OROSZ FORRÁSKUTATÁS A nagy orosz forradalmi demokrata gondolkodó történelemfelfogásáról már sokat írtak, forráselemző műhelye azonban elkerülte a kutatók figyelmét. Pedig figyelemre méltó megállapításokat tett nemcsak a történeti filológiával kapcsolatban, de a numizmatika, a heraldika és a genealógia tárgykörében is. Téma választását azzal indokolja a szerző, hogy ezáltal teljesebb képet kapunk Csernisevszkij életművéről, és az orosz fonáskutatás fejlődésének is egy jelentős szakaszát ismerhetjük meg. Az 1853-1862 között keletkezett cikkek és recenziók közül mintegy 75-nek az elemzésére vállalkozik Litvak. Előrebocsátja: nem a forráselemzés és kritika volt ezeknek az írásoknak az elsődleges célja, azonban ilyen szempontból sem érdektelenek. Csernisevszkij - B. N. Csicserin munkái, Csaadajev történeti nézetei kapcsán — kora forráskritikáját nem tartotta igényesnek. A történeti értékű források publikációjának nagy jelentőséget tulajdonított. Szolovjov monográfiáját (1854) sok kortársával ellentétben nem tekintette az orosz történettudomány csúcsteljesítményének. Véleménye szerint csak az első lépésekről volt szó. További források bevonását igényelte, amelyek a nép életéről, társadalmi viszonyairól és műveltsége színvonaláról nyújthattak teljesebb képet. Hangsúlyozta a források kritikai elemzésének szükségességét, sokoldalú
