Századok – 1979
Folyóiratszemle - Entre Marx et Bakounine. César de Paepe (Ism.: Jemnitz János) 723/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 723 és áttekinthető közlése. A kötet szerkesztője teljes történeti anyagot igyekszik nyújtani, tehát felhasználni a minisztertanácsi ülésekkel közvetlen kapcsolatban álló anyagokat: a kormány tagjainak személyes hagyatékát (Schmerling, Lasser, Plener), továbbá az udvari levéltár (Zeremonielldepart ment, Oberhofmeisteramt) és a kabinetiroda egyes állagainak a tárgyalásokkal szorosan összefüggő aktáit. A szövegek jegyzetelése a szerző szándékának megfelelően elsősorban irattani-hivataltörténeti tájékoztatást nyújt. Kérdéses, hogy néhol a jogtörténeti előzmények vonatkozásában nem túl részletező-e a történeti jellegű magyarázat rovására. A magyar olvasó számára fájdalmas a magyar vonatkozások szegényes jegyzetelése, a minisztertanács magyar tagjai vonatkozó hagyatékának mellőzése. Még Vay magyar udvari kancellár kiadott naplója, Szögyén-Marich második kancellár hagyatéka sem szerepel a könyv apparátusában. Levelezésükre még oly fontos kérdések során sem történik utalás, mint annak vitája, vajon vállalja-e a magyar kancellár a februári pátens aláírását. Ilyen esetekben lenne szükség és lehetőség a sorozat kiadásában résztvevő osztrák és magyar szakemberek érdemi együttműködésére, amire a következő kötetek munkálatai során remélhetőleg sor kerül. A Habsburg monarchia kutatói számára nélkülözhetetlen forrás jelent meg, a korszak problémáit s az iratok keletkezéstörténetét egyaránt ismerő szakember szerkesztésében. Várjuk a további köteteket, amelyek nyilvánvalóan segíteni fognak az 1860-as évek sokat vitatott kérdéseinek árnyaltabb, sokoldalúbb megismerésében. Somogyi Éva ENTRE MARX ET BAKOUNINE. CÉSAR DE PAEPE. Correspondence. Paris, 1974. Maspero. 316 I. MARX ÉS BAKUNYIN KÖZÖTT. CÉSAR DE PAEPE. LEVELEZÉS. César de Paepe a korai belga munkásmozgalom legjelentősebb alakja, aki a 19. sz. második felének nemzetközi munkásmozgalmába is beírta nevét. Szerepet játszott az első belga szocialista szekciók létrehozásában, ott volt az I. Internacionálé több nemzetközi kongresszusán, sőt ezeken nem csak Jelen volt”, hanem több esetben lényeges szerepet játszott a kollektivista határozatok elfogadásában. A kialakuló Belga Főtanácsnak ő volt a legbefolyásosabb szellemi vezetője. Ismerte nemcsak Marxot, Jungot, hanem Bakunyint is, az utóbbinak már 1869-ben elhárította megkeresését és elmarasztalta az Alliance megalakulását, de nem lehetett őt a marxista irányzat egyszerű hívének sem számítani. De Paepe azon az elvi-gyakorlati alapon állt, maradt, amelyen annak idején 1864-ben az Internacionálé létrejött: abból indult ki, hogy a nemzetközi munkásmozgalomban többféle irányzat él egymás mellett, s ezek együttműködésére van szükség a munkásság érdekében. Ezt taglalta abban a levélben is, amelyet a Belga Főtanács nevében még 1869-ben írt Bakunyinnak, amikor Bakunyin az Alliance-hoz való csatlakozásra kívánta a belgákat bírni. De Paepe e kétségtelenül fontos levélben egyfelől megnevezte ezeket az áramlatokat (amivel azt is bizonyította, mennyire jól látta a belső nézeteltéréseket kollektivisták és individualisták, marxisták és anarchisták között), részben vitatkozott Bakunyin néhány ehnéleti-gyakorlati tézisével, de ami ennél is lényegesebb volt, azért kifogásolta az Alliance létrehozását, mert az Internacionálén belül kialakított újabb internacionálé csak „ártalmas” lehet, a szakadások újabb láncreakcióját indíthatja el, ahelyett, hogy az általa szükségesnek tartott együttműködést és széles munkás-egységfront biztosítását szolgálná. S végeredményben ugyanez a felfogás vezette akkor is, amikor 1869-71-ben Marxot és a Főtanácsot támogatta nemcsak Bakunyin, hanem a londoni francia emigránsok egy antimarxista csoportja ellen, de később ugyanezen elvből kiindulva ellenezte Bakunyin és az anarchisták kizárását az Internacionáléból, helytelenítette a hágai kongreszszusnak azt a döntését is, hogy a Főtanácsot New Yorkba helyezzék át — mert az szerinte az európai mozgalom eltemetését jelentette. Az 1870-es években kitartóan fáradozott a belga szocialista szervezetek életbentartásán (ekkor a belga anarchisták elvakultságával kerülve szembe), hogy azután ismét ott legyen az 1877-es genti nemzetközi munkáskongresszuson, ahol Frankel oldalán egyike volt a legfőbb „hangadóknak”, akik egyúttal valóban rendkívüli erőfeszítéseket tettek a nemzetközi munkásmozgalom akkori akcióegységének, a marxista és anarcho-kommunista áramlat összefogásának érdekében.
