Századok – 1979
Folyóiratszemle - Entre Marx et Bakounine. César de Paepe (Ism.: Jemnitz János) 723/IV
724 TÖRTÉNETI IRODALOM Már az eddig elmondottak is messzemenően bizonyítják, hogy nagyformátumú szocialistával, gazdag életúttal állunk szemben — s egyelőre még távolról sem mindent mondtunk el De Paepe-ról. Mindenekelőtt néhány emberi vonást is el kell árulni róla. Paraszti szülőktől származott, korán abba kellett hagynia iskolai tanulmányait, nyomdász lett, majd nyomdai korrektor. Az 1841-ben született De Paepe Bruxelles-ben 1857-ben már egy szocialista szervezet tagja, kitartó autodidakta olvasással ismerkedik meg Proudhonnal és a korai belga szocialista munkákkal, közgazdasági írásokkal, s jól képzett munkásként azután 1867-68-ban a föld kollektivizálásának ő lesz egyik fő szószólója az Internacionálé kongresszusain. Ekkor már előadásokat tart, cikkeket ír, nemcsak belga, hanem francia munkás-szocialista lapoknak is (a későbbiekben, az 1870-80-as években ez a munkássága még csak kiszélesedik, 1865-ben megházasodik, az Internacionáléban aktív Brismée lányát veszi el. Sok irányú munkája mellett újra megkezdi orvosi egyetemi tanulmányait, amelyeket tíz évvel korábban meg kellett szakítania. A francia—porosz háború idején mint tábori felcser kerül a belga hadseregben a francia határszélre. 1872-ben megszerzi orvosi oklevelét, és különféle munkásszervezetek orvosa lesz; orvosként is új megfigyeléseket tesz - többek között - a munkásfiatalok helyzetéről. Vagyis egyéni életútjában is meglehetősen páratlan eset: paraszti szülők gyermeke, fiatalon nemcsak szakmunkás, hanem kifejezetten elitszakmunkás lesz, ami már bizonyos fokig az értelmiség felé nyitott ablakot, hogy azután a bruxelles-i egyetemen végezve (ahol korábban még humán, társadalomtudományi tanulmányokat is folytatott) orvossá legyen. Ami felfogását, világnézetét illeti, igen korán lett szocialista — de ezt tágabb értelemben kell venni. Az első belga-szocialista hatások után Proudhon híve, s ezeket a tojáshéjakat fokozatosan hagyta el. Marx egyes írásait az 1860-as évek második felében ismerte meg - ekkor már az Internacionálé szervező munkája, vitái, gyakorlati harcai kapcsán rendszeresen levelezett Marxszal. A megismerkedés szintén hosszabb folyamat volt. Marx maga szükségesnek vélte, hogy Dupont révén az Internacionálé 1868-as brüsszeli kongresszusán eljuttassa De Paepe-nek a Tőke I. kötetét, de jellemző, hogy a művelt és érdeklődő De Paepe a német kiadást még nem tudja használni, és ténylegesen csak a francia fordítás megjelenése után, az 1870-es években olvasta el a Tőkét. De Paepe szellemi arculatának mindez lényeges elemét alkotja - de ezek az adalékok még nem mondanak meg mindent. Igen jellemző, hogy De Paepe miként törekedett mindig a széles munkásegység elismertetésére, s hogy ennek jegyében miként bírálta 1869-ben Bakunyint és az Alliance-ot, 1872-ben pedig a marxistákat. De már 1867 és 1869 között is világnézetére igen jellemző, ahogyan a szocialista tételeket előadta. Az akkori nagy vitában az individualisták és a proudhonista mutualisták (Tolain, Murat, sőt Charles Longuet) ellené ben ő a kollektivista gondolat egyik fő előadója, de jól látja, hogy a kollektivista eszmeáramlaton belül is kétféle irányzat érvényesül: a marxista és a szindikalista. De Paepe e vitában, amely alkalomról alkalomra újra és újra kiéleződhetett, nem mondta ki a határozott végső szót, a falusi és városi ipari munkáskollektívák kialakulását tekintette a lényeges kiindulópontnak, ezek együttműködését a további lépésnek, de ezen túlmenően az állami emeltyűk felhasználását sem tagadta. így az ő kollektivista szocializmusa, miközben ő is a munkáskollektívák fontosságát hangsúlyozta, feltétlenül eltért és beleütközött az anarchisták credojába, mivel nem tagadta az állami létformát, sőt a szocialista forradalom előtt a munkavédelmi törvények és más reformok hasznát, másfelől viszont nem is tisztázta Marx és a marxisták módjára, hogy az állam létében, funkcionálásában milyen átalakulások mehetnek végbe és kell végbemenniük. Amikor csupán az 1870-es évek elején, az I. Internacionálé 1872. évi hágai kongresszusa nyomán az ellentétek végletesen kiéleződtek, s a szakadás bekövetkezett az anarchisták és marxisták között, De Paepe egyelőre még az anarchisták nemzetközi kongresszusain vesz részt az 1870-es években. Ugyanakkor magában a belga munkásmozgalomban egyre inkább szembekerül a belga anarchistákkal, mégpedig a gyakorlati munkásmozgalom alapkérdéseiben. De Paepe sürgeti a munkavédelmi törvénykezést, felkarolja az 1870-es évek második felében kibontakozó választójogi mozgalmat, s mindez arra vezetett, hogy a vallon belga anarchisták kizárták De Paepe-ot a maguk Interna cionáléjából. Mindez De Paepe akkori helyzetén keveset változtatott. Egy sor belga szocialista szövetkezettel, szakszervezettel, kulturális szervezettel állt kapcsolatban, előadásokat tartott, több munkáslapnak volt állandó cikkírója és levelezett a holland, német, francia szocialistákkal, tudott kiadványaikról, s egy kicsit Frankelre emlékeztetőén megőrizte nemzetközi Összekötő-titkári funkcióját, e lapoknak ő adott belga és holland összefoglalókat, s a hazai érdeklődőket, munkásközvéleményt ő tájékoztatta a külvilág szocialista mozgalmáról. De nemcsak tájékoztatókat adott, hanem időnként fordításokat is
