Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
A 100%. IDEOLÓGIA, KULTÚRA, IRODALOM 67 elmaradott országokra érvényes munkás-paraszt demokratikus diktatúra fogalma), 1929-ben politikai vereséget szenvedett ugyan, de alkalmas maradt a kulturális és irodalmi jelenségek megközelítésére: a régi forradalmi és klasszikus polgári hagyományok, s a burzsoázia által nyugaton is cserbenhagyott demokratikus politikai és kulturális eszmények proletár átvállalásának a gondolata a későbbi realizmus-elmélet egyik fontos elemévé vált. A realizmus alakuló módszertana A húszas évek második felében írt cikkek egy sajátos kettőségre is rávilágítanak. Lukács ebben a szinte tisztán „mozgalmi” korszakában a kultúra, az irodalom kérdéseivel majdnem kivétel nélkül politikai szempontból foglalkozott. írásai mégis két réteget, két szintet foglalnak magukban. Az egyik a közvetlen politikai érvek és magyarázatok keretében maradt, a másik azonban ebben az időben is túllépett ezen a körön és — azt mondhatjuk, kísérleti jelleggel — mélyebb ideológiai vagy esetenként esztétikai elemzéseket is tartalmazott. Némely írása egyenesen arra utal, hogy Lukács ebben az időben az irodalmi-művészi jelenségek magyarázatához mindkét eszközt felhasználta, s noha még távol állt egy „szerves” marxista esztétikai koncepciótól, nem is látott elvi-módszertani különbséget a kettő között. Már itt megfigyelhetjük azt a későbbi elemző módszerére olyannyira jellemző „rugalmasságot”, amely szerint az ökonómia, a filozófia, az esztétika, s a politikai szféra fogalmai lényegében fölcserélhetők, az egyik a másik analógiájául szolgálhat; módszerbelileg szabad az átjárás a különböző területek között. Lukács, ha a mozgalmi, közvetlen politikai igények úgy kívánták, akkor megelégedett egy politikai indokolással, a különböző irodalmi jelenségek politikai magyarázatával — ha mód nyílt vagy szükség mutatkozott az igényesebb elméleti vagy esztétikai elemzésre, úgy ezt is megtette. Az olyan írások, mint a már említett, 1926-ban keletkezett ló art pour Fart és proletárköltészet, mint az Uj Március 1926. novemberi Kassák-tanulmánya, mint az 1927-es Sarló és Kalapács Évkönyv-xcA írt recenzió vagy az 1928-as Danton-legenda, jól példázzák ezt a kettősséget. S bizonyítékai egyúttal annak, hogy Lukács már akkor is mennyire hajlamos volt — olykor igen találó, máskor viszont erőltetett gondolatok segítségével — rögtön teoretikus igényű válaszokat adni a fölmerült kérdésekre. Ilyen, az első pillantásra mélynek tűnő teoréma volt annak a tételnek a felállítása, hogy a mind művészetellenesebb modern korban a fart pour Part magatartás mögött a polgári művésznek az a tragikus ellentmondása húzódik meg, hogy mint érzékeny ember, szemben áll a fennálló viszonyokkal, de mint művész a társadalom közvetlen-érzéki, fetisizált világához erősebben kötődik a polgári intelligencia más, az ideológiával, az elmélettel foglalkozó rétegeinél — művészi mivolta tehát akadályozója annak, hogy fölismerje a társadalom igazi, mélyben munkáló hatóerőit, s így gátolja a polgári osztálytól való elszakadását és proletárálláspontra való áttérését. A modern polgári művész tragédiája, s egyúttal a Part pour Part magatartás háttere is, eszerint abban a körülményben rejlik, hogy a művész érzi: az adott valósághoz való közvetlen, érzéki viszonyulás тД[ lehetetlen a számára.75 Ez a gondolat kétségtelenül ellentétben áll későbbi elméletével, mely a művész defetisizáló szerepét különösképpen hangsúlyozza, de szorosan összefügg a realizmuselmélet részben 75Lukács György: L ’art pour l ’art és proletárköltészet. Kritika, 1974. 753. 5*
