Századok – 1979
Figyelő - Bona Gábor: Új legenda születik. (Kritikai észrevételek Nemeskürty István 1848-as könyvéről) 693/IV
702 FIGYELŐ megelőzően ismert volt a bécsi Constitution című lapban közzétett radikális nézeteiről, s a bécsi forradalomban az Elite Corps egyik őrnagya lett, öt 1850 februárjában Haynau parancsára Aradon végezték ki. Hasonló múlt állott a forradalom egy másik, Nemeskürty által is többször említett osztrák származású vértanúja, Soll őrnagy mögött is. Az ilyen és hasonló jellegű példákat tovább is sorolhatnánk, beszélhetnénk a magyar szabadságharc lengyel tisztjeiről, akiknek többsége — a Czartoryski herceg vezette emigráció arisztokrata szárnyától eltérően - társadalmilag is haladó, a nemzeti függetlenséget a jobbágyfelszabadítás gondolatával összekötő elveket vallott. Mindez azonban csak a kérdés egyik oldala. Mert éppen a Nemeskürty említette példák bizonyítják, hogy nem kellett feltétlenül — a külföldi származású tiszteknek sem — republikánusnak lenni ahhoz, hogy azonosulni tudjanak a magyar szabadságharc ügyével. Leiningenről pl. joggal állapítja meg a szerző, hogy a bécsi kamarilla tudatos ellenségeként és Németország egysége híveként vállalt szolgálatot a honvéd hadseregben — azért azt is tegyük hozzá, hogy gyermekkora óta Magyarországon, Aradon nevelkedett, felesége révén pedig magyar honos földbirtokos volt, akit családi kapcsolatai és érdekei is ide kötöttek — csakhogy róla azért más is kiderül. Naplója, családi levelezése — melyet viszont Nemeskürty nem idéz — elárulja monarchikus érzelmeit, azt, hogy a függetlenségi nyilatkozat után a hadseregben az ún. szabad királyválasztók pártjához csatlakozott. Talán ezért sem véletlen, hogy Görgei szűk, közvetlen baráti környezetéhez tartozott. Persze mit sem von le mindez annak értékéből, hogy Leiningen vakmerő, személyes bátorságával és később, mint az egyik legkiválóbb hadtest parancsnok végig a legjobb tudása szerint szolgálta — ismétlem: meggyőződésből — a magyar ügyet, és lett annak mártírjává. Csak éppen igazabbá teszi a róla alkotott képet. S hogy nem egyedi jelenséggel állunk szemben, azt több példa is bizonyítja. Itt van pl. egy hosszú nevű honvédezredes, Emil Freiherr von Uechtritz Herr von Gebhardsdorf, a szabadságharc végén a híres (korábban Damjanich által vezetett) III. hadtest lovas hadosztályának parancsnoka. A stuttgarti születésű — apja a hesseni nagyhercegség bécsi nagykövete volt — 40 éves Uechtritz, a forradalom előtt a 24. gyalogezred főszázadosa — jogos önvédelemből — ugyan azt bizonygatja az aradi hadbíróság előtt, hogy 1848 októberében azért lépett át a honvédseregbe, mivel felesége marcaltői földbirtokát feldúlták Jellasics katonái, de mint kiderül, ez korántsem egyedüli ok. A vád képviselői a bizonyítási eljárás során ugyanis elébe tárják a testvéréhez, a császári-királyi hadsereg őrnagyához — aki különben a honvédcsapatok ellen harcolva a mezőkeresztesi csatában halálos sebet kapott — írott levelét, amelyben áruló, esküszegő Habsburg-dinasztiáról van szó, amely soha egyetlen ígéretét, esküjét sem tartotta meg, s amely Németország egyesítésének legfőbb akadálya a levélíró szerint. De Uechtritz ezredes ugyanakkor éppúgy az alkotmányos királyság államformájának híve és Görgei barátja, mint Leiningen. Vannak ennél cifrább esetek is. A honvédseregben őrnagy, majd alezredes lesz egy kasseli születésű, August von Wepler nevű császári-királyi százados is, aki rokoni kapcsolatait tekintve Haynau első fokú unokatestvére. Neki a szerbekkel van elintéznivalója: 1848 július elején a délvidéki harcok során az 1. huszárezred főhadnagyadként szerb fogságba esett, akik nem éppen rangjának és társadalmi helyzetének megfelelően bántak vele, és kiszabadulása után talán azért is marad magyar oldalon. Fekete-sárga érzelmei miatt 1849 elején Klapka eltávolíttatja a hadseregből, de — ugyan hová is menne? — visszakéredzkedik. A példák mutatták, hogy a császári-királyi csapatoknál jelentkezni nem tanácsos, ezért a honvédseregben harcol továbbra is és nem is akárhogyan. A tavaszi hadjárat
