Századok – 1979
Figyelő - Bona Gábor: Új legenda születik. (Kritikai észrevételek Nemeskürty István 1848-as könyvéről) 693/IV
698 FIGYELŐ rendjén is volna —, de ezek után az olvasó joggal magyarnak tarthatja a bécsújhelyi születésű, osztrák katonacsaládból származó Bergmann századost, a csehországi születésű, de német anyanyelvű Kollmann (1848-tól Kohlman) századost, a bukovinai lengyel Towarnicki hadnagyot, a galíciai származású Pinks hadnagyot stb. stb., hiszen az ő neveiket is magyarosan írja. Ugyanakkor a szegedi születésű és magát magyarnak valló Zsámbelly Lajosból így lesz „Ludwig Zambelli von Bibersheim”, a pesti születésű és a család magyarországi ágából származó Wartenslében Ágoston grófból — nevét következetesen írta így, mintegy evvel is hangsúlyt adva magyarságának - német gróf stb. stb. Ez azonban még mindig csak a kisebbik hiba, mert előfordul személyek összekeverése — az előbb említett Wartenslébent, aki a szabadságharc végén alezredes volt a 18. huszárezredben, egy valódi német Wartenslebennel téveszti össze, aki a 2. huszárezredben szolgált, de 1848 októberében visszatért a „császár hűségére”. (171.0.) „Joseph Böhm cseh hadnagy, Bem hadseregének későbbi tüzérparancsnoka” — írja Nemeskürty, (147. o.), aki pedig valójában Böhm Vümos, magyarországi születésű és a császári-királyi 5. tüzérezred magát magyarnak valló altisztje volt. Az „Egy független magyar hadsereg körvonalai” címet viselő fejezettel kapcsolatos fenntartásaink elsősorban azonban mégis annak a következtetésnek szólnak, amelyet a szerző az első honvédzászlóaljak tisztikarának összetétele révén von le. „Legközelebb csak az 1917-es oroszországi forradalomban alakulnak üyen nemzetközi összetételű forradalmi csapatok, meg majd a spanyolországi polgárháborúban” (146. o.) — írja Nemeskürty. Túl azon, hogy az utóbbiakat jellemző proletárinternacionalizmus és az 1848/49-es magyar forradalom hadseregének polgári nemzetközisége közé egyenlőségjelet tenni eszmeileg sem helytálló, hamis történelmi párhuzam — de erről majd később részletesebben —, az első honvéd zászlóaljak tisztikara vagy akár legénysége összetételének ismeretében ezt a következtetést levonni éppenséggel nem helytálló. Egyrészt azért, mivel ezeket a zászlóaljakat tudatosan magyar lakta területeken toborozták, másrészt pedig azért, mert ezek tisztjeit szinte kivétel nélkül magyar származású, vagy legalábbis a magyarországi születésű, magukat a magyar politikai nemzethez tartozóknak tekintő császári-királyi tisztekből nevezték ki. De térjünk vissza az események kronologikus vizsgálatához. A megalakult honvédzászlóaljak — és az itt szolgáló volt császári-királyi, most honvéd tisztek — 1848 júliusában nagyrészt a délvidéki katonai táborokba kerültek. A magyar kormány korábban már ide vezényelte a császári-királyi haderő Magyarországon állomásozó — és a május 7-i uralkodói parancs értelmében a magyar hadügyminisztériumnak alárendelt — csapatoknak nagy részét. S ide érkeznek be sorra a veszély hírére mozgósított vármegyei nemzetőrzászlóaljak is. Szabályos háború indul meg, amelynek jellegéről hadd szóljunk néhány szót. Már csak azért is, mivel néhány odavetett megjegyzéséből úgy tűnik, ebben a vonatkozásban Nemeskürty a hagyományos polgári történetírás megállapításával ért egyet. Azzal a szemlélettel, amely a délvidéki szerb mozgalmat — annak kezdeti önállóságát és haladó nemzeti jellegét tagadva — egyértelműen a bécsi kamarilla titkos machinációinak, mesterkedései eredményének tudja be. Mire alapítjuk ezt a véleményünket? Egyrészt arra, hogy Nemeskürty művében egyetlen mondat, egyetlen utalás sincs arra, hogy a szerb határőr katonaság és lakosság csak az után fogott fegyvert, hogy a magyar kormány elzárkózott jogos nemzeti és szociális követelései teljesítésétől. Másrészt olyan eszmefuttatásokra, mint pl. hogy a „Függetlenségét kivívott magyar állam és a honvéd hadsereg (ez utóbbi
