Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Köpeczi Béla: A művelődéstörténet tárgyáról és módszertanáról 682/IV
684 KÖPECZI BÉLA A nagy összefüggések keresése jelentkezik azoknál a szovjet művelődéstörténészeknél is, akik kutatásaikban inkább a szellemi kultúrára teszik a hangsúlyt. Ebből a szempontból érdekes az a levélváltás, amely Arnold Toynbee és Nyikolaj Konrad között zajlott le, és" amelyből az utóbbi véleményét szeretném idézni. Konrad elismeri, hogy az emberiség fejlődésének felvázolása érdekében ún. kulturális-történelmi monasz megalkotására van szükség, amely etnikai és társadalmi változásnak van alávetve. Szerinte tanulmányozni kell az egyes monaszok emberi összetételét, tehát azt, hogy az egyes ember milyen helyet foglal el a munkamegosztásban. Fel kell tárni minden egyes korszak kultúrájának rendszerszerűségét, mert egy adott korszak kultúrája nem jelenségek összességéből, hanem rendszeréből áll, amelyben jelen vannak egyszerre a régi és az új elemek. Végül foglalkozni kell a kultúrák sorsával, s ezen belül a régiből az újba való átmenet, a minőségi változás tanulmányozása a legérdekesebb.8 Konrad nem utasítja el Toynbee-nakazt a törekvését, hogy a kultúráról vagy civilizációról — mint nagy történeti korszak tanulmányozásáról szóljunk, s e tekintetben a művelődéstörténetnek igen széles — talán túl széles — értelmezését fogadja el. Orientalisztikai munkásságában, a különböző irodalmi és művészeti irányzatok kutatásában az egész világra kiterjedő jelenségekként tárgyalja az olyan kategóriákat, mint a reneszánsz vagy a barokk. A szellemi kultúra széles értelmezését fogadja el A. J. Gurevics is, aki a művelődéstörténetbe bevezeti az ún. világmodell fogalmát, amely az egyetemes fogalmak rendszerét jelenti, olyan koordináta-rendszert, amelynek közvetítésével az ember észleli a valóságot, és alakítja a tudatában élő világképet. Gurevics nem strukturalista értelemben használja a modellt, szinonimaként fogadja el a világkép, világlátás, világszemlélet, világfelfogás kifejezéseket is. „Minden civilizációra, társadalmi rendszerre — írja — a világ felfogásának sajátos módja jellemző. Amikor alapvető konceptuális és értékbeli kategóriákat egyetemeseknek neveztünk, csupán azt a körülményt tartottuk szem előtt, hogy ezek az emberi történelem bármely szakaszában jelen vannak. Tartalmukban azonban változékonyak. A különböző társadalmi struktúrákban teljességgel különbözők az idő és szabadság kategóriái, a munkához való viszony, a jog értelmezése, eltérő a tér észlelése, az okság felfogása. Fel kell tételezni, hogy egy civilizáción belül e kategóriák nem véletlen halmazt alkotnak, hanem összességükben egységes rendszert, amelyben egyes formák változása összefügg más formák változásával.”9 Gurevics azt is hangsúlyozza, hogy a világkép tanulmányozása elsősorban szociálpszichológiai vizsgálatot igényel, ami persze nem zárja ki a tudatos világnézet, az ideológia vizsgálatának szükségét. Módszerét így indokolja: „Nem érhetjük be a társadalom vizsgálatának és leírásának túlnyomóan tárgyilagos, pontosabban „tárgyi” módszerével, amely úgy közelíti meg a társadalmat, mint a fizikai tárgyakat, tehát „kívülről”; ezentúl a kutatásnak meg kell kísérelnie, hogy az emberi tudat és „világfelfogás” mélyére hatoljon, feltárja szerkezetét és az általános történeti mozgásban játszott szerepét. A kultúrtörténeti elemzés tárgya az író, gondolkodó, érző társadalmi lény, az ember, akinek magatartását a társadalom határozza meg, és akinek a magatartása visszahat a társadalom életére és mozgására”.10 Ez azt jelenti, hogy 8/. A. Konrad: A történelem értelméről. Válogatott tanulmányok a Zapad i Vosztok című tanulmánykötetből. Budapest, 1977. 9 A. J. Gurevics: A középkori ember világképe. Budapest, 1974. 17. ' °üo. 23.
