Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Köpeczi Béla: A művelődéstörténet tárgyáról és módszertanáról 682/IV
A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET TÁRGYÁRÓL ÉS MÓDSZERTANÁRÓL 685 a művelődéstörténet kiindulópontja az alapvető konceptuális és axiologikus kategóriák rendszerének vizsgálata, amely tekintetbe veszi az anyagi és szellemi kultúra eredményeit egyaránt, de úgy, ahogy azok az emberek tudatában tükröződnek. Gurevics él azokkal a fogalmakkal, amelyeket annak idején már Plehanov is11 használt a mindennapi tudattal kapcsolatban, s amelyekre a hatvanas években B. Porsnyev1 2 újra felhívta a figyelmet, főleg a politikai eszmetörténet szempontjából, s ugyanakkor alkalmazza a művelődéstörténet új eredményeit is. A szovjet művelődéstörténetben nagy súllyal jelentkezik az a nézet is, hogy a művelődéstörténetbe beletartozik az életmód, a bit tanulmányozása. Azt az álláspontot képviselte többek között az 1969-es magyar történészvitán L. V. Cserepnyin, aki a Grekov által szerkesztett, A régi Oroszország kultúrája című összefoglaló munkára utalva, az anyagi és szellemi kultúra együttes tárgyalását tartotta szükségesnek, és az első témakörben mindenekelőtt a lakás, a ruházkodás, a közlekedési viszonyok, tehát az életmód külső tényezőinek ismertetését is szükségesnek tartotta.13 Ezek a meggondolások vezettek el oda, hogy még azok is, akik mindenekelőtt a szellemi kultúra tanulmányozását tartják a művelődéstörténet feladatának, a vizsgálatot ki akarják bővíteni. így született meg az a javaslat, hogy tanulmányozni kell a társadalom tudományos, erkölcsi és művészi kultúráját, mégpedig szoros összhangban a termeléssel, a társadalommal és a politikával. M. P. Kim kultúrtörténész, aki főleg a szocialista fejlődés kérdésével foglalkozott, felállított egy olyan sémát, amellyel a mai kulturális helyzetet lehet elemezni, s amelynek négy nagy rendező elve van. Az első a szocialista kulturális fejlődés forrásaira és tényezőire irányítja a figyelmet (a munkásosztály hatalma, a kultúra társadalmi-gazdasági meghatározói, a szovjet nép mint a kultúra építője, és a kulturális intézmények struktúrája és fejlődése), a második a társadalom és a személyiség szellemi fejlődésének alapvető irányaira (a tudat fejlődése a tudomány szemszögéből, a szocialista erkölcs, a művészeti kultúra, a személyiség harmonikus fejlődése és a munka kultúrája), a harmadik a kultúra társadalmi funkcióira és kölcsönhatásaira a társadalmi élet más jellemzőivel (politikával, gazdasággal, tudományos-technikai forradalommal, életmóddal, az ökológiai problémák kulturális aspektusa), és végül a társadalom kulturális integrációja és a szocialista kultúra nemzetközi fejlődése (a szovjet nép kulturális integrációja, a Szovjetunió népeinek kulturális fejlődése, a Szovjetunió kulturális együttműködése a szocialista országokkal, a többi országgal, a szocialista és általános emberi jelenségek a szovjet kultúrában).1 4 Mindez azt bizonyítja, hogy a Szovjetunióban a művelődéstörténet tárgya tekintetében nem alakult ki közös álláspont a történészek között, bár jellegzetesnek kell tartanunk azt a törekvést, amely magát a kultúrát szélesen kívánja értelmezni, s ennek megfelelően keresi a művelődéstörténet metodikáját. 1 1 A. V. Plehanov: к monista történetfelfogás fejlődésének kérdéséhez. Budapest, 1950. 1 2B. F Porsnyev: Szocialnaja pszihologija i isztorija. Moszkva, 1966. 13L. V. Cserepnyin: A régi Oroszország kultúrája. Századok. 1970. 1, sz. 14M. P. Kim: О kuPture как predmet isztoricseszkogo izucsenija. Voporoszü Isztorii. 1974.11. sz. A Német Demokratikus Köztársaságban némely történész — így például E. Engel berg — azt tartja, hogy a művelődéstörténetnek a különböző osztályokhoz tartozók munka-, élet-, érzés- és gondolkodásmódját kell tanulmányozni a gazdasági-társadalmi formációk különböző korszakaiban. Ennek érdekében a művelődéstörténetnek elsősorban 7 Századok 1979/4
