Századok – 1979
Közlemények - Kabdebó Tamás: Kossuth és Magyarország. Chartista értékelés a magyar szabadságharcról 659/IV
664 KABDEBÓ TAMÁS Feargus O’Connorral, az ír származású népmegváltóval, 1851-re már csaknem minden vezetőtársa összeveszett, bombasztikus beszédei, véghezvihe teilen tervei és következetlensége miatt. A negyvenes évek legelején, a chartista vezetőszerv a National Charter Association -Ъеп O ’Connor hangadó volt. Kezdetben a kertgazdaságok felállítására irányuló tervei ezreket nyertek meg, de mivel az ipartelepek visszaparkosítása végső soron haladásellenes lett volna, a terv 1850-re csődbe jutott. O ’Connor utolsó nagyméretű megmozdulása az ún. Landbank, a kisbirtokok vásárlására irányuló takarékakció volt, de ez is csődbe jutott. O’Connox mint politikai személyiség „már 1848-ban túlélte önmagát” — írta Marx néhány évvel később, amikor a chartista vezér elméje teljesen elborult. (Az 1848-as parlamenti petícióra még ő gyűjtötte a beadott 2 millió aláírás jó hányadát.)27 „Ereje megtört, küldetését betöltötte, s képtelen lévén arra, hogy úrrá legyen azon a proletármozgalmon, melyet maga szervezett, annak csaknem akadályává vált.”28 Marx részben arra utal, hogy az ipari munkások szakszervezetekbe tömörülnek az ötvenes években, melyeket forradalmasítani lehet, de visszacsinálni aligha, részben pedig azt a belharcot summázza, melyet a chartista mozgalom vezetőségi tagjai vívnak 1851. újévtől kezdődően. A támadások sorozatában — ahol Jones, Julian Harneyval a baloldalt képviseli — O ’Connor elkülönül. Az ismétlődő gyűlések kicsúcsosodása a március 31-én kezdődő londoni chartista konferencia, ahol a legszéleskörűbb, a módszerbeli, megközelítési, sőt ideológiai differenciákat is közös nevezőre hozó, közös programot dolgozták ki a chartisták. Tételeiket tíz pontba szedték: 1. A földtulajdon államosítása; 2. Az állam és az egyház szétválasztása; 3. Általános és kötelező iskolai oktatás; 4. A szövetkezeti elv keresztülvitele a munkaviszonyok terén; 5. A munka: mindenkinek joga s kötelessége; 6. A gazdagok progresszív megadóztatása; 7. Az államadósság likvidálása; 8. A szárazföldi katonaság demokratikus átszervezése; 9. A haditengerészet demokratikus átszervezése; 10. A fegyverviselők katonai gyakorlathoz való joga.29 A konferencia legbefolyásosabb szónoka, Ernest Jones mellett, Julian Harney volt, aki fizikai munkásból lett munkásvezérré. The Friend to the People c. újságjában a chartista programon kívül helyet kaptak a kontinentális forradalmak emigránsai — Ledru Rollin, Mazzini, Louis Blanc — s az O’Connortól végkép eltávolodó Jones társszerkesztői minőségben. Harney a magyar forradalom fejlődését és kimenetelét állandó figyelemmel kísérte. Korábbi hetilapjában, az 1849. június és 1850. szeptember között megjelenő The Democratic Review-Ъгп, először a magyar forradalom dicséretével, majd az orosz invázió veszélyének bejelentésével találkozunk. A magyar küzdelem a címe annak a három folytatásban megjelenő sorozatnak, melyben minden kritika nélkül (s a Fraser Magazin korábbi beszámolóját követve) végigviszi az olvasót a magyar tragédián. A drámaiságot fokozza Kossuth 1849. „július 27-iki kormányfelhívásának” — valójában a kormány és a kormányzóelnök közös általános felkelésre szólító felhívásának — valamint a kormányzó „orsovai búcsúlevelének” leközlésével is.30 Ez utóbbi apokrif szövegnek bizonyult, való-2' ’Cole, i. m. 300-336. (Ld. Marx-Engels Werke, 9. köt. 56.) 28Ld. Feargus O ’Connor. Marx-Engels Művei, 9. köt. 53. (Marx-Engels Werke, 9. köt. 56.) Haraszti, i. m. 305. 2 9 The Friend of the People, 1851. jan. 4, 25, ápr. 12. Ld. Saville, i. m. 43. 30The Democratic Review, jun. 1849. szept. 1850. (Reprinted by Merlin Press, London, 1968). Hungary 22-27 és 65. The Hungarian Struggle, 84-98, 141-147, 190-198.; Kossuth’s Farewell, 261-262.
