Századok – 1979
Tanulmányok - Gergely András: A fiumei vasút vitája az utolsó rendi országgyűlésen (Kísérlet a magyar politikai erőviszonyok átrendezésére az 1848-as forradalom előtt) 610/IV
VASÜTVITA AZ UTOLSÓ RENDI ORSZÁGGYŰLÉSEN 635 részesül Bécsben! Kossuth szerint ezért — következik az új ellenérv — Széchenyi célja valójában az, hogy elhalássza az ügyet. Kossuth pedig sietteti - vág vissza Széchenyi —, mert sejti, hogy a márciusi megyegyűléseken e tárgyban új utasítások születhetnek! Széchenyi érveinek utolsó csoportját a fiumei külkereskedéssel szemben gyűjtötte egybe. Elsődlegesnek a belső fogyasztást tartotta, Fiume és Trieszt ellentétét semmisnek nyilvánította, a helyzet megváltozását pedig a távoli jövőbe utalta: „Fiume a mienk: igen ló csöcs .. . Éppen annyit fizetünk, mint Triestnél. — Hogy a miénk legyen, a nemzetnek erősödnie kell.” Végül felszólította Kossuthot, hogy érveit tudomásul véve, csatlakozzék hozzá, fogadja el Javaslatát. Ne csináljon pártkérdést az ügyből!8 2 8 2 Viszota CCXCIX - CCCIL 8 3 Szögyény László — SZÍ Bécs 1848. febr. 8. SzGy 208/169. Széchenyi tehát igyekezett tárgyszerűen vitatni a kérdést. Érvei valóban többet ígértek a vukovári vasút kompromisszumos indítványánál, de míg ez utóbbi kellő módon előkészítve, Bécs hallgatólagos jóváhagyásával került tárgyalásra, Széchenyi indítványa — hiába ígérte megvalósítását 1849-től kezdődően most már húsz esztendőre - az alkotmányos tényezők mellérendelésétől függetlenül is heves ellenzésre talált volna Bécsben. Hiszen a magyar közlekedési államkölcsön vevőként lényegében ugyanazon pénzügyi körökre számíthatott, mint a birodalom immár rendszeresen kibocsátott, a rendes kiadások fedezésére szolgáló államkölcsönei! Az azonnali és távlatos birodalmi megfontolások a Javaslat bécsi elutasítását valószínűsítették. (Magáról a munkáról Bécs egyelőre nem vett tudomást. Apponyi valószínűleg hallgatott, mert Bécsben kompromittálta a dolog. Széchenyi egyébként neki is, Szögyény alkancellárnak is megküldte könyvét.)83 Kossuth — Lónyay Menyhért szerint — „hosszasan, imperative, szokott praeceptori hangján felelt”. Széchenyit indítványának leggyengébb pontján, pénzügyi vonatkozásaiban támadta meg. Úgy tűnik, mellőzte a Javaslat bécsi elfogadtatásának nehézségeire való közvetlen utalásokat, inkább arra hivatkozott, hogy az ország számára előnyösebb a bizonytalan összegű kamatbiztosítás, mint az álamkölcsön, amely a nagyobb teher mellett még a birodalmi államadósság ránk hárításával is fenyeget. Alkotmányos szempontból — tehát felelős rendszer híján — három évnél hosszabb időre pedig nem ajánl adót a nemzet. Végül Széchenyi felhívását megfogalmazója ellen fordította: Széchenyi hagyjon fel azzal, hogy pártkérdést csinál az ügyből, csatlakozzék az ő gyakorlatiasabb javaslatához! Február 21-én került sor a negyedik és egyben utolsó ülésre. A két tucat választmányi tag híradásai, a Pesti Hírlap megjelenő cikkei közismertté tették, hogy Széchenyi lakásán nem a kamatbiztosítási részletkérdésekről folyik a vita, hanem politikai erőpróbára kerül sor. Február 21-én ezért néhány fiatal ellenzéki követ jelent meg Széchenyi lakásán, hogy meghallgassa a tanácskozást. Követi tisztük nem tette lehetővé, hogy Széchenyi velük szemben a nyilvánosság kizárására hivatkozzék, mégis kiutasította őket. Felesleges gesztusát maga is megbánta. Elnöki székéből Kossuthot ismét egyezkedésre szólította, de Kossuth ezt elhárította, mondván, hogy Széchenyi javaslata nem praktikus, nem lesz belőle semmi. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy szavazásra kerül a sor, Széchenyi felemlítette a két szlavóniai követ utólagos kiküldését. Kossuth, ugyancsak türelmét vesztve, azt válaszolta, hogy ha a többséget akarta volna, akár a választmány tagjai sorából is kihagyhatta volna Széchenyit, mert annak névsorát maga állította össze. A szavazás
