Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
606 KOSÁRY DOMOKOS annyian. Nyilvánvalóan szükségünk van ilyen elméleti tisztázásokra is. De azt szeretnénk, ha ezek minél többször, minél hamarább konkrét történelmi jelenségek, folyamatok kísérleti elemzésével párosulnának, vagyis eredményeik jó történeti tanulmányokban tudnának testet ölteni. * (A fenti referátumhoz, bemutatása után, a szerző az ülésen még az alábbi kiegészítő megjegyzéseket fűzte):34 34 Az elhangzott korreferátumok közül azóta Németh G Béláé látott napvilágot: Művclődéstörténct-irodalomtörténetírás. Új írás 1978. 10. sz. 74-78. 1. Mivel vándorgyűlésünk népes hallgatósága elég nagy részben gyakorló pedagógusokból, történelemtanárokból áll, ezek szíves érdeklődését és figyelmét hadd viszonozzam külön is azzal, hogy megpróbálok végül néhány szót szólni a fentiek esetleges hasznosításáról a történetoktatásban. Magam, igaz, jó ideje nem vagyok gyakorló pedagógus, legfeljebb néha, külföldi egyetemeken szoktam egy időre e foglalkozáshoz visszatérni. De valaha az voltam, nagyon is lelkesen, jó néhány éven át. így nagyon átérzem a kérdést: vajon miként lehet a történeti folyamat e nagy egységét úgy bemutatni, hogy minden funkció főbb mozzanatait megfelelően bele tudjuk illeszteni. Nem térek ki oktatásunk mai helyzetére, annyival is kevésbé, mivel tudom, hogy folynak reformkísérletek, kibontakoztak integrációs törekvések. Szeretném remélni, hogy ezek eredményei majd eloszlatják azokat az aggodalmakat, amelyek a történelem mint tantárgy fokozódó hátterébe szorítása miatt, nemcsak valami szakmai sovinizmusból, sokunkban felmerültek. így csak néhány olyan észrevételt szeretnék megfontolásra ajánlani, amely a jó megoldások keresését esetleg megkönnyítheti. 1. Az anyagnak és a rendelkezésre álló időnek megfelelő arányban kell egymással állnia. Ha túl kevés órába kell túl sokat belezsúfolni, csak oly keveset, oly általánosságokat mondhatunk, hogy azokat alig lehet a diákok tudatába lehorgonyozni. Némi csodálkozással értesültem arról, hogy egyetlen tanév alatt kellene az egyetemes és a magyar történelmet egészen a 16. századig megtanítani, míg ugyanakkor jóval több idő jut a legújabb kor — néhol szinte túl részletes — történetére. Ne értsenek félre: magam is teljes mértékben vallom azt, hogy a „történelem" mindig a mai napig halad, és nem szabad a tegnapelőttel lezárni. Korántsem biztos azonban, hogy a fenti arány a helyes, hogy a részleteknek automatikusan kell az évszámok nőttével bővülnie, hogy a tegnap, amely ma már esetleg nagyon messze van, feltétlenül többet mond a ma emberének, mint a tegnapelőtt, vagy egy még jóval régebbi, nevezetes forduló, ha megfelelően bemutatjuk. A történetoktatás eredményessége, ismétlem: a mai társadalmi tudat szempontjából is, nem feltétlenül pusztán egy-egy mozzanat időbeli közelségétől függ, hanem az elemzés színvonalától, alaposságától, tanulságos voltától. 2. Történelmet Magyarországon először Bél Mátyás pozsonyi líceumában, a 18. század elején kezdtek rendszeresen tanítani. Ezt követték 1735 után a jezsuiták, majd
