Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
A 100%. IDEOLÓGIA, KULTÚRA, IRODALOM 55 vagy az ilyen fogalmazásra: „Ady maga mindig egy nagy átalakulás viharmadarának tekintette magát”.38 38 Vajda Sándor (Lukács György): Ady mint program. 322. 39Ld. erről a legrészletesebben Tamás Aladár (Lukács György): Két kísértet kézfogása egy sír felett. 40Németh Lajos: Az „örök” igazság, az intelligencia és az osztályharc. 100%, II. évf. 4. sz. 149. 41 Kelemen László: Hatvany-Ady levélváltás. 149-150. 42Uo. 4 3 Eb bői a szempontból a legjellemzőbb cikk (Lukács György): Sarló és Kalapács Évkönyv 1926. 314-316. 44Németh Lajos: A nagy múlt - a kis jelen tükrében. 108. így alakult ki már akkor — ugyancsak nem előzmények nélkül — a magyar irodalom, sőt a magyar kultúra két vonulatának elmélete: a Gyulai- Beöthy—Ignotus-Babits-féle „kompromisszumos” irányzat,39 mint a modern kori magyar irodalom fő áramlata, s vele szemben a másik, a Petőfi és a magányos Ady képviselte népforradalmi vonal, amelynek Lukácsék szerint a kommunisták az örökösei. Amint látható, a koncepciónak fontos pillére volt a tényleges forradalom és az „irodalmi” forradalom megkülönböztetése, sőt egymással való szembeállítása. A csak irodalmi forradalom eszerint: megalkuvás a társadalmi forradalom kérdésében. Az 1918 előtti Babits: „A tradíciók embere”, aki mindig ezt a tradíciót akarta összebékíteni a modernséggel.40 Ignotus: az irodalmi „forradalmárság” és a társadalmi megalkuvás ideológiai képviselője.41 Ady kivételével — aki nemcsak irodalmi forradalmat akart, s ezért végül is elutasította például Hatványnak az irodalmi forradalom lezárására irányuló 1911-es törekvését - a nyugatosok eszerint készek lettek volna követni a Tisza István-féle „felülről” elképzelt modernizálást is, ha Tiszáék legalább irodalmi téren modernizálódtak volna, „ha a munkapárti volt szolgabírákkal le lehetne nyeletni Baudelaire-t és Freudot, mindennel meg lennének elégedve” - a lényeget illetően a nyugatosok sem önállóbbak, mint a Bródy—Kóbor nemzedék.42 Krúdy, Móricz, Babits, Kassák Persze a századelő irodalmi forradalma Adyn kívül is túl nagy élmény volt, semhogy puszta epizódszerű múltként lehetett volna kezelni. Nagy értékeit, legalább viszonylagos progresszivitását sem lehetett kétségbe vonni, különösen nem visszatekintve, az ellenforradalmi korszak nyomasztó légköréből. Lukács György és a magyar irodalom kérdéseivel foglalkozó többi szerző - Révai, Gábor Andor, Vajda Sándor, Fáy Árpád és mások - mindig hangsúlyozták a századelő irodalmi forradalmának korszakos jelentőségét;43 e véleményük egyébként megfért e megújulás konkrét irodalmi jelenségeinek igen szűkkeblű megítélésével. Ez a szűkkeblűség természetesen mérhetetlenül fölerősödött az 1919 utáni korszakra vonatkozóan. A koncepció ugyanis az 1919 utáni magyar irodalom negatív értékelésében csúcsosodott ki: eszerint 1919 után az irodalmi forradalom vezéralakjainak a viszonylagos progresszivitása is veszendőbe ment. Veszendőbe az a „bátor hang”, az a „nagyobb esztétikai tisztánlátás”, amely a Nyugat fénykorát mégiscsak jellemezte.44 Igaz, Ady magányos volt a maga forradalmiságában, de valami „negatív egység” kialakult körülötte.
