Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
56 LACKÓ MIKLÓS Ebbe akkor belefértek a szociáldemokraták, a szindikalista Szabó Ervin, s a burzsoázia különböző irodalmi képviselői egyaránt. 1919-cel azonban ez a „negatív egység” is széttört, s ez annál gyorsabban mehetett végbe, mert Magyarországon — az ország viszonylagos fejlettsége következtében — az antifeudális összefogás amúgy is ingatag lábakon állt; amellett „a politikai és társadalmi elnyomatásnak a cárizmusnál a tömegek felé leplezettebb és az egyének szempontjából hajlékonyabb volta miatt sokkal gyorsabban és simábban ment az intelligencia egyes rétegeinek beolvadása az uralkodó rendszerbe vagy legalábbis kompromisszuma az uralkodó renddel”.4 5 4 5Kelemen László: Hatvány-Ady levélváltás. 149. *6(Lukács György): Kispolgárok az ellenforradalomról. Uj Március, 1926. jún. 399. 4 7Kelemen László (Lukács György): Molnár Ferenc. 190. 48Uo. 191. A századelő iiodalmi forradalmárainak hozzáidomulása az ellenforradalmi rendszerhez — mert e felfogás szerint a kompromisszumos vonal felülkerekedése 1919 után már ezt jelentette — természetesen nem egy csapásra ment végbe. Beépülésüket a 100% szerint akadályozta az az ellenforradalmi politika, amely irodalmi téren a régi konzervatív irányzat uralmát, a Herczeg Ferencek, Berzeviczy Albertek hegemóniáját akarta visszaállítani. Ebben a helyzetben Szabó Dezső is visszaszorult: ő, aki „egy kicsit magyar D’Annunziónak készült”, nem lett az ellenforradalmi irodalom „harsonája”. A másik oldalon pedig egy ideig nemcsak Babitsot és Móriczot mellőzték, hanem még az Alexander Bernát- vagy Marczali Henrik-típusú figurákat, sőt Molnár Ferencet is.46 S noha „nála meggyőződöttebb polgári író kevés él ma”, az ő üldözése sem volt véletlen: „Nem, mert ... az 1919-et közvetlenül követő korszak vezető ideológusai éppen arra tettek kísérletet, hogy a magyar kapitalizmus fejlődési vonalát visszacsavarják.” De persze ez a kísérlet kudarccal végződött, a burzsoázia újra és még jobban megerősödött, „vele együtt pedig a »lelkek kibékülése«. Akik komolyan vették az első ellenforradalmi korszak ideológiáját, akik nemcsak a régi társadalmi renden belül szerették volna a földbirtokos osztály múlt század közepi túlsúlyát (és vele a hagyományos irodalmát) visszaállítani, hanem komolyan futottak a kispolgári utópiák légvárai után, mint pl. Szabó Dezső, teljesen magukra maradtak. Molnár Ferenc otthoni elismertsége ismét közeledik a háború előtti csúcsponthoz”.4 7 Az első esztendők elmúltával — folytatódott a gondolatmenet — módosult a helyzet más vonatkozásban is: az ellenforradalmi konzervativizmus és a háború előtti irodalmi forradalom szellemi vezérei egyre jobban közelednek egymáshoz. A Nyugat régi gárdája — a 100%o szerint — már régen feladta viszonylagos progresszív álláspontját. Régen „a Nyugat-Ы összefüggő írók részben csakugyan egy modern polgári Magyarországtól vártak elismerést és ennek számára írtak, részben még túl is igyekeztek haladni a kapitalista fejlődésen és valami laza összefüggésben, rokonszenvező viszonyban álltak a munkásmozgalommal (persze nagyobbára a Társadalomtudományi Társaság, a Huszadik Század közvetítésével) ... 4 8 A háború előtti magyar Irodalom, még amikor „csak irodalmi és tudományos forradalmat hirdetett is, ha csak irodalmi és tudományos átalakulás szóvivőjének hitte is magát, objektíve az erősen fejlődő magyar kapitalizmus és vele párhuzamosan kibontakozó modern városi intelligencia képviselője volt. Ez a kapitalista fejlődés lépten-nyomon beleütközött a magyar hűbériség fennmaradt korlátaiba, ez az intelligen-
