Századok – 1979
Tanulmányok - Kosáry Domokos: A művészetek (irodalom, zene, képzőművészet) történeti diszciplínái és a művelődéstörténet 591/IV
A MŰVÉSZETEK TÖRTÉNETI DISZCIPLÍNÁI 597 helyes irányú elvi célkitűzések hiányából adódott. Lukács György már évtizedekkel ezelőtt (1945) messzemenően hangsúlyozta e kapcsolat áttctelességét, a „bonyolult kölcsönhatások komplexumát”.9 Kiemelte persze, hogy a marxi felfogás szerint a társadalom, a gondolkodás stb. fejlődése egységes történeti folyamatot alkot, amelyben a termelőerők fejlődésének jut elsődleges szerep, hogy e folyamat szab irányt a tudomány vagy művészet alakulásának is, hiszen „sem a tudománynak sem a művészetnek nincs önálló immanens, kizárólag saját dialektikájából folyó története”. De azt is kiemelte, hogy a történelmi folyamat ,,mindenütL bonyolult kölcsönhatások szövevényéből jön létre”, hogy nem áll fenn „egyszerű oksági viszony” az alap és a felépítmény között, hogy az ideológiák nem „mechanikus, passzív produktumai” az alapban végbemenő gazdasági folyamatnak, hanem a művészetnek például viszonylag önálló fejlődése van, hogy a művészi alkotás területén sokhelyt „élesen eltérő törvényszerűségek érvényesülnek”. Sőt az egyenlőtlen fejlődés elvét, amelyet úgy fogalmazott, hogy az ideológiák fejlődése nem halad szükségképpen párhuzamosan „a társadalom gazdasági magasabbra növésével”, kissé talán kötetlenebbül fogalmazta meg, mint ahogy történészként mi tennénk. Az engelsi példáról ugyanis, amelyre itt hivatkozik, nemcsak azt kell tudnunk, hogy gazdaságilag elmaradt országok is játszhatnak vezető szerepet a filozófiában, úgy, mint a 18. századi Franciaország, szemben Angliával. Hanem tudnunk kell azt is, hogy Franciaország ugyan gazdaságilag valóban elmaradottabb volt, mint Anglia, de még jóval fejlettebb volt az európai perifériáknál, és már olyan izmos burzsoáziával rendelkezett, amely vállalta a küzdelmet azért, hogy utolérje Angliát. Ezért emelte magasra azon eszmék harci zászlaját, amelyek az angol burzsoázia számára már nem voltak oly égetően aktuálisak. Az egyenlőtlen fejlődés elve tehát itt nem általánosságban, hanem az európai modell adott, meghatározott feltételei közt érvényesült, nem a Balkánon vagy Szicíliában, vagy más, gazdaságilag elmaradott tájakon, hanem Franciaországban, nem véletlenül. 9 Lukács György: Bevezetés a marxi esztétikába. In: Művészet és társadalom. Bp. 19692, 346-370. Mátrai László: Haladás és hanyatlás problémái a kultúrhistóriában. MTA Társ.-tud. oszt, közi. 1964. 1-14. A viszonylag rugalmas elvi deklarációk azonban - s ez a másik, amit ki kell emelnünk — nem gátolták meg azt, hogy az említett nagy összefüggést jó ideig mégis túl egyszerűnek, rövidre zárhatónak, a valóságnál közvetlenebbnek tekintették. Annyira, hogy Mátrai László éppen erre vezette vissza a marxista művelődéstörténet viszonylagos lemaradását.10 Amit nyilvánvalóan megkönnyített az is, hogy az áttételek, közvetítő mezők mechanizmusait nem próbálták részletekbemenően történetileg rekonstruálni, és így a végpontok közt sok kitöltetlen űr maradt. A társadalmi modell és a művelődési funkciók közbeiktatásával talán egy lépéssel tovább juthatunk, de még sok lépés hátra van. Ehhez a munkához — beleértve a speciális áttételek, az önmozgás mértéke, a felgyűlt hagyaték szerepe stb. vizsgálatát — elengedhetetlenül szükséges a művészetek történeti diszciplínáinak közreműködése, annyival is inkább, mivel a művelődési mező maga is sokrétű, összetett, sőt a különböző művészeti ágak viselkedése is igen eltérő lehet. A történész feltétlenül igényli, várja a művészeti ágak történeti vizsgálatának eredményeit. Részint azért, mivel csak ezek segítségével tud a társadalom funkcióiról, a történelem totalitásáról megközelítően teljes képet adni. Részint azonban azért is, mivel a
