Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
A 100%. IDEOLÓGIA, KULTÚRA, IRODALOM 53 Az így indult irodalom azonban az 1867-es kompromisszum következtében álklasszicizmussá, epigonizmussá sekélyesedett.30 E kompromisszumos tradíció egyik megalapozója a Petőfit „észtétizáló” Gyulai Pál volt; ebbe illeszkedett a századforuló bontakozó polgári irodalma, a Bródy Sándorok, Kóbor Tamások nemzedéke. Az .említett kompromisszumot ugyanis „a kilencvenes évektől kezdve irodalmi forradalmak zavarják, anélkül hogy rpásra, mint kompromisszumra vezetnének (mert a magyar burzsoázia nem meri és nem akarja a nagybirtok uralmát komolyan támadni, sőt a fejlődés folyamán mind szorosabb szövetségre lép vele).3 1 Persze a Bródy Sándor nemzedékének kompromisszuma sem volt problémamentes. Ö még előfutár, „az ő idejének polgársága még annyira fejletlen volt, hogy nem volt szüksége irodalomra. Amennyiben egyáltalában voltak irodalmi szükségletei, ezeket a »hagyományos« irodalom, a történelmi osztályok irodalma révén elégítette ki. Bródyt és kortársait így a polgárság fejletlensége mindig visszapofozta az oppozícióba; Bródy mint züllött bohém pusztult el”.32 Mindez azonban az irodalom általános fejlődési irányán nem változtatott, nem változtatott alapvetően még a Nyugat esetében sem, ámbár a Nyugat egy nagyszabású polgári fellendülésre támaszkodhatott. 30 (Lukács György): Sarló és Kalapács Évkönyv 1926. Új Március, 1927. június 315. 31 Uo. 3 2 Kelemen László (Lukács György): Molnár Ferenc. 191. 33Uo. 193. 34(Lukács György): Kassák Lajos. Új Március, 1926. nov. 675-676. Voltak természetesen — hangsúlyozta Lukács —, akiket a „történelmi osztályoknak” a kapitalista fejlődéssel kibékült része hamarabb fogadott be: ilyen volt Molnár Ferenc; őt Beöthy Zsolt is korán elismerte.33 A Nyugat befogadása sokkal nehezebben ment, s ebben egy sajátos törvényszerűség fejeződött ki. E törvény szerű séget, nem sokkal a 100% megjelenése előtt, maga Lukács fogalmazta meg az Uj Márciusban: eszerint általános szabálynak tekinthető, hogy a polgárság széles rétegei az aktuális társadalmi helyzet „tökéletes művészi kifejezéseivel szemben elutasító álláspontra helyezkednek és csak akkor képesek mint művészi jelenséget befogadni, amikor ezt az aktualitásukat már teljesen vagy legalább messzemenően elvesztették”. így történt Flaubert-ral, Wagnerral, Hauptman-nal, s így Adyval és a Nyugatis. „Ez a jelenség — folytatta akkor Lukács — egyúttal azonban azt is eredményezi, hogy ez a forradalmiság a legritkább esetben tart sokáig: a »forradalmárból« beérkezett művész, »klasszikus« lesz és a művészi forradalom célhozjutásával helyreáll az ideológiai kibékülés is a polgári társadalom egész rendjével . . . ”34 Az Adyra való utalás nem jelentette azt, hogy a 1007o még akkor is egy kalap alá vette őt a többi — minden megkülönböztetés nélkül „polgárinak” tekintett íróval. A húszas évek elejének szélsőséges véleményei Ady „polgáriasságáról”, a „tiszta” szocializmussal szemben álló arculatáról (ezeket a nézeteket Lukács, Révai vagy Balázs Béla sohasem osztotta) erre az időre már visszaszorultak: az ilyen, a kommunista szempontból is végleges gondolatokat a 100%> cikkei elvetették, noha szembeszálltak ama felfogással, amely Adyt szocialista költőnek tekintette. Sőt: a 100%? idejére Ady már teljesen kikerült a másokkal együtt említett sorból. Költészetének aktuális jelentőséget persze nemigen tulajdonítottak - főleg Révai hangsúlyozta, Lukácsnál jóval élesebben, hogy Ady csupán
