Századok – 1979
Folyóiratszemle - Kremenyuk V. A.; Lukin V. P.: Az USA Ázsia-politikájának fejlődése a második világháború után 584/III
584 FOL YÓI RATSZEMLE Az aszinkronizmusnak is vannak képviselői (főleg a polgári történészek körében), érveik azonban - mint a szovjet imperializmuskutatók a közelmúltban megállapították - nem eléggé meggyőzőek és megalapozottak. A marxista történészek közül főként H. Wagner (az USA fejlődése) és H. Mottek (a nagy gazdasági világválság) vizsgálja a ciklikusságot. Speciálisan a német imperializmus fejlődését kutatva a fő kérdés az, hogy az imperialista Németországban kialakult állammonopolista formációk korai és kifejlett alapjai rendkívüli vagy törvény szerű képződményeknek tekinthetők-e. Ehhez kapcsolódik a másik kérdés: az állammonopolista fejlődés az imperializmus alapvető vonása-e? A kérdések megválaszolásához szükséges lenne a többi vezető imperialista hatalom fejlődésének mélyreható elemzése. Korábban az a nézet uralkodott, hogy állammonopolista kapitalizmusról csak 1945 után beszélhetünk. Ezt a felfogást a francia marxisták és egyes szovjet kutatók vallják. Érvelésük: Az imperializmus két fázisa és a magánmonopolista, illetve az állammonopolista kapitalizmus közötti választóvonalat az 1945 után ugrásszerűen meggyorsuló tudományos-technikai forradalom jelentette. Másik álláspont: a cezúrát a gazdasági világválság képezte. A kapitalizmus addigi mechanizmusa felmondta a szolgálatot, s csak az állami közbelépés hatására vált ismét működőképessé. így a reprodukáció újra biztosítottá vált. (H. Mottek, Kuczynsky, S. L. Vigodszkij - a legáltalánosabban elfogadott nézet). Harmadik álláspont: ezt inkább csak egyes NDK-beli kutatók vallják magukénak: az állammonopolista kapitalizmus a kapitalizmus általános válságának s az októberi forradalom következtében beállott szakadásnak a következménye. Eszerint a magánmonopolista kapitalizmus csak 1900 és 1917 között funkcionált. A szerző megítélése szerint e koncepció alapja az uralmi (kormányzati) rendszer megváltozása, a másik álláspont viszont a gazdasági struktúra átalakulásából indul ki, s ez maga után vonja az uralmi szféra megváltozását. Negyedik felfogás: ezt az álláspontot képviseli a cikk szerzője is. - Az állammonopolista kapitalizmus az imperializmus egyik specifikus megjelenési formája. Az állammonopolista kapitalizmus motivációi a monopolizálódás s azok a zavarok, amelyek általa keletkeznek a spontán irányításban, valamint az osztályharc erősödése. Zumpe véleménye az, hogy a privát- és az állammonopolista szükségletek paralell formálódtak, s dialektikus kölcsönhatásban álltak a kapitalista rendszer spontán erőivel. Tehát az irányítottság és a spontaneitás együttesen fejlődött. Végezetül arra mutat rá, hogy fontos a spontaneitás és a válságok kapcsolatának vizsgálata. (Dragilevre és Leontyevre utal). A tanulmány értékes módszertani és historiográfiai összefoglalást ad, kár hogy a szerző túlságosan csak az NDK - és NSzK-beli kutatási eredményekre koncentrál. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1975. 5. sz. 494-503. I.) N. В. V. A. KREMENYUK, V. Р. LUKIN: AZ USA ÁZSIA-POUTIKÁJÁNAK FEJLŐDÉSE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN A kérdés gazdag szovjet és nyugati irodalmából építkező cikk elöljáróban az USA ázsiai törekvéseinek történelmi előzményeit foglalja össze. Rámutat, hogy az Egyesült Államok uralkodó körei részéről két irányvonal rivalizálása határozta meg az Ázsia-politikát. A „nyitott kapuk” elve az USA gazdasági fölényén alapult, meg akarta törni a klasszikus gyarmattartók hegemóniáját, de nem törekedett kizárólagos amerikai befolyásra. Ezzel szemben elsősorban a texasi és kaliforniai újmilliomosok az USA érdekszférájának tekintették a Csendes-óceán térségét és Ázsiát. A 20. század első felében ez a törekvés alulmaradt a józanabb irányvonallal szemben. Szükségképpen, mert az Egyesült
