Századok – 1979
Folyóiratszemle - Mathew W. M.: Egy kezdetleges kiviteli ágazat: a perui guanótermelés a 19. század közepén 576/III
576 FOLYÓI RATS ZEMLE A német egyetemek tudományos érdemei a 19. században mindenekelőtt Wilhelm von Humboldt oktatási reformjainak voltak köszönhetők. E reformok azonban nem érintették az egyetemek szervezetét. Az egyetemi hierarchiát a rendes professzorok, rendkívüli professzorok és magántanárok fokozatai alkották. A két utóbbi kategória tagjai (őket nevezték összefoglalóan „fiatal oktatóknak”) függő viszonyban álltak a rendes professzoroktól, sérelmeiket azonban még előadni sem tudták, mert nem volt képviseletük. Magának az egyetemnek sem volt önkormányzata, a professzorokat a közoktatási miniszter nemcsak kinevezte, de szinte gyámkodott is felettük (döntött fizetésükről stb.). A rendes professzorok ültek a vizsgabizottságokban, előjogot élveztek az egyetemi tantermek használatában stb., s mindez számos előnyt jelentett a fiatal oktatókkal szemben. A rendkívüli professzoroknak fizetésüket magánórák tartásával kellett kiegészíteniük, míg az oktatói karnak legalább 50%-át kitevő magántanárok fő jövedelmi forrását már éppen az ilyen magánórák jelentették. (Helyzetük nem volt kivételes Poroszországban, ahol a hivatalok különben is telve voltak fizetést nem élvező diplomás munkaerőkkel.) Az 1840-es években a fiatal oktatók helyzete Berlinben különösen megromlott. Egyrészt csökkent az egyetemi hallgatók száma, s így a magánórák tartásának lehetősége is. Másrészt az új közoktatási és vallásügyi miniszter, Johann Albrecht Eichhorn a professzori kinevezéseknél külső embereket részesített előnyben. Az egyetemi ifjúság kezdettől fogva részt vett a berlini polgárok 1848 márciusi abszolutizmus ellenes mozgalmaiban. A fiatal oktatók március 18-i gyűlésükön az egyetemen átvették a kezdeményezést, amit augusztus elejéig meg is őriztek. Követeléseiket ismételt beadványokban foglalták össze. Mindenekelőtt képviseletet s tanácskozási jogot kértek az egyetemi szenátus ülésén, de követelték a kormány felügyeletének megszüntetését az egyetem felett, maguknak állandó fizetést, a professzori kiváltságok megszüntetését, végül az anakronisztikus latin nyelv használatának száműzetését az egyetemi életből. A fiatal oktatók bizottságának vezetői a zenész Adolf Marx és a jogász Rudolf Gneist voltak. Fellépésükkel szemben a kitűnő fiziológus, de a politikához egyáltalán nem értő Johannes Müller rektornak nem volt ellenszere. A berlini egyetem 1848-i reformja semmiképpen nem élhette volna túl a német forradalom bukását. Végül azonban még ez a dicsőséges vég sem adatott meg neki. A tavaszi szemeszter végén az oktatási szünetben az egyetem elnéptelenedett, őszre pedig a liberális reformok lehetősége végleg megszűnt Poroszországban. A berlini reformprogram kétségtelenül radikálisabb volt bármely más poroszországi egyetemi reform programnál, de nem állt egyedül. Nem annyira a vidéki egyetemek követeléseit kell összevetnünk vele, mint inkább a közhivatalok fiatal alkalmazottainak nagyon is hasonló törekvéseit. Ha 1848 a fiatal porosz értelmiségiek számára egyedülálló, meg nem ismétlődő lehetőség is maradt, az ifjú tudósok ekkori reformtörekvései nagyban elősegíthették az országban a 19. század második felében jelentkező liberalizmus megértését. (The American Historical Review, 197714. sz. 875-895. L) B. J. W. M. MATHEW: EGY KEZDETLEGES KIVITELI ÁGAZAT: A PERUI GUANÓ-TERMELÉS A 19. SZÁZAD KÖZEPÉN A szerző a perui Chincha szigeteken levő guano kitermelését és rakodását vizsgálja a kereskedelem legvirágzóbb korszakában, a 19. század közepén. Célja a korszak forrásanyagai alapján vállalkozók, a munkaerő, a munkafeltételek, a termelés folyamata és a veszteség aránya bemutatásán túl a guanó-kitermelésnek az ország gazdasági életére gyakorolt hatásainak értékelése. A kezdeti időszakban az exportáló kereskedők alvállalkozói irányítják a kitermelést. 1849-ben a Castilla-kormány külön koncessziót ad a kitermelésre és rakodásra, melyet 1853-ig Domingo Elias, 1855-ig Gibbs and Co., 1869-ig Andreas Alvarez Calderon, majd a hanyatló korszakban a Guano Loading Company élvez. A kitermelt guano mennyiségének növekedésével a vállalkozói haszon is nőtt: 1849-ben Elias elégedett volt évi 30 000 dollárral - a hatvanas években Calderon már százezreket kapott.
