Századok – 1979
Folyóiratszemle - Sándor Pál: A birtokrendezési periratok (Ism.: Simonffy Emil) 555/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 555 elszántan harcoltak ellenük, addig a magyar huszárok teljesen részvétlenül, nyugodtan nézték az eseményeket. A Lanciáknak az egyes országokban való fogadtatásáról, a helybeliek franciabarátságáról vagy franciaellenességéről szóló feljegyzések nem mérvadóak. Néhány helyen a kezdeti lelkesedést egyből lelohasztotta a katonák harácsolása, fosztogatása és a kivetett magas hadisarc. A háború elhúzódásával egyre gyakrabbá váltak a franciák elleni merényletek, szervezett helyi ellenállások. A fosztogatások alól bizonyos szempontból talán Magyarország jelentett kivételt, jóval kevesebb összetűzés volt itt, mint a Monarchia többi részén. Ez érthető, hiszen a francia csapatok csupán rövid ideig tartózkodtak magyar területen, másrészt Napóleon a magyarokban szövetségest látva, szigorúan megtiltotta katonáinak a rablást magyar területen. A katonák a polgári lakossággal egyrészt a beszállásoláskor, másrészt közös rendezvényeken találkoztak, ez utóbbiak célja az volt, hogy valamiképpen helyreállítsa a jónak nem mondható viszonyt megszállók és megszállottak között. így szerzett tapasztalataikat könnyen általánosították, s ezek nagy súlyt kaptak az „osztrákokról” alkotott kép kialakításában. Az általános ítéletek az osztrákokról című fejezet tág teret enged a népkarakterológiai feljegyzéseknek. A szerző a magyarokról szóló gazdag anyag láttán feltételezi, hogy a francia katonák már korábban informálódtak a „középkori struktúrájú ország” szociális és politikai körülményeiről. A visszaemlékezések a magyarok büszkeségét emlegetik gyakran, amelynek fő hordozói a földesurak, a nemesek voltak, akik Ausztria vereségét nem tekintették a sajátjuknak. Feltűnt a katonáknak a magyar paraszt „rab szó Igaállapota”, a városi polgárság szellemi kulturáltsága. Hofmeister óriási anyagot próbált összefogni, s fejezetek szerint csoportosítani a politikai és katonai események időrendjében. Megjegyzést ritkán fűz egy-egy részhez, akkor is kommentálja és nem elemzi a forrásokat. Erre nem is vállalkozhatott, ezért inkább egy gazdag, sok szempontból érdekes memoár-szemelvénygyűjteménnyel áll szemben az olvasó. Ács Zoltán SÁNDOR PÁL: A BIRTOKRENDEZÉSI PERIRATOK (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 69. 160 1.) Szerző bevezetésében helyesen állapítja meg, hogy a forrástörténet és a forráskritika a mai történetírásnak elhanyagolt területe. Még inkább jelentőssé válik ez a megállapítás, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi negyedszázadban újabb korszakok kerültek marxista történetírásunk érdeklődési körébe, amelyek forrástörténetét és forráskritikáját a polgári történetírás nem végezte — részben nem is végezhette - el. A polgári kor és a népi demokratikus forradalom időszakának történeti forrásairól nem állnak rendelkezésünkre olyan alapos, részletes forrástörténeti és forráskritikai elemzések, mint a megelőző évszázadokból. Pedig jelentős új forrástípusokat is bekapcsoltak, de ezek vizsgálata terén is még csak a kezdő lépések történtek meg (pl. sajtótörténet). Messze állunk még attól, hogy a polgári kori forráskritika is olyan kifinomult módszerekkel dolgozzon, mint a középkori. Bizonyos esetekben a források nagy száma és sokfélesége lehetővé teszi az egyedi kritikai vizsgálódás mellőzését, a különböző fonások összevetése önmagában is lehetőséget nyújt kritikára. Mindez azonban nem mentesíti történetkutatóinkat a forrástan és a fonáskritika művelésétől. Éppen ezért tekinthető a szerző munkája úttörő és hézagpótló vállalkozásnak, amikor egy olyan fonáscsoportot vesz vizsgálat alá, amely a polgári átalakulás időszakára nélkülözhetetlen mind az országos, mind a helytörténeti kutatásban. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás gyakorlati és részletekbe menő végrehajtását jelentő úrbéri birtokrendezési perek iratanyagának felhasználása a feudális és a polgári kor kutatói számára egyaránt fontos. A feudális kor kutatója ezekből az iratokból nyer képet anól, hogy egy-egy helység hogyan zárta le a feudális kort, a polgári kor kutatója viszont a kezdetekről alkothat képet magának. A polgári átalakulás egyik legfontosabb folyamata volt a feudális földbirtok
