Századok – 1979
Folyóiratszemle - Hofmeister Rotraut: Das Österreichbild der napoleonischen Soldaten (Ism.: Ács Zoltán) 553/III
554 TÖRTÉNETI IRODALOM Morvaországot, Csehországot, Felső- és Alsó-Ausztriát, Steiermarkot, Karintiát, Tirolt, Itáliát Dalmáciát, Horvátországot és Magyarországot. Ezen területek közül a katonák számára csupán a Monarchia itáliai területei és Magyarország jelentettek megfogható fogalmat. Ez utóbbit mutatja többek között az is, hogy bár az „osztrák” katonák nemzetiségi származása másodlagos szerepet játszott a visszaemlékezésekben katonai hovatartozásukkal szemben, a magyar katonákat csaknem mindig „Hongrois”-nak nevezik. A szerző főleg a Nationale Bibliothéque de Paris-ban található, nagy részben nyomtatott memoárok, harctéri naplók és levelek alapján állította össze a vaskos kötetet. A felhasznált forrásokat két fő szempont - ezeken belül pedig több alszempont - alapján rendezte el. Az első nagy egység az országról szóló feljegyzéseket tartalmazza (éghajlat, táj, az utcákról, városokról), míg a második az emberekről szól (az „osztrák” katona, a polgári lakosság, annak általános hangulat, érintkezés a katonák és a polgári lakosság között, általános ítéletek az „osztrákokról”). Mindenekelőtt azonban Hofmeister szükségesnek tartja, hogy bevezetőjében a memoárok problematikájáról, mint történelmi forrásokról szóljon, felsorolván azokat a szempontokat, amelyeket okvetlenül figyelembe kell venni mind az olvasónak, mind pedig a kutatónak. Felhasznált forrásainál az első szempont az, hogy mikor és milyen céllal íródtak azok? Egyesek a hősi időkre szeretnének emlékeztetni, másokból az akkori jogtalannak érzett mellőzésekből fakadó keserűség hangja szól és ezen az érzelmi alapon állva ítélik meg az eseményeket, a látottakat. Feltétlenül befolyásolták a feljegyzéseket a kor előítéletei és gondolkodása, a korszak szellemi atmoszférája. A katonák közül sokan először léptek át idegen országhatárt, minden újért lelkesedtek. Jelentkeztek már ekkor a romantika első csírái is, ha másban nem is, az egyszerű katona kalandok utáni vágyódásában. Itt van még a forradalom idején kinőtt új nemzeti öntudat is, amely legtöbbször misszionáriusi tudattal elegyedett. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy nem is alakulhatott ki egységes Österreichbild a katonák visszaemlékezéseiben, ezért is zavaró a cím. A szerző érthető módon főleg olyan forrásokat válogatott össze, amelyek a Monarchia német nyelvű területeiről szólnak. Egy-egy rövid utalástól, megjegyzéstől eltekintve a Magyarországról és a magyar emberekről alkotott véleményekről szólunk inkább. Ezeket olvasva azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a katonák csupán az ország nyugati területeit ismerhették meg, s véleményüket az itt látottak alapján általánosították. Az egyes országok éghajlati viszonyairól és tájairól szóló feljegyzésekben mindenütt szó esik a járhatatlan utakról, a hőségről vagy éppen a fagyról. Már ezek a tényezők is nagyban befolyásolták az egyes országokról kialakított képet. Nem volt tehát mindegy, hogy a feljegyzések melyik évszakról szólnak. Az 1805-ös hadjárat résztvevői Morvaországot „barbár, koszos, szegényes” országnak nevezték, s nevét is ennek megfelelően értelmezték: Moravie = mórt á vie. Teljesen másként ítélték meg az 1809-es tavaszi hadjáratkor, amikor is az ország festőiségét, gazdagságát emelték ki. Itália már csak azért is szépnek tűnt szemükben, mert a koszt kitűnő volt és olcsó, ami egy katonánál nem elhanyagolható szempont. A napóleoni seregek 1809-ben léptek magyar földre és a Rábáig nyomultak előre. Megkapta őket a táj szépsége, a föld gazdagsága, a gondozott szőlőskertek, a bő állatállomány. Maga Stendhal is, aki 1809-ben a napóleoni seregben szolgált, elragadtatással írt a magyar tájról. Az egy-egy településről, városról alkotott véleményt erősen befolyásolta az, hogy milyen volt ott az éghajlat, a koszt, a kvártély, az emberek temperamentuma, fogságban volt-e ott az illető vagy sem, tehát még a településeknek a megítélése is teljesen szubjektív szempontok alapján történt. Ennek ellenére földrajzilag tanulságosak az iparról, a városok kulturális életéről, nevezetességeiről szóló feljegyzések. A magyar városok közül Sopront szép, tiszta városnak nevezik, Pozsony tulajdonképpen egy nagy falu. Pápa gazdag és szép üzleteivel keltett feltűnést. Budáról és Pestről a gazdagságot, az élénk forgalmat, a szép épületeket jegyezték fel. Részeletesen szólnak a visszaemlékezések a magyarok viseletéről is. Nagy sikert aratott körükben a rövid szoknya, a rövid, széles csizma, a tarka szalagos, csúcsos kalap. Egy másik feljegyzésben pedig az olvasható, hogy a magyarok csak durva ruhát viselnek, amit földesuruktól kaptak. Kevés feljegyzés született az „osztrákéról, mint katonáról. Megemlítik az osztrák katona császárhűségét, katonai értékükről azonban sokszor lebecsmérlően nyilatkoznak. Kivételt képeznek a magyar huszárok és a rettegett tiroli „partizánok”. Néhány memoárírónak feltűnt a magyar alakulatok közömbössége az osztrák hadseregen belül. Erre egy példát is említenek: míg a tiroliak 1805-ben
