Századok – 1979
Közlemények - Gyarmati György: Adalékok egy elmaradt közigazgatási reform történetéhez (1946) 513/III
EGY ELMARADT KÖZIGAZGATÁSI REFORM 1946 533 felülről történtek egyes főispánok és alispánok kezdeményezésére, és jelentették a politikai atmoszféra kicserélődését, de semmiképpen sem jelentették azt, hogy ettől kezdve az illető vármegyében eleven önkormányzati élet indult volna. Nem indulhatott, mert semmiféle politikai változás nem tudja eleven, élő, követelődző és ellenőrző közösséggé tenni azt a vármegyét, amely mögött évtizedek óta már egyáltalán nem állott semmiféle közösség, a tisztviselőcsaládok közösségén kívül. Ezek után az a kérdés, milyen egység az, amelyen belül a magyar nép valóban ki tudná fejleszteni a maga önigazgatását, amely elég kicsi ahhoz, hogy még eleven önigazgatási közösséget jelenthessen, de elég nagy ahhoz, hogy kulturális, politikai és gazdasági síkon komoly, tág horizontú közösségi vállalkozások színhelye legyen. Amint arra már fentebb is utaltunk, körülbelül az a terület ez, amely egy-egy város, vagy járási székhely körül terül el, ahol a terület lakosai az illető városba járnak piacra adni és venni, az ottlévő iskolákba küldik gyermekeiket, és az illető város vagy székhely jelenti számukra azt a helyet, ahol kulturális és szórakozási igényeiket kielégíthetik és gazdasági és termelő munkájukra nézve impulzusokat kapnak. Nem vitás, hogy országszerte a magyar falusi lakosság elesettségének éppen az egyik legnagyobb oka az, hogy ezekkel a meglevő vagy lehetséges székhelyekkel nincs elegendően intenzív kapcsolata. Ebből a szempontból különleges helyzetben vannak az alföldi nagyhatárú mezővárosok, melyeknek olyan a területi szerkezetük, hogy a városon kívül éppen ezt a városba gravitáló vidéki lakosságot és környező területét, mint a város közvetlen területét, magukba foglalják. Kapcsolatos ez a tanyarendszer kifejlődésével, melynek közigazgatási vonatkozásban eddig csupán a hátrányait vázolták. Erdei Ferenc mutatott rá azonban arra, hogy a tanyarendszer eredeti formájában, melyet ma is helyre lehet állítani, éppen nem a tanyai lakosságnak minden magasabb emberi léttől való izolálásán, hanem ellenkezőleg a várossal való nagyon intenzív — a faluénál sokkalta intenzívebb — kapcsolatán alapult. A tanyarendszerben ugyanis az egész lakosságnak az az életbeosztása, vagy legalábbis az a tendenciája, hogy városi házat szerezzen magának, és a tanyája és a városi ház között állandóan közlekedjék, és a város közéletében, gazdasági életében és kulturális javaiban minél nagyobb mértékben részt vegyen. Ennek megfelelően vetette fel Erdei Ferenc a Magyar Város c. munkájában annak a lehetőségét, hogy Magyarországon az ország egész területi szervezetét ilyen meglevő, vagy kifejlesztendő városok köré kellene felépíteni. Ez a gondolattervezete magában foglalja azt is, hogy az eddigi nyugat-európai dunántúli és északi városainknak ki kellene lépniök jelenlegi izolált városi életükből, és a hozzájuk gravitáló vidékkel kellene magasabb igazgatási egységet alkotniok. Természetesen szó sem lehet arról, hogy teljesen más települési feltételek mellett az alföldi városok módjára a környező vidéket saját területükbe olvasszák, még kevésbé arról, hogy ezeken a területeken a tanyarendszer honosuljon meg. Nincs akadálya azonban annak, hogy olyan igazgatás és rendészeti egységeket valósítsunk meg, melyek a városokat és környéküket szervesen összekapcsolják. Ha ebből a szempontból tekintünk végig Magyarország területén, akkor a jelenlegi kb. 150 járás és kb. 60 város helyett kb. 80—100 város környéki egységgel kell számolnunk átlagban 40 000—150 000 lakossal. Ezek az egységek átlag másfél-két járásnyi nagyságúak volnának, egyes alföldi nagyhatárú városok, valamint egyes dunántúli és felvidéki járások készen adják a szükséges egységeket, a többi helyen pedig részben az 11 Századok 79/3
