Századok – 1979
Közlemények - Gyarmati György: Adalékok egy elmaradt közigazgatási reform történetéhez (1946) 513/III
532 GYARMATI GYÖRGY Napjainkban a magyar igazgatást igen erős változások rázzák meg mind a politikai atmoszféra, mind pedig a személyi összetétel terén. Mindamellett azt kell mondanom, hogy ezek a változások nehezen jelenthetnek önmagukban gyümölcsöző átalakulást, ha velük párhuzamosan nem alakulnak ki olyan szervezeti keretek, amelyeken belül komoly közösségi ellenőrzés és lendületes demokratikus közélet tud kialakulni. Ennek híján komolyan félnünk kellene, hogy változott politikai jelszavak és más személyi összetétel mellett az igazgatási beidegződések azonosak maradnak. A személycsere hatását igen nagy mértékben paralizálni tudja, ha közben ugyanazok az élettelen keretek és ugyanaz a felülről való igazgatás folyik tovább. A felülről való igazgatás ui. akkor is uralmi jellegű marad, ha a legteljesebben el is van töltve a népboldogítás szándékával. 3. A szervezeti reform körvonalai A szervezeti reform első kérdése az, hogy milyen módon lehetne az igazgatást olyan szervezeti keretekre beállítani, amelyeken belül komoly remény lehetne arra, hogy az igazgatottak és az igazgatás egymáshoz való viszonya gyökeresen meg tud változni. Az első egység, amelynél ezt a kérdést fel kell vetni, a legalsóbb egységektől haladva felfelé: a község. A községnek meg kell maradnia az önkormányzat legalsóbb egységének, hosszú lejáratra idővel át kell alakulnia a közigazgatás általános első fokú egységévé. Ma azonban nemcsak az igen kicsi községek, hanem a nagyobb községek is történeti okok miatt még híjával vannak annak a közigazgatási bátorságnak, amely minden eleven önkormányzat feltétele. A községi önigazgatás terén igen erős változás és önállósodás van folyamatban országszerte, azonban éppen ezért is a község a maga helyenként kicsinyes horizontjával, mindent végző jegyzőjével és primitív igazgatási apparátusával aligha volna képes elviselni azt, hogy a demokratizálódás és a közösségi élet intenzívebbé válása mellett még az igazgatás terén is az eddiginél inkább váljék az igazgatás súlypontjává. Hogy a községek végül országosan általános első fokú közigazgatási hatósággá válhassanak, ehhez még szükséges az is, hogy a törpe községek tömegei szervezetileg úgy alakuljanak át, hogy az eddigi körjegyzőségek, vagy legalábbis több kisközség alkosson a jövőben egy nagyközséget, tekintet nélkül településszétszórtságukra, s ezen belül az eddigi kisközségek egészen lokális autonómiával (egy esküdt, helyi választmány stb.) érjék be (Romániában igen bevált ez a rendszer). A következő szervezeti egység, melyet mérlegre kell tenni, a vármegye. Elmondottuk már, hogy a vármegye a nemesség elhivatalnokosodása folytán hogyan vált egy merőben személyi ügyekkel foglalkozó apparátussá és hogyan adott alkalmat arra, hogy ne csak a vármegyei önkormányzattal, hanem egyáltalán mindennemű területi önkormányzattal szemben egy bizonyos ellenségesség kapjon lábra. A felszabadulás óta a vármegyék munkájában és karakterében alig történt komoly változás. Nem véletlen, hogy a vármegye volt az, ahol aránylag a legkevesebb személycsere történt, és a legérintetlenebbül megmaradt a régi igazgatás személyzete. Természetes, hogy így történt, mert a vármegye mögött, ellentétben a városokkal és községekkel, nem állott olyan eleven közösség, amely képes lett volna és elég erős lett volna számon tartani és kezébe venni az új közigazgatás ellenőrzését. Ha történtek személyi változások, azok nagyobb részben
