Századok – 1979
Közlemények - Gyarmati György: Adalékok egy elmaradt közigazgatási reform történetéhez (1946) 513/III
EGY ELMARADT KÖZIGAZGATÁSI REFORM 1946 515 volna a népi demokratikus átalakulást, a „mi lett volna ha ... ” birodalmába utalható, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy az antifasiszta nagyhatalmi koalíció tagjai is olyan irányban befolyásolták az ideiglenes kormányt, hogy az mellőzze a nemzeti bizottságoknak az új államhatalmi szervezetbe történő beépítését. Az már más kérdés, hogy a zömében a régi rendszertől örökölt közigazgatási apparátus számos nehézséget támasztott a népi demokratikus átalakulás kibontakoztatásával szemben, amivel esetenként a koalíción belüli válságok előidézőjévé, vagy feloldásának próbakövévé is vált. De a közigazgatás elsősorban nem azért vált egyre inkább a népi demokratikus átalakulás gátjává, mert abban igazolások és В -listázások ellenére reakciós köztisztviselők tömegei maradtak, hanem azért, mert a gazdasági-társadalmi viszonyok és a közigazgatási szervezet működése között már 1945 előtt is jelentős és változást igénylő aszinkron állott fenn, s ennek jórészt változatlan formában való felélesztése a felszabadulás után még inkább anakronisztikus volt. Ez a felismerés, — a közigazgatás megújításának igénye tükröződik már 1945-ben a pártok ezirányú nézeteiben, még akkor is, ha a megjelent állásfoglalások inkább tekinthetők politikai deklarációknak, mint új alapokon nyugvó igazgatásszervezeti koncepcióknak. Minden párt hangsúlyozta, hogy olyan közigazgatási gépezet létrehozására törekednek, amely elsősorban a népet szolgálja. Ezt azonban különbözőképpen kívánták megvalósítani; amint az már 1945-ben nyilvánvalóvá lett. A kommunista párt a közigazgatás megújításában a személyi kérdésekre helyezte a hangsúlyt. Elsődleges és legfontosabb feladatnak a közigazgatás reakciós elemektől való megtisztítását tekintette, és helyükre — különösen a „kulcspozíciókba” — megbízható (bár esetleg előképzettség nélküli) kommunistákat kívánt állítani.6 A szociáldemokraták az önkormányzatok fontosságát és feladatkörük kiszélesítésének szükségességét hangsúlyozták.7 A Nemzeti Parasztpárt kiskátéjában” tette közzé a demokratikus közigazgatásról alkotott — a pártok ezirányú megnyilatkozásait tekintve — legtöbb konkrétumot tartalmazó elképzeléseit. Ennek lényege, hogy a község legyen első fokú közigazgatási hatóság; helyi ügyekben maga dönthessen; költségvetését - az országos szempontok figyelembevételével — saját belátása szerint oszthassa fel. A brosúrának a közigazgatásra vonatkozó egyik legfontosabb tétele, hogy a jegyzők „ne csak a felső hatóságnak, de a helyi képviselőtestületeknek is adjanak számot tevékenységükről”.8 A Független Kisgazdapárt az általánosan használt demokratizálás jelszaván túl az önkormányzatok hatáskörének kiszélesítését, az igazgatás decentralizálását és a szakszerűségnek az igazgatás hatékonysága érdekében való megőrzését tartotta szükségesnek. 6Beér János: A Magyar Kommunista Párt közigazgatási politikája. Bp. 1945. 7 A Szociáldemokrata Párt XXXIV. kongresszusán elfogadott akcióprogram (1945. augusztus 18-20.) A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. (Szerk. Rákosi Sándor és Szabó Bálint.) Bp. 1967. 106-107. 8 A Nemzeti Parasztpárt Kiskátéja. Bp. 1945. 9Max Weber: Állam, politika, tudomány. Bp. 1970. 410-411. A pártharcok — mint azt Max Weber megfogalmazta - „nemcsak dologi célokért vívott küzdelmek, hanem és elsősorban a hivatalok fölötti uralomért folyó harcok is”.9 Az 1945—1948 közötti időszak pártküzdelmeivel foglalkozó politikatörténeti irodalom a közigazgatásnak elsősorban ezt az oldalát érinti, megvilágítva, hogy a belpolitikai élet
