Századok – 1979
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932–1933) 421/III
422 TILKOVSZKY LÓRÁNT mindinkább magához ragadni a magyarországi német mozgalom tényleges vezetését, megnehezítette a kormány nemzetiségpolitikai helyzetét a soviniszta támadásokkal szemben. Ezek leszerelésére Bethlen megnyirbálta a német pénzzel dolgozó bleyeri irányzatnak az 1931. júniusi parlamenti választásokhoz fűzött reményeit, s megosztó taktikájával előidézte Bleyer szakítását harcostársával és riválisával, Gündischsel. E sikert azonban erősen gyöngítette a bleyeri mozgalom illegális politikai vezetőszervének, a Deutsche Arbeitsgemeinschaftnak ezt követő létrehozása. Bleyer ugyanis ennek segítségével intenziválni és — az általa nevelt német főiskolások unszolására — radikalizálni törekedett mozgalmát, hogy Németország nagyobb figyelemmel legyen rá azokon a tárgyalásokon, amelyeket a magyar kormánnyal fog folytatni. Bethlen 1930. novemberi berlini látogatását követően 1931. márciusában a magyar kormány egy memorandumot nyújtott át a német kormánynak, amelyben a magyarországi német kisebbség helyzete rendezésének ügyét összekapcsolta a kisantant-országokbeli német-magyar kisebbségi együttműködés ügyével. A német kormány december 1-i válasza azonban az utóbbi vonatkozásban lényegében elutasító volt, s ez nemcsak a német részről Wilhelm Solf nyugalmazott diplomata, magyar részéről Teleki Pál volt miniszterelnök vezetésével kiküldeni szándékozott delegációk tárgyalását odázta el, hanem Károlyi Gyula kormányát a bethleni nemzetiségpolitikától való eltávolodásra is késztette: nem látta értelmét a német kisebbségnek teendő engedményeknek. A berlini magyar követ, Kánya Kálmán, 1932. február 23-án közölte Solffal a magyar kormány álláspontját: a kisantant-államokbeli német-magyar kisebbségi együttműködés elől kitérő német válasz folytán nem lát lehetőséget arra, hogy a magyarországi német kisebbség kérdésére szorítkozó tárgyalásokra kerüljön sor. E közlést Solf némi meglepetéssel fogadta, s békülékeny hangnemben fejtegette: csupán arról van szó, hogy a német kormány nem követelheti meg a német kisebbségektől a magyar irredenta mozgalom támogatását, de kész közbenjárni, hogy azok az ottani magyarsággal az eddiginél bensőségesebb viszonyt teremtsenek. Azzal vált el Kányától, hogy a Külügyi Hivatalban jelentést tesz Bernhard Bülow államtitkárnak, s tőle instrukciókat kér.1 Miután ez megtörtént, Solf február 29-én felkereste a berlini magyar követet, s előadta a német kormány azon javaslatát, hogy egyelőre a két kisebbségügyi referens, Pataky Tibor és Konrad Roediger üljön össze Berlinben előzetes megbeszélésre. Ennek során kitérhetnének a kisantant-államokbeli kisebbségek viszonyának kérdéseire is, de mint már jelezte, ezen a vonalon a német kormány nem tudja mindenben honorálni a magyar kívánságot.2 1 OL Küm. pol. rés. 46. cs. 21. tétel 113/1932. Kánya jelentése. Berlin, 1932. febr. 23. 2OL Küm. pol. rés. 46. cs. 21. tétel. 133/1932. Kánya számjeltávirata. Berlin, 1932. márc. S. Kánya benyomása szerint a német kormány számára, amely a magyar memorandumra adott válaszának elkészítésébe bevonta a külföldi németséggel foglalkozó németországi szervezeteket éppúgy, mint a kisantant-országok német kisebbségeinek vezetőit, rendkívül kellemetlen volna, ha a tárgyalásokra végül is nem kerülne sor. Ez lehetőséget ad a magyar kormánynak arra, hogy Pataky berlini tárgyalásaihoz csak az esetben járuljon hozzá, ha a kisebbségi együttműködés megvitatása is komoly formában szerepel azok napirendjén. Erre azonban szerinte nincs kilátás: „a kis-entente államaiban élő német kisebbségek, úgy látszik, sehogy sem akarnak lemondani arról az aránylag kedvező
