Századok – 1979
Tanulmányok - A. Sajti Enikő: Útkeresés. A Jugoszláv Kommunista Párt nemzetiségpolitikai koncepciójának formálódása az 1920-as években 375/III
378 A. SAJTI ENIKŐ Az egyesülési kongresszus utáni időben tovább folytatódott a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság belső államapparátusának, hadseregének kiépítése a szerb hegemónia biztosítása alapján, a kétségtelenül radikális földreform végrehajtása a nem délszláv népek és földbirtokosok elleni éllel, az ország nemzetközi helyzetének stabilizálása és a még vitás határkérdések - főleg az olasz és albán határok — rendezése, a belső politikai „terep” felosztása, amelyeket a nemzetiségi ellentétek megjelenése és fokozódása, valamint a nennet! mozgalmak, elsősorban a Stjepan Radid vezette horvát mozgalom erősödése kísért. Ugyanakkor jelentősen megnőtt a Jugoszláv Szocialista (Kommunista) Munkáspárt befolyása is, amely megmutatkozott mind a párt taglétszámának növekedésében (1921-ben 65 ezer fő), mind pedig a hatalmas demonstrációk és gazdasági sztrájkok szervezésében. Ilyen volt például az 1919. július 20—21-i általános sztrájk, amelyet a Szovjet-Oroszország és a Magyar Tanácsköztársaság elleni intervenció hírére szerveztek, vagy az 1920 tavaszán kirobbant általános vasutassztrájk, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Sikereket ért el a párt az első községi választásokon (1920 márciusa) is, s több városban és községben megszerezte a képviselőtestületi mandátumok többségét, vagy jelentős részét. 1920-ra befejeződött a jugoszláv osztályharcos munkásmozgalom teljes egyesülése is a Szlovén Szocialista Munkáspártnak a JuSZ/k/MP-hoz történő csatlakozásával.12 Frappánsan így jellemezte a párt akkori helyzetét Sima Markovié titkár a Komintern III. kongresszusán elmondott beszédében: „A Jugoszláv Kommunista Párt még nem volt elég erős ahhoz, hogy felvegye a végső harcot a hatalom megszerzéséért. De ahhoz elég erős volt, hogy felkeltse a forradalomtól való félelmet a jugoszláv burzsoáziában”.1 3 A növekvő társadalmi, gazdasági és nemzeti ellentéteket a párt ekkor úgy ítélte meg, hogy a jugoszláv burzsoázia „nemzeti egységével fiaskót szenvedett”, s az imperializmus korszakában azt (ti. a nemzeti egységet) egyedül a munkásosztály oldhatja meg, proletárforradalom útján.1 4 Közvetlenül a II., vukovári kongresszus előtt a Komintern VB felhívással fordult a balkáni—dunamenti országok proletariátusához, melyet a jugoszláv kommunista sajtó is megjelentetett. A felhívás konstatálta az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását, és rámutatott arra, hogy a balkáni és Duna menti területi rendezés nem oldotta meg a nemzetiségi kérdést. A jugoszláviai helyzetet elemezve írták: „Szerbia bürokratikus, kapitalista oligarchiájának hegemonisztikus törekvései ellen egyformán lázadnak a makedoniai bolgárok, az albánok, horvátok, crnagoraiak és szlovének.” Csak a proletariátus győzelme tudja megakadályozni az új háborút, csak egy munkás-paraszt diktatúra tudja felszabadítani és egyesíteni „valamennyi balkáni népet egy föderatív szovjet szocialista balkáni—dunamenti köztársaságban”.15 A felhívás egyértelműen tükrözi a KI VB azon helyes vélekedését, mely szerint Jugoszláviában horvátok, szlovének, crnagoraiak, albánok, makedoniai bolgárok élnek (nem makedón nemzetről beszél!), tehát szó sincs jának általános részét, amely lényegében a német szociáldemokraták erfurti programja volt. A kérdéshez bővebben Id. A Jugoszláv Kommunista Szövetség rövid története. Növi Sad, 1963. 39-47. - Janko Pleterski: i. m. 28-29. -Историйки архив. 16-18. 1 2 A JKSz rövid története. 57. - Istorija Jugoslavije. 430. 1 ’ Protokoll des III. Kongress der Kommunistischen Internationale. Hamburg, 1921. 271. 1 * Dutan Lukat: i. m. 35. 1 5 Idézi Janko Pleterski: i. m. 32.
