Századok – 1979
Folyóiratszemle - Gyakov V. A.: L. Ny. Tolsztoj a történelmi folyamat törvényszerű jellegéről a személyiség és a néptömegek történelmi szerepéről 363/II
FOLY ÓIRATSZEMLE 363 V. A. GYAKOV: L. N. TOLSZTOJ A TÖRTÉNELMI FOLYAMAT TÖRVÉNYSZERŰ JELLEGÉRŐL, A SZEMÉLYISÉG ÉS A NÉPTÖMEGEK TÖRTÉNELMI SZEREPÉRŐL Gyakov cikke az orosz író-óriás társadalomfelfogásának összetevőit elemzi a ,,Háború és béke” tükrében. A regény megírásának ideje Tolsztoj eszmei fejlődésének egy önálló szakasza, ugyanakkor történeti értékei is alkalmassá teszik arra, hogy a szerző történelemről vallott nézeteit megvilágítsák. A kortörténeti értéket bizonyítja, hogy csaknam 500 szereplője közül 200 valóságos történelmi személy volt, s az alkotás előkészületei során Tolsztoj alaposan tanulmányozta a korra vonatkozó memoárirodalmat, levelezéseket, történeti feldolgozásokat. Természetesen az előmunkálatok során szerzett ismeretek művészi átdolgozásban kerültek a regénybe, de nyomon követhetők. A műben a szereplők is és maga az író is több helyen bocsátkozik elmélkedésbe, fejti ki, gondolja át a világról vallott nézeteit. Gyakov, más irodalomtörténeti munkák eredményeire is támaszkodva, előrebocsátja, hogy Tolsztoj nézetei eklektikusak voltak. A regény keletkezésének idején, annak alapján is kimutatható a társadalom fejlődéséről vallott fatalisztikus felfogása. Konfliktust látott az emberek tudatos, szabad akaraton nyugvó cselekvése és predesztináltságuk, a történelmi folyamat spontán törvényszerű jellege között. Pozitívumként értékelhető a korabeli uralkodó, hivatalos történelemfelfogással szemben az objektív, tudatunktól független törvényszerűség érvényesülésének hangsúlyozása, de szkepticizmusra vall a törvényszerűség determináltságig való fokozása és annak kiemelése, hogy a tudatos ember nem képes megismerni a törvényszerűség mozgatórugóit. Milyen tényezők alakították Tolsztoj történetfelfogását? Kimutatható a hegeli hatás, felfedezhetők a Proudhontól olvasottak nyomai. Mindkét esetben kritikus befogadásról van szó. Tulajdonképpen Tolsztoj szellemi élményeit egy egyéni ízű nézetrendszerbe építette be, egyértelműen egyik sem vált nála uralkodóvá. Érvényes ez a megállapítás, ha a kor különböző oroszországi eszmei áramlatait vesszük számba. Konzervativizmus, szlavofilizmus, liberalizmus és a forradalmi demokrata felfogás egyaránt hatott a nagy orosz íróra, de kutatói körében általános vélemény, hogy egyik sem határozta meg kizárólagosan nézeteit. A szerző véleménye szerint ez az értékelés pontosításra szorul. Kivételnek tekinti a szlavofilizmus eszméit. Igaz, konzervatív teljességében nem tette magáévá Tolsztoj az orosz társadalmi gondolkodásnak ezt a sajátos vívmányát, de patriarkális, valláserkölcsi elemei kimutathatók a „Háború és béke” szerzőjének nézeteiben. A másik vitatott probléma Tolsztoj és a forradalmi demokrata álláspont viszonya. A nagy orosz író népmegváltó elképzelései sok rokonvonást mutatnak Dobroljubov, Csernisevszkij és Herzen célkitűzéseivel, amelyek az orosz nép felszabadítására irányultak. Ezen érintkezési pont mellett fontos, hogy a néptömegek történelemformáló szerepéről vallott nézeteikben is sok azonosság fedezhető fel. Gyakov rámutat, hogy a regény megírása idején a néptömegek szerepe az orosz politikai élet előterében állt, élénken foglalkoztatta a kor gondolkodó személyiségeit, elsősorban a forradalmi demokrata tábort. Tolsztoj olyan korszakot választott műve tárgyául, amelyben különlegesen nyilvánult meg a nép történelemformáló szerepe. Értékes gondolatnak tartja a szerző a nagy orosz írónak azt a véleményét, hogy a nép érdekeinek feltárása vihet bennünket közel a törvényszerűségek megismeréséhez. Az érintkezési pontok között kell megemlíteni, hogy a korabeli hivatalos történetírás álláspontját, amely abszolutizálta az uralkodók szerepét (pl. Sz. M. Szolovjov), a forradalmi demokraták és Tolsztoj egyaránt vitatta. Természetesen a válaszfalakat is látni kell a kor forradalmár gondolkodói és a nagy regényíró között. Mindenekelőtt azt, hogy Csernisevszkij és követői forradalmi tettekkel akarták felemelni a népet, míg Tolsztoj ettől az alternatívától elhatárolja magát és a valláserkölcsi önmegtisztulástól várta a nép boldogságát. Másrészt Herzen és társai keresték a történelmet mozgató törvényszerűségek okát, míg Tolsztoj erről szkeptikusan lemondott. Végül nagyon lényeges a személyiség történelmi szerepéről vallott felfogásuk különbözősége. A forradalmi demokraták felismerték a történelmi személyiségek jelentőségét. Fatalizmusa és szkepticizmusa miatt Tolsztoj mitizálta a nép fogalmát, látszólagosnak tartotta a tudatos szabad akarat érvényesülését, és az akaratok sokfélesége, ellentétes iránya miatt tagadta, hogy a történelmi személyiségek befolyással lehetnének a történelem menetére. Összegezésként a cikk szerzője azt hangsúlyozza, hogy Tolsztoj társadalomfelfogását a maga fejlődésében, a kor társadalmi-politikai gondolkodása keretében kell vizsgálni. A nagy író nézeteinek alakulásában fordulópontnak tekinti a jobbágyreform korát és az 1870-es évek végét. A „Háború és béke” megírására a két fordulópont közötti időszakban került sor. A regény az író fejlődésének ezt a
