Századok – 1979
Folyóiratszemle - Donnert E.: Szociális mozgalmak és társadalompolitikai gondolkodás Oroszországban a 18. század második felében 360/II
FOLYÓIR ATS ZEMLE 361 A szerző a jelzett összefüggések alapján a paraszti osztály harcot a polgári demokratikus forradalom elválaszthatatlan részének fogja fel. II. Katalin uralkodásának első tíz esztendejében mintegy 250 felkelés robbant ki. Annak ellenére, hogy kutatásuk az elmúlt évtizedekben intenzíven folyt a Szovjetunió különböző levéltáraiban, Donnert számtalan ismeretlen, jelentős információkat tartalmazó forrásokat tart számon. Példaként említi az amerikai forradalommal időben egybeeső Pugacsov-felkelés elfogott részvevőinek kihallgatási jegyzőkönyveit, melyek a kozákok, a parasztok, a munkások és a nem orosz népek lázadásának okairól vallanak. A parasztháború társadalmi-gazdasági hátterének rövid ismertetését követően kiemeli, hogy Pugacsov 1774. július 31-i prokiamációja nem tekinthető ugyan kiérlelt programnak, de magába foglalja a feudalizmus felszámolásának, a személyi szabadságjogok biztosításának követeléseit. Igaz, a felkelők kevés politikai öntudattal rendelkeztek, lépéseiket elsősorban az évszázados osztálygyűlölet irányította, társadaiornfelfogásuk pedig az ősi demokrácia tanaira épült, amely így alkalmatlan volt arra, hogy a spontán harcot a tudatos forradalmi akció szintjére emelje. A kapitalizálódás folyamata II. Katalin uralkodása alatt végérvényesen megindult. A 60-70-es években megszületett a mélyreható társadalmi-gazdasági minőségi változásokat tükröző, a jobbágyság rendszerét alapjaiban támadó, tartalmában polgári ideológia, s ezzel a társadalompolitikai gondolkodás új szakaszába lépett. Az átalakulás előkészítését a polgárság gyengesége következtében nemesi körök vállalták magukra, s ezzel kezdetét vette az oroszországi forradalmi szervezkedések ún. „nemesi periódusa”. A sajátos hazai feltételeket figyelembe vevő, s egyben azok hatása alatt is álló felvilágosult gondolkodók a nemesség létét a továbbiakban is szükségesnek tekintették, féltek a paraszti megmozdulásoktól, és egyértelműen szembehelyezkedtek a forradalmi megoldással. Kiemelkedő pozíciót foglalt el közöttük Radiícev, valamint a felvilágosodással érintkező és polgári-demokratikus elemeket is tartalmazó programmal fellépő M. V. Lomonoszov. Az orosz társadalmi gondolkodás fejlődése összefonódott az orosz értelmiség keletkezésével, az orosz nemzettudat megerősödésével, általában a nemzettéválással. A folyamatok kezdeteit Donnert az I. Péter alatt megindult nemesítési hullámhoz kapcsolja, amikor is a különböző osztályokból származó hivatalnokok, orvosok, művészek és tudósok a nemesi rend tagjaivá váltak, lényegesen módosítva annak szociális struktúráját. A változások következményeként ugyanakkor az értelmiségen belül is kirajzolódnak a nemesi, polgári, ill. népi rétegek választóvonalai. Az orosz értelmiség genezisének kutatása a korszak megértése szempontjából központi jelentőségű. A szerző erősen elmarasztalja a polgári történészeket, akik szerinte nem fordítanak kellő figyelmet a problémakör vizsgálatára, s így zárva marad előttük a feudális viszonyok átmentésére irányuló törekvések és a meginduló kapitaiizálódás kölcsönhatásának természete, s nem tudják meghatározni az orosz értelmiség lényegét sem. Kifogásolja, hogy önálló kutatások hiányában átveszik a forradalom előtti orosz nemesi-polgári historiográfia téziseit (konkrétan utal az amerikai M. Raeffra), s élesen szembeállítva a nyugat-európai és az orosz történelmet, a nemességben és az értelmiségben jelölik meg a Pétertől 1917-ig tartó társadalmi fejlődés hajtóerőit. Mivel pedig a néptömegek szerepével egyáltalán nem számolnak, nem ismerhetik meg pontosan az orosz értelmiségnek a forradalom ideológiai előkészítésében játszott szerepét sem. Mondanivalója összegezéseként Donnert leszögezi, hogy a 18. sz. második fele az orosz történelem átmeneti korszaka volt, melyet a feudális nemesség és a feltörekvő polgárság kölcsönös alkamazkodása határozott meg. A nemzetközi osztály erőviszonyok alakulása és az antifeudális belső népmozgalmak egyaránt siettették annak a kompromisszumnak a megszületését, amely az orosz felvilágosult abszolutizmus és társadalmi-politikai rendjének alapjául szolgált. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft, 1976/8. 879-889. i.) E. G.
