Századok – 1979
Folyóiratszemle - Schilfert G.: A 16–18. századi polgári forradalmak világtörténeti helye és hatásuk a német területekre 359/II
FOLYÖIRATSZEMLE 359 forradalmi fejlődés objektív feltételeivel ugyan rendelkező, de kibontakozásában megakadályozott felkelés első, rendileg meghatározott fázisa volt, mellyel szemben Th. Münzer jövőről alkotott radikális elképzelései az általános tendenciával ellenkező, partikuláris jelenség maradt. Ferdinand Seibt koncepciója és egyes részmegállapításai ellenkeznek a marxista történetírás értékelésével. Kár, hogy a kétségtelenül újszerű megközelítésekből levont, eredeti gondolatokat tartalmazó elméletének megalapozására, hitelességének bizonyítására nem fordít kellő figyelmet, s így kinyilatkoztatásait követően joggal támad hiányérzet az olvasóban. (Historische Zeitschrift, 1975. Beiheft 4. Bd. 221, 47-61. I.) E. G. G. SCHILFERT: A 16-18. SZÁZADI POLGÁRI FORRADALMAK VILÁGTÖRTÉNETI HELYE ÉS HATÁSUK A NÉMET TERÜLETEKRE Schilfert írása az NDK-beli történészeknek a polgári forradalmak jellegét, szociális programjuknak meghatározóit és hordozóit kutató, a nyugat-európai polgári történetírással éles elméleti harcban álló tudományos programjához kapcsolódik. A szerző már a bevezetőben leszögezi, hogy a polgári forradalmaknak térben és időben különböző formái az eredeti tőkefelhalmozódás eltérő alakulására vezethetők vissza. A fejlődési fokozatok megállapításakor mindvégig a termelő erők és a termelésivalamint az osztályviszonyok fejlettségéből indul ki, s az említett szempontok alapján határozottan megkülönbözteti egymástól a korapolgári és a polgári forradalmakat. Az első, még a manufaktúrák elterjedését megelőző korapolgári forradalmat a lutheri reformáció és a német parasztháború jelentette, amely a katolicizmussal és a kezdődő ellenreformációval szembeni ideológiai harcban tulajdonképpen már a következő fokozatot, a kapitalista fejlődésnek immár manufakturális periódusára eső genfi kálvinizmust készítette elő. így lett a továbbfejlődő kálvinizmus Németalföldön a manufakturális korszak első fázisának tipikus polgári ideológiájává, majd a folyamat következő láncszemeként, tovább radikalizálódva, az angol puritanizmus elméleti megalapozójává. A puritanizmus lényeges jellemvonása volt ugyanakkor az is, hogy benne nem a kálvinizmussal közös, hanem az azon túlmutató elemek képezték az eszmék legaktívabb rétegeit. Ez figyelhető meg többek között a predesztináció továbbfejlesztett, az anglikán egyházzal szembeni harcban megfogalmazódó tanában, amely többségében kálvinista, de részben katolizáló, illetve lutheránus jegyeket is hordozott magában. Az anglikán egyházat az erős feudális maradványoktól megtisztítani akaró puritanizmus a 16. század utolsó harmadában egyre jobban megerősödő manufaktúra-tulajdonos burzsoázia és az új nemesség érdekeit képviselte, s egyben utolsó példáját szolgáltatta annak, hogy haladó polgári-forradalmi gondolatok vallásos köntösben jelentkezzenek. Az általános elméleti előfeltevéseket összefoglaló részt követően Schilfert időrendben haladva vizsgálja meg az egyes forradalmakat. Megállapítja, hogy a németalföldi forradalom a korapolgári forradalmak második fejezetének tekinthető, s hogy kirobbanásában a kapitalista fejlődésre adott feudális válasz, a tridenti határozatok érvényesítésének igényével fellépő ellenreformáció játszotta a döntő szerepet. Vezetőjének, a kereskedőburzsoáziának érdeke - szemben az angol forrradalom irányának meghatározóival — a feudalizmus korlátozása, s nem ennek teljes felszámolása volt, a spanyolok elleni nemzeti küzdelem azonban arra kényszerítette, hogy figyelembe vegye a vele szövetséges plebejus-radikális erők követeléseit, s azok egy részének érvényt is szerezzen. Mivel az angol forradalom a kapitalizmus manufakturális szakaszának második periódusára esett, vezetője már nem a kereskedőpolgárság, hanem a manufaktúra-tulajdonos burzsoázia lett. A szerző megalapozatlannak tekinti az angol polgári történészeknek, elsősorban J. F. Cooper által hangoztatott álláspontját, mely szerint nagyobb rugalmassággal, a presbiteriánusokat jellemző kompromisszumkészséggel I. Károly elkerülhette volna a forradalmat, és azt hangsúlyozza, hogy a kapitalista termelés manufakturális rendszerének áttörését csak a véres események biztosíthatták. Aláhúzza, hogy az angol forradalom vezette be azt a gazdasági-társadalmi folyamatot, melyben a termelő tőke a kereskedő tőkével szemben felülkerekedett, s győzelme a kapitalista termelési mód szabályos fejlődésének kiindulópontjává vált. Marx 12*
