Századok – 1979
Folyóiratszemle - Seibt Ferdinand: A huszita forradalom és a német parasztháború 358/II
F0LYÓI RATSZEM LE FERDINAND SEIBT: A HUSZITA FORRADALOM ÉS A NÉMET PARASZTHÁBORÚ A német parasztháború emlékére 1975. március 24-27 között Memmingenben rendezett nemzetközi szimpózium anyagát tartalmazó különkiadásban megjelent tanulmány a huszitafelkelés és a német parasztháború összehasonlítására vállalkozik. Rövid áttekintést nyújtva a huszitamozgalom különböző társadalmi programmal fellépő irányzatairól, megállapítja, hogy az egy hatalmas, szervezett és belső differenciálódása ellenére is pragmatikus kísérletet jelentett a társadalmi struktúrák megváltoztatására. A felkelést olyan forradalomnak tekinti, amely a rendi állami keretek közül való kitörést előkészítő első időszakában a későbbi európai forradalmakhoz hasonlóan komplex, majd fokozatosan szétágazó politikai erőket hozott létre, s e rendiként jellemzett komplexitást használhatóbb szempontnak tartja jellegének minősítéséhez, mint a radikális demokrata, a kortársi utópikus megközelítéseket és a kispolgári republikánus magyarázatokat (vö.: H. Kaminsky). Véleménye szerint sem a huszita háborút sem a német reformációt nem jellemezheti kimerítően a paraszti fellépésekre történő hivatkozás, sőt a csehországi eseményekben megnyilatkozó fejlődés fő meghatározóit a mindkét esetben győztes főnemességben, s a vele rivalizáló városi vezető rétegekben jelöli meg. A huszita mozgalom és a német parasztháború társadalmi jellegének meghatározásához mégis szükségesnek tartja a parasztok részvételének vizsgálatát, s elemzésében F. G. Heymann: The Hussite Revolution and the German Peasant’s War c. 1970-ben megjelent munkájára támaszkodik. Megállapítja, hogy a huszita felkelők a földnélküliek, a kisparasztok és a szegényebb kézművesek köréből kerültek ki, s az irányítás az alsópapság, a félképzett értelmiségek, s néhány kisnemes kezében összpontosult; hogy a felkelők szoros kapcsolatban álltak a mezővárosokkal, de a nagyobb városi központok kívül estek érdeklődési körükön. Vezető tisztséget betöltő parasztokról - akárcsak a német parasztháborúban — nem ismer adatokat, de szemben az utóbbival, nem talál említést a gazdag paraszti rétegek befolyásáról sem. Mindkét mozgalomban megfigyelhetők a nagyfokú forradalmi mobilitással járó ún. „hosszú menetelések”. így például döntő szerepe volt a huszita mozgalom kibontakozásában a már kirobbanása előtt rendszeressé váló, szent hegyen tartott összejöveteleknek. Hozzájárult a radikálisok nagy lendületének kialakulásához ugyanakkor az a követelmény is, hogy a harcosok feltétel nélkül mondjanak le házukról és családjukról. A hetekig menetelő csapatok a német parasztháború történetében sem ismeretlenek. Hosszabb teret szentel a szerző a népsűrűség szerepének, s azoknak a földrajzi viszonyoknak a bemutatására, melyek éppen a mobilitási lehetőségek lezárásával járultak hozzá a felkelők elszántságának fokozásához. A két mozgalom közötti legfőbb különbséget abban látja, hogy míg a huszita felkelés egy zárt forradalmi folyamatot alkotott, addig a német parasztháború forradalommá érését 1524-25-ben külső okok megakadályozták, s így az csak múló epizód maradt. Értékelése szerint ugyanis a huszita mozgalom kezdeti radikális-agresszív-expanziós szakaszát 1420-21-ben a rendi társadalomhoz jobban közelítő, még mindig köztársasági alapon álló rendi jellegű szövetség követte, majd a vereség után a radikálisok megértésre jutottak a császárral, s ezzel hosszú évetizedekre kontinuitást biztosítottak a huszitizmus számára. Döntő eltérést lát abban is, hogy míg szerinte a huszita parasztok felkelése a világ alapjaiban történő megváltoztatásának vágyát hordozta magában, addig a német parasztháború egy
